A 2018–2019-es Európa-liga selejtezőit öt fordulóban bonyolították le 2018. június 28. és augusztus 30. között. A bajnoki ágon azok a bajnokcsapatok vettek részt, amelyek kiestek az UEFA-bajnokok ligája selejtezőjének bajnoki ágáról. Összesen 35 csapat vett részt a bajnoki ágon, melyből 8 csapat jutott be a 48 csapatos csoportkörbe.

Lebonyolítás A bajnoki ág a következő fordulókat tartalmazta: 2. selejtezőkör (19 csapat): 19 csapat lépett be a körben (3 csapat a BL előselejtezőjéből, 16 csapat a BL 1. selejtezőkörébőle) 3. selejtezőkör (20 csapat): 10 csapat lépett be a körben (a BL 2. selejtezőkörének vesztesei), és 10 győztes a 2. selejtezőkörből. Rájátszás (16 csapat): : 6 csapat lépett be a körben (a BL 3. selejtezőkörének vesztesei), és 10 győztes a 3. selejtezőkörből.

A rájátszás 8 győztes csapata továbbjutott a csoportkörbe.

A mérkőzéseket oda-visszavágós rendszerben játszották. Mindkét csapat játszott egyszer pályaválasztóként. A két találkozó végén az összesítésben jobbnak bizonyuló csapat jutott tovább a következő körbe. Ha az összesítésnél az eredmény döntetlen volt, akkor az idegenben több gólt szerző csapat jutott tovább. Amennyiben az idegenben lőtt gólok száma is azonos volt, akkor 30 perces hosszabbítást játszottak a visszavágó rendes játékidejének lejárta után. Ha a 2x15 perces hosszabbításban gólt/gólokat szerzett mindkét együttes, és az összesített állás egyenlő volt, akkor a vendég csapat jutott tovább idegenben szerzett góllal/gólokkal. Gólnélküli hosszabbítás esetén büntetőpárbajra került sor.

A sorsolásoknál az UEFA-együtthatók alapján a csapatokat kiemelt és nem kiemelt csapatokra osztották. A kiemelt csapat egy nem kiemelt csapatot kapott ellenfélül. Ha a sorsoláskor a csapat kiléte nem ismert, akkor az adott párosításban a magasabb együtthatót vették alapul. A sorsolások előtt az UEFA csoportokat alakított ki, amelyeknek a lebonyolítás szempontjából nincs jelentősége. Azonos nemzetű együttesek, illetve politikai okok miatt, az UEFA által eldöntött esetekben nem voltak sorsolhatók egymással.

Fordulók és időpontok A selejtezők sorsolásait és mérkőzéseit az alábbi napokon rendezték. Valamennyi sorsolást Nyonban, Svájcban tartották.

Forduló Sorsolás dátuma 1. mérkőzés 2. mérkőzés 2. forduló 2018. június 19. 2018. július 24–25. 2018. július 31–augusztus 1. 3. forduló 2018. július 23. 2018. augusztus 7–8. 2018. augusztus 14. Rájátszás 2018. augusztus 6. 2018. augusztus 21–22. 2018. augusztus 28–29.

2. selejtezőkör A 2. selejtezőkör sorsolását 2018. június 19-én, 16 órakor tartották.

2. selejtezőkör, kiemelés A 2. selejtezőkörben 18 csapat vett részt. Kiemelt csapatok: 15 csapat az UEFA-bajnokok ligája 1. selejtezőkörének veszteseként. 1 csapat játék nélküli kiemelést kapott és automatikusan a 3. selejtezőkörbe került, amelyet az 1. selejtezőkörének sorolása utána, egy külön sorsolással határoztak meg. Nem kiemelt csapatok: 3 csapat az UEFA-bajnokok ligája előselejtezőkörének kiesői

A csapatokat három csoportra osztották, amelyben öt csapat kiemelt és egy csapat nem kiemelt volt. Szerbia és Koszovó, valamint Bosznia-Hercegovina és Koszovó csapatai nem kerülhettek egy párosításba. Kiemelt csapat a 3. selejtezőkörbe(sorsolással)1. csoport2. csoport3. csoportKiemeltNem kiemeltKiemeltNem kiemeltKiemeltNem kiemelt Cork City 2. selejtezőkör, párosítások

2. selejtezőkör, mérkőzések

3. selejtezőkör A 3. selejtezőkör sorsolását 2018. július 23-án, 12:45-től tartották.

3. selejtezőkör, kiemelés A 3. selejtezőkörben 20 csapat vett részt. Kiemelt csapatok: 10 csapat az UEFA-bajnokok ligája 2. selejtezőkörének veszteseként. Nem kiemelt csapatok: 10 csapat az Európa-liga bajnoki ág, 2. selejtezőkörének továbbjutói.

A csapatokat két csoportra osztották, amelyben öt csapat kiemelt és öt csapat nem kiemelt volt. 1. csoport2. csoportKiemeltNem kiemeltKiemeltNem kiemelt

3. selejtezőkör, párosítások

3. selejtezőkör, mérkőzések

Rájátszás A rájátszás sorsolását 2018. augusztus 6-án, 13:30-tól tartották.

Rájátszás, kiemelés A rájátszásban 16 csapat vett részt. Kiemelt csapatok: 6 csapat az UEFA-bajnokok ligája 3. selejtezőkörének veszteseként. Nem kiemelt csapatok: 10 csapat az Európa-liga bajnoki ág, 3. selejtezőkörének továbbjutói.

A csapatokat két csoportra osztották, amelyben három csapat kiemelt és öt csapat nem kiemelt volt. 1. csoport2. csoportKiemeltNem kiemeltKiemeltNem kiemelt

Rájátszás, párosítások

Rájátszás, mérkőzések

Jegyzetek

selejtező