Dél-Korea oktatási rendszere az elmúlt évtizedekben jelentősen hozzájárult az ország átalakulásához és gazdasági fejlődéséhez. Az ország rendkívül sok pénzt fordít az oktatási rendszer fejlesztésére és korszerűsítésére. 2010-ben a GDP 7,6%-át 2015-ben pedig a GDP 4,7%-át költötték oktatásfejlesztésre.
A dél-koreai családok számára az oktatás elsődleges fontosságú, ezért nagy hangsúlyt fektetnek gyermekük iskoláztatására, annak reményében, hogy a magasabb iskolai végzettség presztízst, magasabb társadalmi és gazdasági státuszt, továbbá ígéretes karrier lehetőségeket jelent majd később gyermekük számára. A tanulók által elért sikerek nem csak a család, hanem a nemzet büszkesége is, az oktatási sikerek pedig a társadalmi és gazdasági helyzet javításához is hozzá járulnak. A dél-koreai szülők több pénzt fordítanak az oktatásra, mint bármely más nemzet. Egyes szülők jövedelmük közel 25% -át gyermekük taníttatására, magánóráira és tanszereire költik.
A koreai diákok kiemelkedő tudással és képességekkel rendelkeznek, Dél-Korea az egyik legjobban teljesítő ország az OECD-országok közül az olvasás, matematika és a természettudományok terén. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2014-es országos rangsorában a diákok pontszámai szerint Dél-Korea a második helyen állt világszerte, Szingapúr után.
Az országban 2011-ben a 25-34 évesek 64% -a rendelkezett egyetemi végzettséggel, amely jóval meghaladta az OECD-államok átlagát, amely 39% volt.
Kialakulása
Modern kor előtti időszak A Koreai-félszigeten az oktatás valamilyen formában mindig is jelen volt, bár a történelem előtti időkben a szokások, hagyományok átadása volt a célja, nem az elme művelése. A mindennapi élethez szükséges tudnivalók, mint pl. vadászat, halászat stb., különféle harcolási módok, és, a korszak erős spirituális jellege miatt, a szertartási szokások továbbadása volt előtérben.
A három királyság (i.e. 57-i.sz. 668) idejére igyekeztek elhagyni az eddigi rendezetlen és kusza oktatási rendszert és egy olyan intézményt kezdtek el megalkotni, melynek alapját a mind buddhizmus és konfucianizmus adta. Bár ekkor a buddhizmus volt az államvallás, az állami struktúra, illetve oktatási rendszer kialakításához emellett főleg a konfuciánus mintákat is használták, melyek Kína révén jutottak be az országba. Így az első hivatalosan feljegyzett intézmények is erre az időszakra datálhatók vissza. Az oktatásban csak magasabb osztályú fiatal férfiak vehettek részt, így ez tovább erősítette társadalmi szerepüket, hiszen csak ők foglalhattak el hivatali pozíciókat. A vidéki iskolákban bár alacsonyabb származással is lehetett tanulni, ezeket az intézményeket megkülönböztették a fővárosban lévőktől, így egy erősen centralizált bürokrata rendszer jött létre, mely elsősorban a királyi- és arisztokrata hatalmat erősítette.
A legrégebben alapított intézmény a Tehak (태학, 太學), melyet 372-ben hoztak létre a Kogurjo királyságban (i.e 37-i.sz. 668) konfuciánus mintára. Az oktatás célja immár a kormány hivatalnokok képzése és az őket foglalkoztató rendszer kialakítása volt. A tanulók arisztokrata családokból kerültek ki, akikből magasrangú hivatalnokokat képeztek. A tanulmányaik során a diákok elsajátították a kínai karaktereket, -történelmet, illetve harcművészeti jártasságra is szert tettek. Egy másik intézmény is létrejött a Kjongdang (경당, 扃堂), mely egy privát falusi iskola volt. Itt a még meg nem nősült közember fiatal férfiak tanulhattak olvasni és írni, a harcművészettel együtt. Ezeknek az intézményeknek nincs meg a pontos alapítási ideje, de a kiskorúak csoportos tanításának első sikeres próbálkozását is ehhez lehet kötni.
A Pekcse királyságból (i. e. 18 – i. sz. 660) nincs feljegyzés arról, hogy oktatási intézményt alapítottak volna, azonban japánokkal való kulturális kölcsönhatásokból lehet következtetni ilyen létesítményék létezésére. A Silla királyság (i.e. 57-i.sz. 935) alatt létrejött oktató jellegű rendszer a hvarang, mely fiatal nemes férfiakat tanított műveltségre, erkölcsös életre a harcművészet mellett, így egy elit alakulatot alkotva.
