A birodalmi elnök () a Német Birodalom államfői pozíciója volt 1919-től 1934-ig, illetve 1945 májusában. A hivatalt az átmeneti birodalmi főhatalomról szóló törvény (Gesetz über die vorläufige Reichsgewalt) hozta létre 1919. február 10-étől, majd a weimari alkotmány megerősítette 1919. augusztus 11-én.
A nép közvetlenül választotta hét évre; egy újraválasztásra volt lehetőség. Ez az előírás vezetett Hindenburg újraválasztásához. Ezen felül a birodalmi elnök a haderők főparancsnoka volt, ő nevezhette ki és meneszthette a birodalmi kancellárt (Reichskanzler), feloszlathatta törvényhozást, a Reichstag-ot. A birodalmi elnök 1919–1923 között és mindenek előtt 1930-tól kiegészítette, illetve nagyrészt helyettesítette a Reichstag törvényhozását rendeleti kormányzással.
Az alkotmány értelmében a birodalmi elnök sokkal erősebb hatalmi pozícióban volt és szélesebb jogkörökkel rendelkezhetett, mint akár a kancellár, akár a Reichstag, gyakorlatilag mind a kancellár, mind a Reichstag alárendelt helyzetben voltak az államfőhöz képest. Ebből az okból kifolyólag utólag erőteljesen bírálták a birodalmi elnök szerepét a politikai rendszerben, mert a Reichspräsident gyakorlatilag az 1918-ban megszűnt Német Császárság uralkodói jogköreit birtokolta, ezért az Ersatzkaiser (pótcsászár) kifejezéssel illettek. A Német Szövetségi Köztársaság 1949-es alaptörvénye a szövetségi elnök jogkörét tudatosan, különös tekintettel a weimari köztársaság tapasztalataira, csökkentette.
Az 1919-es közvetett, a weimari nemzetgyűlés által lefolytatott elnökválasztás során a szociáldemokrata Friedrich Ebert került az állam élére, párt nélküli utódja, Paul von Hindenburg mind az 1925-ös, mind az 1932-es birodalmi elnökválasztást megnyerte. Hindenburg 1934-es halála után Adolf Hitler birodalmi kancellár vette át a birodalmi elnök funkcióit, amit a német államfőről szóló népszavazás által megerősített. Ezáltal igénybe vette a legfőbb bírói hatalmat. Végrendeletében öngyilkossága előtt Karl Dönitzet jelölte birodalmi elnöknek, aki a hivatalt letartóztatásáig, három héten keresztül vezette.
Elnökök listája #KépElnökHivatal kezdeteHivatal végePárt 1. 60px Friedrich Ebert(1871-1925) 1919. február 11. 1925. február 28. SPD * 60px Hans Luther(1879-1962)Megbízott elnök 1925. február 28. 1925. március 12. Független * 60px Walter Simons(1861-1937)Megbízott elnök 1925. március 12. 1925. május 12. Független 2. 60px Paul von Hindenburgtábornagy(1847-1934) 1925. május 12. 1934. augusztus 2. Független 3. 60px Adolf Hitler(1889-1945) 1934. augusztus 2. 1945. április 30. NSDAP 4. 60px Karl Dönitzfőadmirális(1891-1980) 1945. április 30. 1945. május 23. NSDAP
Lobogók
Fordítás
Jegyzetek
Kategória:Németország elnökei Kategória:Politikusok listái