Théba polgármestere az ókori Egyiptom újbirodalmi fővárosának, Thébának a vezetője volt.
A cím birtokosa a XVIII. dinasztia idején Théba városának legmagasabb rangú vezetője volt. Viselte emellett az „Ámon istállóinak elöljárója” címet is, így a thébai Ámon-templom ellátásáért is felelt. A XIX. dinasztia korától fogva már csak a keleti városrészt igazgatta, mert létrejött egy új hivatal, a Nyugat-Théba polgármestere, ennek betöltője azonban alá volt rendelve Théba polgármesterének.W. Helck: Zur Verwaltung des Mittleren und Neuen Reichs. Leiden 1958, p. 237.
Feladatai közé tartozott többek közt a bírói jogkör gyakorlása, mert az újbirodalmi polgármesterek a papsággal együtt helyi bíróságokat alkottak.W. Helck: Zur Verwaltung des Mittleren und Neuen Reichs. Leiden 1958, pp. 237–238. Elkísérte a vezírt vagy az Ámon-papokat a nyugati parti nekropoliszba, annak ellenőrzésére. Irányítása alá tartoztak a városrészek parancsnokai, akik közül kettő volt a város északi és kettő a déli részén, és rendőri feladatokat láttak el, valamint a városkörzetek írnokai, akikből a ramesszida kortól kezdve szintén kettő volt az északi, kettő a déli városrészben, valamint kettő Nyugat-Thébában. Emellett rendelkezett külön írnokkal, illetve polgármester-helyettessel, akinek szintén voltak írnokai.W. Helck: Zur Verwaltung des Mittleren und Neuen Reichs. Leiden 1958, pp. 243–245.
A legismertebb polgármesterek közé tartozik Ineni, Szennofer és Ptahmosze az Újbirodalom idején, valamint Montuemhat a későkorban.
A cím ismert viselői Újbirodalom Név Uralkodó Megjegyzések Tetiki I. Jahmesz Szeni I. Amenhotep – II. Thotmesz I. Thotmesz alatt Kús alkirálya Ineni I. Thotmesz – Hatsepszut Szauszer III. ThotmeszLise Manniche: Lost Tombs, A Study of Certain Eighteenth Dynasty Monuments in the Theban Necropolis, London, New York 1988, , pp. 85–87 Egyszer említik a thébai A4 sírban, melynek tulajdonosa Wenszu, „a déli város írnoka” Szennofer II. Amenhotep Kenamon III. Amenhotep Szennofer veje; a thébai TT162 sírba temették.Betsy Bryan: The 18th Dynasty before the Amarna Period, in Ian Shaw (Herausgeber): The Oxford History of Ancient Egypt, Oxford, New York 2000, , p. 263 Ptahmosze III. Amenhotep Vezír és Ámon főpapja is Amenemheb XVIII. dinasztia végeLise Manniche: Lost Tombs, A Study of Certain Eighteenth Dynasty Monuments in the Theban Necropolis, London, New York 1988, , pp. 47–49 Roi XVIII. dinasztia Paszer II. Ramszesz Vezír és később Ámon főpapja is. Haunofer II. Ramszesz – Merenptah Amenemhat XIX. dinasztia Mai XIX. dinasztia Nofermenu XIX. dinasztia Nebneheh XX. dinasztia Paszer III. Ramszesz Amenmosze IV. Ramszesz Paszer IX. Ramszesz Neszi Amenemope XI. Ramszesz
Későkor Név Uralkodó Megjegyzések Karabaszken XXV. dinasztia Sírja a TT391. Neszptah XXV. dinasztia Montuemhat I. Pszammetik Basza I. Pszammetik Pabasza I. Pszammetik Sírja a TT279. Pediamon I. Pszammetik Patjenefi I. Pszammetik Sírja a TT128. Neszptah I. Pszammetik Montuemhat fia. Reemmaaheru I. Pszammetik Ramosze I. Pszammetik Honszirdesz I. Pszammetik Padihórresznet I. Pszammetik – II. Nékó
Nyugat-Théba polgármestere
Nyugat-Théba polgármesterének címe először II. Ramszesz idején jelenik meg. A XIX. dinasztia idején egyre nőtt a Nílus nyugati partján lévő templomok száma, így több munkásra és templomi alkalmazottra volt szükség, akiket el kellett látni. Ebből a célból hozták létre Nyugat-Théba polgármesterének hivatalát, melynek betöltője felelt az ott lévő istállókért, és a nekropolisz munkásainak ellátásáért, emellett rendőrfőnökként felügyelte a királysírok biztonságát, őrizte a rabokat és elítélte a sírrablókat. Nyugat-Théba polgármestere a hierarchiában Théba polgármestere alá tartozott.W. Helck: Zur Verwaltung des Mittleren und Neuen Reichs. Leiden 1958, pp. 236–237.
Név Uralkodó Megjegyzések Ramosze II. Ramszesz Paweraa IX. Ramszesz – XI. Ramszesz
Irodalom Wolfgang Helck: Zur Verwaltung des Mittleren und Neuen Reichs (= Probleme der Ägyptologie. Bd. 3). Brill, Leiden 1958, pp. 236–245; 532-533. Diana Alexandra Pressl: Beamte und Soldaten: Die Verwaltung in der 26. Dynastie in Ägypten (664 - 525 v. Chr.). Lang, Frankfurt am Main 1998, p. 75,
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Ókori egyiptomi polgármesterek Kategória:Ókori egyiptomi címek Kategória:Ókori Egyiptom témájú listák Kategória:Politikusok listái