Az oktatási rendszerben Koreában nagy szerepe volt a konfucianizmusnak, a struktúráját és tanításokat is erre alapozták. A Csoszon dinasztia (1392-1897) idején szerepe egyre erősödött, így egy ún. konfuciánus-központú tanítási terv alakult ki. Azonban ez elősegítette az osztályok közötti különbségek növekedését is.
Átmeneti időszak Csoszon dinasztia végétől a japán gyarmati uralom végéig (1876-1945) A Csoszon dinasztia (1392-1897) végétől a japán gyarmati uralom (1910-1945) végéig egy átmeneti időszak állt be, ahol a hagyományos konfuciánus oktatási rendszer helyét kezdte átvenni a modern oktatás, melynek feladata egy modern állam embereinek kiművelése, miközben elhagyja a régi feudális rendszert. A felvilágosodással megnőtt az érdeklődés a nyugati technológia és tudományos ismeretek iránt, amit az oktatásba is igyekeztek integrálni. A képzés célja már nem csak hivatali pozíciók, hanem praktikai tudás és technológia megszerzése volt. Ezzel együtt megnyílt a lehetőség minden osztály számára, hogy oktatásban részesülhessen, kivéve a nőket.
A misszionáriusoknak nagy szerepe volt a modern oktatás kialakításában, hiszen a 19. század során számos iskolát alapítottak, ahol nyugati mintájú tanítást követték. Köztük megalapították az első női felsőoktatási intézményt az Ihva Egyetemet, melyet számos női iskola követett. A nemzet gazdagítása, civilizálása érdekében a missziós privát intézmények mellett sorra jöttek létre az állami közoktatási intézetek is.
A japán gyarmati uralom alatt (1910-1945) változásokon ment át az oktatási rendszer, a koreai nyelv, -történelem és -földrajz tanulása háttérbe szorult, japán nemzetiségű tanárokat hívtak be a félszigetre, illetve erősen cenzúrázták a tankönyveket is, így teljesen felügyelni tudta a japán kormány a tananyagot. Számos intézkedés következtében az iskolában eltöltött kötelező évek száma csökkent (pl. általános iskola 6 év helyett 4 éves lett), egy koreainak az egyetemen tanulás problémákba ütközhetett, ezért a középiskola elvégzése vált az általános legmagasabb szintté. A szakképzések is nagymértékű támogatást élveztek, így egyre növelve az alacsony szintű munkások számát. A gyarmati uralom alatt indult egy mozgalom a nemzet megmentésért, mely a gyarmati szerepből való kijutást az oktatáson keresztül látta, így létrehozva számos privát iskolát, ahol a tanítás nacionalista elvek szerint folyt. Később azonban visszaállították az iskolában eltöltött évek számát, visszavezették a koreai nyelv tanulását a tantervbe, és megengedték, hogy koreaiak is mehessenek egyetemre. Azonban újabb intézkedések folytán ismét hátrányossá vált a koreaiak oktatása, bár elméletben ezek segítettek volna minden réteg számára elérhetővé tenni az oktatást, az iskolai létesítmények kontrollálásával korlátozta a felső oktatási lehetőségeket.
Demokratikus Oktatás terjeszkedése (1945-1950-es évek) Az oktatás színvonalának visszaállítása érdekében Oktatási Törvényt adtak ki 1949-ben, mely a következőket tartalmazta: általános iskolai tankönyvek összeállítása és szétosztása; az iskolai létra reformálása egy lépcsősen, 6-3-3-4 mintára; felnőtt írás-olvasás és pót szolgálat alatti képzés tanároknak; tanulási lehetőségek bővülése közoktatásban és felsőoktatásban, illetve tanári egyetemek létrehozása. Ez alapján az oktatást egy központosított oktatási adminisztráció hajt végre, mely hangsúlyt helyez a nacionalista hangulat építésére és "a nemzet az első" ideológiára. A koreai háború (1950-1953) miatt a beiktatására csak 1952-től került sor.
Mennyiségi növekedés (1960-1970-es évek) A gazdaság gyors növekedésével és jelentős változások bekövetkeztében az 1960-as évekre az oktatás is nagy fejlődésnek indult. Hirtelen növekedésnek indult a diákok-, tanárok-, és iskolák száma. Ennek eredményeképp túlzsúfolt termek, iskolák lettek, de kevés volt a megfelelő képzettséggel rendelkező tanár és befogadó oktatói intézmények is. A megnövekedett diák létszám miatt az egyetemi bejutásért írt felvételi vizsgát nagy versengés övezte.
