bélyegkép|Benedek átadja a reguláját az olivetánusoknak A regula a vallásokban azoknak az alapelveknek és szabályzatoknak a meghatározott gyűjteménye, amelynek célja, hogy az adott szerzetesrend tagjait segítse életeszményük egyéni és közösségi megvalósításában.

A regulát meg kell különböztetni a másodlagos, kiegészítő szabályoktól, a konstitúcióktól, statútumoktól, amelyek részletkérdésekre alkalmazzák a regula nagy irányelveit.Puskely Mária: Keresztény szerzetesség II. A modern nyelvhasználat viszont nem tesz különbséget a regula és konstitúció között. Az Egyházi Törvénykönyv – a klasszikus regulák kivételével – sem kívánja meg ezek történetileg pontos megkülönböztetését.

Etimológia A szó eredete a latin rego szóból származik, aminek a jelentése: szabályoz, irányít.

Kereszténység A szerzetesi regula a kereszténységben az egyház által jóváhagyott, a szerzetesrendek által használt szabályok összessége. Általában minden rendnek van saját regulája, de előfordul, hogy több rend használja ugyanazt.

A regula meghatározza, hogy az adott szerzetesrendbe tartozó szerzetesek miként kötelesek élni, leírja a szokásokat, a jelmondatot, és kitér a rend foglalkozására is.

A legrégebbi ismert keresztény regula Pakhomiosz nevéhez fűződik.

A 12. századi II. Ince pápaságától három regula határozta meg az akkori nyugati keresztény szerzetesség életformáját : Ágoston-reguláját követte az ordo canonicus, Baszileiosz reguláját a dél-itáliai monostorok, Benedekét pedig a többi ordo monasticus. (Ez nem azt jelenti, hogy ezek a bencés regula szerint éltek, csak ez határozta meg a monasztikus életformájukat.)

Az 1215-ös IV. lateráni zsinat a sokasodó regulák és visszaélések ellensúlyozására arra kötelezte az újonnan megjelenő rendeket, hogy a nagy regulák valamelyikét fogadják el. A domonkosok, pálosok pl. Ágoston-regulája szerint rendezték be az életüket.

Remete-regulák A római katolikus kereszténységben a remete-reguláknak négy nagy korszaka különböztethető meg : a 10. századig: Regula Grimlaici a 10. századtól a reneszánsz korig: félremete csoportok a Benedek-, Ágoston- és Ferenc-regulát fogadták el és alkalmazták saját életükre az újkor kezdetétől a francia forradalomig az újonnan keletkezett remete-rendek vagy kongregációk függetlenedtek az ősi szerzetesrendek szellemétől napjainkig: új remetecsoportok élnek saját részletes vagy inkább csak vázlatos konstitúcióik szerint

Ismertebb regulák Keresztény Benedek-regula vagy bencés-regula Ágoston-regula Baszileiosz-regula, amelyet 360 táján állított elő Nagy Szt. Vazul, tulajdonképpeni címe Aszketion Szent Ferenc regulája, amelyet főleg a ferencesek követnek Regula Magistri – korábbi forrásokból merítő, ismeretlen szerzőjű regula Pakhomiosz-regula, a tabennesi kolostor számára alkotta meg Pakhomiosz 325 táján

Egyéb vallás Vinaja-pitaka buddhista szabályzat.

Jegyzetek

További információk

Az ókori egyházfegyelem emlékei. I-IV. század; összeáll., ford., bev., jegyz. Erdő Péter; 2. jav., bőv. kiad.; Szt. István Társulat, Budapest, 2018 (Ókori keresztény írók) Nyulas Jozefa-Terézia: A sivatagi atyák öröksége a Kármel Regulájának tükrében; Sarutlan Kármelita Nővérek, Magyarszék, 2019 (A Kármel látóhatára) Baán Izsák: Az atyák életszabályai. Korai latin szerzetesi regulák; Kairosz, Budapest, 2020 (Catena. Monográfiák)

Kategória:Szerzetesség