Az Arlberg, vagy Arlberg-hágó egy fontos alpesi közúti átjáró Vorarlberg és Tirol szövetségi tartományok határán, 1793 méter tengerszint feletti magasságban. A hágóterület és a mellette emelkedő hegytömb elnevezése egyaránt Arlberg. A hágó elválasztja egymástól a nyugati Alfenz-patak és a keleti Rosanna-patak völgyét. A rajta áthaladó B-197 számú szövetségi főútvonal (Arlbergstraße) összeköti nyugaton a vorarlbergi Klösterle községet és keleten a tiroli St. Anton am Arlberg várost. A hágó alatt 1884-ben vasúti alagút épület, 1974-ben pedig közúti alagút (Arlberg-Straßentunnel), utóbbin az S-16. számú Arlberg gyorsforgalmi út (Arlberg Schnellstraße) vezet át, mely a voralbergi Bludenz és a tiroli Zams városait, illetve az A14 és A12 autópályákat köti össze. A hágó és környéke a tiroli St. Anton am Arlberghez tartozik. Ismert télisport-központ, világ- és Európa-bajnoki lesikló-versenyek rendszeres színhelye.
Fekvése Az Arlberg elválasztja egymástól a nyugati (vorarlbergi) Kolostor-völgyet (Klostertal), melyben az Alfenz patak folyik, és a keleti, tiroli Stanzi-völgyet (Stanzertal), amelyben a Rosanna patak folyik. Az Arlberg a szomszédos Flexen-hágóval együtt határt képez három hegycsoport között: a tőle délre fekvő Verwall-hegycsoport, az északnyugatra fekvő Lech-forráshegység (Lechquellengebirge) és az északon és északkeleten fekvő Lech-völgyi Alpok (Lechtaler Alpen) között.
A hágótetőt két hegytömb uralja: a Valluga (2809 m), az Arlberg-hegység legmagasabb csúcsa és a Trittkopf (2719 m), a Lech-völgyi Alpok láncának délnyugati zárótömbje. Négy arlbergi község közigazgatási területének határa találkozik itt egy pontban, egyfelől a vorarlbergi Lech és Klösterle (ennek Stuben nevű részközsége), másfelől a tiroli Kaisers és St. Anton. Maga a hágótető teljes egészében St. Anton területére esik.
A Rajna–Duna vízválasztó vonal a hágótól délre, az Albona-gerincről jön le az Arlberg-hágótetőre, innen a Vallugán, a Trittkopfon át húzódik a Flexen-hágóig, onnan tovább a Flexen-csúcson (Flexenspitz) át nyugat felé a Lechquellengebirge és a Klostertal irányában. A vorarlbergi Alfenz patak az Rajnába, a tiroli Rosanna patak az Inn folyóba, az pedig a Dunába torkollik.
Megközelítése Vorarlbergből, a Boden-tó délkeleti térségéből (Bregenzből, Dornbirnból) a Bregenzi-erdő hegységén keresztül, az osztrák B200-as főúton (Bregenzerwaldstraße), Warthnál áttérni a B198-as útra (déli irányba), ezen Lechen, Zürsön és a Flexen-hágón át Stubenig, itt rátérni a hágó útjaira (S16, B197). A németországi Allgäu régió felől (Kemptenből, Füssenből), a Lech-völgyön keresztül, az osztrák B198-as főúton (keletről nyugat, majd dél felé), Lechen, Zürsön és a Flexen-hágón át a rátérni hágó útjaira (S16, B197), mint feljebb. A Rajna völgyéből (a svájci Sargans, Buchs és a vorarlbergi Feldkirch térségéből): az osztrák A14-es autópályán (Rheintal/Walgau Autobahn) vagy a B-190. számú főúton Bludenzig, onnan a Kolostor-völgyön (Klostertal) keresztül, a hágó útjain (S16, B197), Klösterle, Langen és Stuben községeken át fel a hágóra. Dél-Tirolból (Bozenből, Meranból) a Vinschgaun és a Reschen-hágón keresztül az osztrák B180-as főúton (Reschenstraße) észak felé az országúton vagy a Landeck-alagúton át Landeck csomópontig, itt rátérni a hágó útjaira (S16, B197), nyugati irányban. Tirolból, az Inn völgyéből, Innsbruck és a Brenner-hágó térsége felől: az A12-es autópályán (Inntalautobahn) Landeck csomópontig, onnan a hágó útjaira (S16, B197), nyugati irányban, mint előbb.
Nevének kialakulása bélyegkép|jobbra|Havasi törpefenyőerdők az Arlberg-hágó környékén
Az Arl hegy neve már a középkori írásokban előfordul Arle, Arlen, Mons Arula, Arlenperge és más névformákban. Egy elmélet szerint nevét az itt tenyésző fenyőfélék – elsősorban a havasi törpefenyő – sűrű bozótjairól („Arlenbüsche”) kaphatta. Első írásos említése 1218-ból való, ahol „az Arl hegyéig húzódó erdőt” elítenek. Egy 1458-as oklevél „perg Arls” néven említi.
