Herczeg Pál (Győr, 1939. június 26. – 2017. április 24.) református lelkész, teológiai doktor, a Budapesti Református Teológiai Akadémia (majd jogutóda, a Károli Gáspár Református Egyetem) tanára 1985-től haláláig.

Élete 1957-től tanult teológiát a Budapesti Református Teológiai Akadémián. Ezt követően Körmenden volt segédlelkész, majd 1963-ban lelkészi diplomát szerzett. 1964 és 1988 között Lábatlanban szolgált lelkészként. 1982-ben teológiai doktorátust szerzett Újszövetséggel kapcsolatos dolgozatával (Krisztológiai irányzatok a páli levelekben). 1985-től óraadóként, 1988-tól rendes tanárként tanított a Budapesti Református Teológiai Akadémián.

2008-ban nyugdíjba ment, de professor emeritusként ezt követően is tartott előadásokat. 1997-től 2004-ig óraadóként a Komáromi Kálvin János Teológiai Akadémián, majd a Selye János Egyetemen is tanított. 2017-ben hunyt el 77 évesen.

Művei Több tanulmányt jelentetett meg folyóiratokban, illetve mintegy 120 szócikket írt a Keresztyén Bibliai Lexikonba. Önállóan a következő művei jelentek meg: Az Új Szövetség története (Budai Gergely kéziratának felhasználásával) Krisztológiai irányzatok a páli levelekben Az Újszövetség teológiájának vázlata (egyetemi jegyzet) Vallástörténet (egyetemi jegyzet) A 2. Korintusi levél magyarázata (a Jubileumi Kommentár 2. kiadásában)

Díjai

Károli Gáspár-díj (2012)

Jegyzetek

Források (szerk.) Ladányi Sándor: A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának története 1855–2005. Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar, Budapest, 2005, , 236–237. o. http://www.kre.hu/portal/index.php/920-gyasz.html https://opac-nevter.pim.hu/record/-/record/display/manifestation/PIM32102/6e4e9f42-8312-41ba-b4f1-42273a77a182/solr/0/24/0/1/authorOrder/ASC

Kategória:1939-ben született személyek Kategória:2017-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar református lelkészek Kategória:Magyar teológusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Budapesti Református Teológiai Akadémia oktatói Kategória:Károli Gáspár-díjasok