A Föld és élete, alcímén Világrészek, országok, emberek egy 20. század első felében megjelent magyar nyelvű enciklopédikus jellegű földrajztudományi mű, egyike a valaha megjelent legnagyobb terjedelmű (magyar nyelvű) ilyen műveknek.

Története

Cholnoky Jenő a 19. század vége óta írt kisebb-nagyobb földrajzi cikkeket, tanulmányokat, monográfiákat. Nagyobb szabású műve volt az 1906-ban, A Műveltség Könyvtára című sorozatban megjelent, 658 oldalas A Föld multja, jelene és felfedezésének története. Bizonyos áttekintést már ez is adott a kontinensekről, azonban nem ország szerint lebontva. 1917-ben nekifogott egy nagy földrajzi enciklopédia elkészítésének (A föld és népei. Népszerű földrajzi kézikönyv), ám ebből csak az I. rész készült el Amerika címen 768 oldalon.

Később ismét nekifogott a nagy munka elkészítésének, azonban az csak 20 évvel később, 1936–1937-ben láthatott napvilágot A Föld és élete – Világrészek, országok, emberek névvel.

Jellemzői Cholnoky egymaga írta meg munkáját, amely végül nagy alakú papírra (27 x 18 cm) nyomott, 6 kötetes sorozat lett. Teljes terjedelme nem kevesebb, mint 3602 oldalas. Kiadója a korszak neves vállalta, a Franklin Irodalmi és Nyomdai Rt. lett. A Föld és élete nem tekinthető kifejezetten szaktudományi munkáknak (lábjegyzeteket a szerző nem is használ), inkább egyfajta népszerű–ismeretterjesztő enciklopédiának minősül.

A műben Cholnoky szisztematikusan bemutatta a Föld különböző kontinenseit, beleértve azok általános földrajzi szerkezetét, állat- és növényvilágát, éghajlatát, országait, népeit. A kontinensek végeztével, az 5. kötet végére részletes, 21 oldalas (479–500. o.) irodalomjegyzék készült – de ezzel nem zárult le a sorozat, mert a szerző még egy egész (6.) kötetet szentelt Magyarországnak is. Ez egyébként külön is megjelent, vörös színű borítóval.

A kiadó odafigyelt arra, hogy a mű formailag is megállja a helyét más kiadványokkal szemben. Ezért számos fekete-fehér fényképet, térképet, táblázatot helyeztek el benne.

A mű jelenleg (2021) nem rendelkezik reprint kiadással. Elektronikus formában a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MANDA) tette elérhetővé (az egyes hivatkozásokat lásd a táblázatban).

Díszítése A kötetek sötétkék vászonkötésben jelentek meg. Az elülső borító közepén felül arany színű kapitális betűkkel a sorozatcím, alatta a szerző neve szerepelt. A borító aljára egy arany színű, stilizált asztali földgömb került. A borító széleire aranyozott, több vékony csíkból álló keret készült. A gerincet ugyancsak aranyozott díszítéssel látták el, alul-felül vízszintes csíkokkal, felső részen arany mezőben kék betűkkel a sorozat címével, egyéb területeken kontinensek aranyozott körvonalaival.

Kötetbeosztás A sorozat kötetei a következők voltak:

+KötetszámKötetcímOldalszámElektronikus elérhetőség I. Európa 738 MANDA II. Ázsia 657 MANDA III. Afrika 518 MANDA IV. Amerika 612 MANDA V. Ausztrália, Oceánia és a Sarkvidékek 548 MANDA VI. Magyarország földrajza 529 MANDA

Jegyzetek

Források Az Antikvarium.hu adatbázisa Gábris Gyula: Cholnoky Jenő rövid életrajza

Kapcsolódó szócikkek Enciklopédia Internetes enciklopédia Magyar lexikonok listája Magyar enciklopédiák és kézikönyvek listája

Kategória:1930 könyvei Kategória:Magyar földrajzi művek Kategória:Magyar enciklopédiák Kategória:Magyar díszművek