A Nyugati-Alpokban élő germán walserek kiváló marhatenyésztők, havasi pásztorok, fuvarosok és (ha kellett) zsoldos harcosok voltak. A 14. században Montfort grófjai nagy lakatlan területeket adtak nekik örökös használatra: Tannberg körzetét, a Kleinwalsertal és a Großwalsertal völgyeit. 1450-ben az Arberg túloldalára csak ösvények és málhás utak vezettek. Ezeket a sűrűn lezúduló lavinák, morénafolyások, földcsuszamlások és hegyomlások gyakran elzárták. Állandóan új és új ösvényeket kellett felkutatni és járhatóvá tenni. Ez a helyzet egészen a 19. század végéig jellemző volt. Az Arlberg (hegy) alatti széles hágóterületen átvezető számos különböző út miatt a külön „Arl-hágó” megjelölés nem született meg.
A „Berg” szó németül „hegyet” jelent, walser nyelven viszont „hágót”, az átjárót és annak mindkét oldali környékét, ahol a leghatékonyabban át lehet kelni a hegy túloldalára. A két nyelv együttélése során az „Arl” (vagy „Arlberg”) szó kettős jelentést hordozott, egyszerre utalt a magára hegyre és at átkelést biztosító átkelőre. Az Arl(berg) hágóját a helyben élő lakosság egyszerűen csak „a hegy” hágójaként („Bergpass”) emlegette.
A 19. századra a walser nyelv visszaszorult, de helynevei fennmaradtak, az „Arlberg” szó kettős értelmével együtt. A hegymászó sport megjelenése után felmerült a hegy és a hágó külön helynévvel jelölése. A helyben használt „Bergpass” miatt egy „Arlpass” (Arl-hágó) típusú szó helyett az „Arlbergpass/Arlbergpaß” (Arlberg-hágó) alakult ki. Arlberg (hegy) és Arlbergpass (hágó) szavak jelentéstartalma ma sincs szigorúan elhatárolva. „Arlbergpass” szóval inkább csak a hágótetőt illetik. Az „Arlberg” szót átfogóan használják, a hegy, a hegy környékére, a hágó területére és annak körzetére. A hágóhoz kapcsolt fogalmakat (út, vasút, alagút) szintén az Arlberg nevéhez kötik (Arlbergstraße, Arlbergbahn, Arlbergtunnel).
Az „Arl” név megjelenik a tiroli Arlen várának nevében (Burg Arlen). A várat 1406-ban, az ún. appenzelli háborúban lerombolták. Romjai St. Anton am Arlberg közigazgatási területén láthatók.
Az „Arlberg” szó megjelenik Vorarlberg tartomány, ma szövetségi tartomány nevében. Történelmi jelentése (kb. „az Arlberg előtere”) onnan ered, hogy mind a Német-római Birodalom – ezen belül Elő-Ausztria – mind a Svájci Államszövetség, így a Habsburg-vár nézőpontjából ez a tartomány az Arlberg „előtt” fekszik.
Az idegenforgalom és a télisport-turizmus jelentőségének növekedésével további környékbeli települések toldották nevükhöz az „am Arlberg” kiegészítést, mely az ezredfordulóra komoly marketingértékké vált.
Történelme Őskor A hágó körüli alpesi réteken nyáron legeltető állattartás folyt. A környékén feltárt őskori táborhelyek azt mutatják, hogy a bronzkorban, a hallstatti kultúra idejében emellett nyersanyagokat, így a Montafon völgyéből származó vasércet és a Salzkammergutból származó sót is szállítottak a hágón keresztül.
Régészek kimutatták, hogy a élénk kereskedelem zajlott a Boden-tó partja és észak-itáliai települések között, az Adria partvidékétől az Etsch folyó völgyén (a mai Bozenen és Meranon át a Reschen-hágóra, onnan Landecken és az Arlbergen át a Rajna felső, alpesi folyásához (Alpenrhein).
Kelták és rómaiak A Boden-tó keleti részén Bregenz volt a legerősebb kelta oppidum (körülsáncolt település). Vízi és szárazföldi úton élénk kereskedelmet folytatott az Észak-Itáliában élő etruszkokkal, az Arlberg ösvényein keresztül.
A Római Birodalom idején az Arlberg-hágót alig használták. A birodalom hatalmának csúcspontján a nagy katonai utak nyomvonalai északabbra húzódtak. A Brigantinumból (Bregenzből) Iuvavumba (Salzburgba) vezető római út az Augsburgba vezető Via Claudia Augustát Cambodunumnál (Kemptennél keresztezte. Amikor a rómaiak visszaszorultak a Rajnától és a Boden-tótól, a kereskedelem útvonalai délebbre tevődtek át (Vinschgau–Ofen-hágó–Engadin–Julier-hágó).