A gyarmati uralom végét követően tanárhiány lépett fel. Az eddig a félszigeten tanító japán nemzetiségű tanárokat visszarendelték, nem volt elég ember, aki a helyükre léphetett volna. Ezért általános iskolai tanárok gyors képzésébe kezdett a kormány, a szokásos 3 éves kurzus helyett egy 1 év után is meg lehetett szerezni a megfelelő képzettséget. Ennek következtében az 1970-es évekre túl sok tanár lett, így az ideiglenes tanárképző intézményeket megszüntették.
Ezek hatására megreformálták a tanári és oktatási rendszert. Létrehoztak egy egyetemi továbbképzői iskolát, mellyel a tanárok szolgálati továbbképzését biztosították. Eltörölték az alsó középiskolai felvételi vizsgát. Fejlesztettek a helyi egyetemi rendszeren és főiskolákat hoztak létre. Hogy normalizálják az egyetemi felvételi vizsgát egy általánosított vizsgarendszert hoztak létre.
Minőségi fejlődés az 1980-as évektől Az oktatási rendszer modernizálása kitolódott az 1980-as évekre is, annak érdekében, hogy az oktatás normalizálódjon és minőségivé váljon további lépéseket kellett tenni. Számos intézkedést hoztak, melyek az oktatás sikerét hangsúlyozták.
Ez az időszak a minőségi fejlődésről és az oktatási rendszer normalizálásról szólt. Az élethosszig tartó tanításért oktatói csatornát hoztak létre; bevezettek egy egyetemi ballagási kvótát; egy az oktatási reformokat támogató adórendszert alakítottak ki; az egyetemi felvételi vizsgát eltörölték, nagyobb hangsúlyt helyezve az iskolai érdemjegyekre.
1985 márciusában beiktatták az Oktatási Reformért Felelős Bizottságot, mely 10 pontos oktatási innovációs tervet nyújtott be, amit 1985 decemberig kívántak megvalósítani, egy "a koreai emberek kiművelése, hogy vezethessék a 21. századot". Ezek a reformok voltak többek között: oktatási rendszer reformja; egyetemi felvételi vizsga javítása; iskolai létesítmények feljavítása; biztosítani a jólképzett tanárokat; természettudományi képzés népszerűsítése; tanegység és tanulási módszertan fejlesztése; önállóság népszerűsítése az oktatási adminisztrációban; létrehozni egy élethosszig tartó oktatási rendszert; növelni az oktatásba való befektetéseket.
Óvoda
Dél-Koreában a szülőknek lehetősége van gyermeküket 3 éves kortól óvodába íratni, ahol a gyerekek 3-4 évet tölthetnek el. Ezzel a lehetőséggel sokan élni is szoktak, mivel így könnyebb a szülők számára visszaállni munkába, azonban mint hazánkban is, sok szülő igyekszik a gyermekét minél tovább otthon tartani ugyanis a koreai családoknak nagyon fontos az otthoni nevelés, a hagyományok és szokások elsajátítása.
Az óvodákban a gyerekek intézményes és közösségi nevelésére teszik a hangsúlyt. A szabályokhoz és az egymáshoz való alkalmazkodást és együttműködést tanulnak napirendi keretek között, továbbá felkészítik őket az iskolában váró kihívásokra, nehézségekre és a verseny helyzetre, amivel később meg kell küzdeniük. 2009 óta a koreai óvodákban fontos célnak tűzték ki a gyerekek teljes személyiségének fejlődését, továbbá a kisgyermekek önállóságának és kreativitásának fejlesztését. Sok koreai óvodában az óvodai program részét képezi a vízfestés, mondókák és dalocskák tanulása, a levélgyűjtés, a növénytermesztés és a helyi szupermarketbe is ellátogathatnak a gyerekek és a táplálkozásról és az emberi testről is tanulhatnak.
Az óvodák arra is törekszenek, hogy a gyerekek a világot jobban megismerjék, gyakori programok közé tartoznak az akvárium látogatások, színházi előadások, és a túrázás a természetben.
Mielőtt a gyerekek elkezdenék az iskolát a legtöbb óvodában megtanítják őket számolni, továbbá az olvasás és az írás alapjait is elsajátíthatják, sok magán óvodában pedig lehetőségük van idegen nyelveket például angolt és kínait tanulni.