Thank U, Next (az eredeti cím stilizált, végig kis betűkkel írt) Ariana Grande, amerikai énekesnő ötödik stúdióalbuma. Az album vezető dala 2018. november 3-án jelent meg, és a Billboard Hot 100- as debütálásakor Grande első toplista vezető kislemeze lett.
Háttér 2018 szeptemberében Grande ex-barátja, Mac Miller meghalt kábítószer-túladagolás miatt. A következő hónapban Grande bejelentette, hogy szünetet tart zenei karrierjében. Ugyanebben a hónapban azonban Grande elárulta, hogy új zeneszámon dolgozott a stúdióban, illetve bejelentette új világkörüli turnéját, a Sweetener World Tour-t (2019). Azt állította, hogy a turné mind a negyedik stúdióalbuma, a Sweetener (2018), mind a következő ötödik stúdióalbuma körül zajló folyamatokat segíten. Grande előzetes bejelentés nélkül 2018. november 3-án kiadta az album vezető zeneszámát.
Kislemezek Grande 2018. november 3-án kiadta a " Thank U, Next "-et, az album vezető kislemezét. A dalt "Breathin" című számával együtt adta elő a "The Ellen DeGeneres Show" keretein belül november 7-én.
A második kislemez, a 7 Rings , 2019. január 18-án jelent meg.
A harmadik és egyben utolsó kislemez a Break Up With Your Girlfriend, I'm Bored az albummal egy napon jelent meg február 8.-án.
Promóciós kislemezek Az Imagine című promóciós kislemez 2018. december 14-én jelent meg. Grande a The Tonight Show Starrin Jimmy Fallon című műsorban adta elő 2018. december 18-án.
Számlista
"Imagine" "Needy" "NASA" "Bloodline" "Fake Smile" "Bad Idea" "Make Up" "Ghostin" "In My Head" "7 Rings" "Thank U, Next" "Break Up with Your Girlfriend, I'm Bored"
Hivatkozások
Kategória:2019 nagylemezei Kategória:Ariana Grande Kategória:A Billboard 200 lista első helyezettjei Kategória:A UK Albums Chart listavezetői Kategória:Az ausztrál albumlista első helyezettjei