Középkor A korai középkorban az Arlberg útjának használatáról keveset tudunk. A Montafon völgyben már a Karolingok idejétől ércbányászat folyt, feltételezhető, hogy az Arlbergen át szállítás folyhatott. A kései középkorban, a 13. századtól a hágó kereskedelmi jelentősége megnőtt, okleveles említései gyakoribbá váltak. 1218-ban rendelettel szabályozták a hágó málhás forgalmát. 1312-ban a hágóra vezető úton, Perfuchs falunál (ma Landeck városrésze) útdíjat szedtek, melynek bevételét az út javítására és karbantartására fordították.
A 14. századtól az oklevelek már „szekérrel járható utat” említenek. A hágón át marhakereskedelem zajlott, emellett sót szállították a Salzkammergutból a Svájci-fennsík és a Bodeni-tó vidékére. A Konstanzi Püspökséghez tartozó Thurgauból származó lenvásznat hajóval Konstanzból Bregenzbe szállították, onnan az Arlbergen és más alpesi hágókon át Itália kereskedelmi központjaiba, Triesztbe, Velencébe, Milánóba, Firenzébe fuvarozták. Az Arlberg-hágó a környező hágóknál 250 méterrel alacsonyabban fekszik, és télen rövidebb ideig volt járhatatlan, mint a magasabb hágók.
1363-ban Tirolt a Habsburgok szerezték meg, Vorarlbergen a Habsburgok és a Montfort grófok osztoztak. A Montfort-ház feldkirchi ága a Feldkirch–Bludenz–Arlberg útvonalat erőltette, hogy Bregenzet gazdasági hátrányba hozza. Megnőtt a kereskedelmi áruk, a só és a fegyverek forgalma. Az út menti falvak gazdasági felvirágzást éltek meg, új települések keletkeztek.
A Habsburgok és a svájci szövetség között 1394-ben megkötött, húsz évre szóló békeszerződés ellenére Vorarlberg belesodródott az 1406–1408-as appenzelli háborúkba. Ugyanebben az időben az egykor igen keresett konstanzi len piacot vesztett, a pamutszövet kiszorította. Ennek nyomán a 14. század végén az Arlberg-átjáró gyorsan veszített gazdasági jelentőségéből.
bélyegkép|A konstanzi zsinatra igyekvő XXIII. János kocsija felborul az arlbergi hágón (a Richental-krónikából)
Az 1414-ben kezdődő konstanzi zsinatra nagy számú utas igyekezett. A Német-római Birodalom és Európa keleti vidékeiről érkezők az Arlbergnél keltek át az Alpokon. A helyi lakosokat kötelezték az út jó állapotban tartására, ennek ellenére XXIII. János pápa kocsija 1414 októberében az Arlbergi hágótető környékén a mély hóban kátyúba futott és felborult. János az ördögöt jelölte meg felelősként, a kortársak rossz előjelnek vélték a balesetet. A zsinat Jánost ellenpápává nyilvánította nyilvánította és menekülnie kellett Konstanzból. A zsinat 1418-ban véget ért, az Arlberg útja ismét veszített jelentőségéből, állapota leromlott.
1450-ben Lindau városa megvásárolta az Arlberg körüli területeket (az útjogokkal együtt) a stanzi faluszövetségtől (Talgemeinschaft), ellenőrzés alá vonva a hágók forgalmát. Lindau a Hallstadtból érkező só szállítását más útvonalakra terelte, a Fern-hágón és a Tannheimer-völgyön át, valamint az Oberjoch-hágón át Immenstadt és Simmerberg felé. Az Arlbergen át történő sószállítás erősen visszaesett. A 15. század közepétől az Arlberg hágó kocsiútja leromlott, szekérrel járhatósága megszűnt, a fuvarosok a Fern-hágón át közlekedtek, vállalva a nagy kerülőt is.
Lobbik harca (15–18. század) bélyegkép|Az Arlbergen átvezető Landeck–Bludenz országút 1733-as terve (a Stuben–Klösterle közötti szakasz képe) Az 1450-es évektől egészen a 18. század elejéig a hágó egykori kocsiútja csak málhás ösvény volt, melyen csak a környékbeliek közlekedtek.
1593-ban felmerült egy „Arlberg-út” terve, mely Hallstadtból Füssenen, az allgäui Kemptenen és Lindaun át Svájcba irányuló kereskedelmi forgalmat Innsbruck felé terelte volna. Lindau városa és a sváb-felföldi rendek elérték, hogy II. Rudolf császári rendelettel tiltsa meg az útépítést. A rendek a Lindauer Bote () nevű fuvarozó- és postakocsis céh kereskedelmi pozíciójának erősítésében voltak érdekeltek.