Ferenczy József, Ferenczi (Borsa, Kolozs megye, 1861. november 12. – Budapest, 1921. április 19.)Halálesete bejegyezve a Bp. I. ker. állami halotti akv. 719/1921. folyószáma alatt. színész, baritonénekes, orfeum felügyelő.

Életútja

Ferenczy Károly gazdatiszt és Kelemen Karolin fiaként született, vallása református. A kolozsvári református kollégium növendéke volt 1874 és 1880 között. Egyetemi tanulmányai után szolgabíró akart lenni, majd 1885-ben a színi pályára lépett. Működött Kassán, Debrecenben, Szatmáron, Székesfehérvárott stb. 1898-ban a szabadkai színház tagja volt.Pesti Hírlap, 1898. április 8. / 98. szám. Halálát tüdőgümőkór okozta. Felesége F. Lányi Irma színésznő volt, akivel 1898. április 2-án kötött házasságot Szabadkán.A házasságkötés bejegyezve a szabadkai állami házassági akv. 213/1898. folyószáma alatt. Leányuk Ferenczy Magda, színésznő, született 1902-ben Szatmárt. A Színiakadémián tanult, már gyermekkorában játszott és ügyes szavalatával feltűnést keltett, azonban fiatalon, 1922. június 24-én elhunyt.

Jegyzetek

Források

A kolozsvári református kollégium értesítője, 1874. 52. old., 1875. 63. old., 1876. 52. old., 1877. 43. old., 1878. 38. old., 1880. 38. old.

További információk Enyedi Sándor: Rivalda nélkül. Budapest, Teleki László Alapítvány, 1999.

Kategória:Magyar színészek Kategória:1861-ben született személyek Kategória:1921-ben elhunyt személyek