Spanyolország demokratikus átmenete (spanyolul: Transición española a la democracia magyarul szó szerint: Spanyol átmenet a demokráciába, röviden: La Transición) a modernkori spanyolországi történelem egy szakasza, amely 1975-ben kezdődött. Az átmenet folyamán Franco 1975-ös halálával a francoista diktatúrát Spanyolország egy parlamenti demokráciára és alkotmányos monarchiára váltotta le.
1975. november 20-án meghalt Francisco Franco, aki a spanyol polgárháború vége óta vezette Spanyolországot katonai diktatórikus rendszerben. Franco halála után a francoista politikai elit a diktatúra intézményét akarta megreformálni az akkor létező törvények szerint. De az 1977-es polgárháború után első, szabad választás után a társadalmi és politikai nyomásnak eleget téve népszavazás útján új alkotmányt léptettek életbe 1978-ben.
A következő évek az autónom közösségek és regionális kormányok megalakulásáról, az elszaporódó terrorizmusról, a csendőrpuccskísérletről és gazdasági problémákról szóltak.
Habár a spanyol demokratikus átmenetre gyakran úgy hivatkoznak, hogy békés volt, az akkoriban más, mediterrán országokban Görögországban és Portugáliában lezajló demokratizálódási folyamatokhoz képest sokkal határozottabban volt jelen a politikai erőszak: szeparatista, szélsőbaloldali és szélsőjobboldali terrorszervezetek is játszottak szerepet.
A történészek a mai napig megosztottak abban, mikor ért véget az átmenet. Egyesek szerint az 1977-es választással, mások szerint az alkotmány 1978-as elfogadásával. Vannak akik szerint a meghiúsult 1981-es csendőrpuccsal és mások szerint a Spanyol Szocialista Munkáspárt 1982-es választási győzelmével ért véget az átmenet.
Carlos Arias Navarro-kormány
A király Franco halála után nem jelölt ki új mininszterelnököt, hanem meghagyta az 1973-ban kinevezett Carlos Arias Navarrót. Navarro eleinte nem tervezett reformokat a francoista rendszerben. A Mozgalom Nemzeti Tanácsában bejelentette, hogy a kormányának a célja, hogy a francoista-rendszer folytatódjon, úgy hogy a "demokráciát spanyol módon" valósítsa meg. Azt hitte, hogy a politikai változásoknak korlátozottnak kell lennie.
A reform program javaslattevője a Franco-korszak egykori információs és turisztikai minisztere, Manuel Fraga volt. Fraga programjának a célja, hogy egy olyan "liberális demokrácia" jöjjön létre, amely "összehasonlítható a nyugat-európai országokéval". A reform része volt a francoista alaptörvények változtatása is.
Ahhoz hogy a reformokat meg lehessen valósítani, szükség volt a francoizmus keményvonalas, szélsőjobboldali szárnya, a "bunker" támogatására, akiknek a Francoista Törvényhozásban és a Falangeban jelentős befolyásuk volt. Szükség volt még a spanyol hadsereg, a Vertikális Munkásunió illetve a francoizmus demokratikus ellenzékének a támogatására is. Az ellenzéken belül a Spanyol Kommunista Pártnak volt jelentős szerepe, akik ekkoriban még emigrációban működtek és szervezték a pártot, hiszen még illegálisak voltak Spanyolország területén.
Javaslatot tettek, hogy a Spanyol Alaptörvény három fejezetét módosítsák, ám a konkrét módosításokat a Kormány és a Mozgalom Nemzeti Tanácsának tagjaiból álló vegyes bizottságnak kellett meghatározni. Ezt a lépést Adolfo Suarez és Torcuato Fernández-Miranda javasolta. Az egyik alaptörvény, amit módosítottak a gyülekezési és társulási törvény, amelyet 1976. május 25-én hagytak jóvá, innentől a kormány engedélyével lehetett tüntetéseket szervezni. Ugyanezen a napon Suárez támogatásával a "politikai szervezetek alapításáról szóló törvény" módosítását is jóváhagyták. A szavazás előtti parlamenti beszédében Adolfo Suarez kifejtette, hogy "ha Spanyolország sokszínű, akkor a törvényhozásnak nem kéne elutasítani a módosítást". Suarez reformokért tett közbelépése a falangisták és a pártelit körében sokkolóan hatott, I. János Károly király esetében is, aki viszont ekkor döntött úgy, hogy Suárezt nevezi ki miniszterelnöknek pár hónapon belül.
Az Arias-Fraga fémjelezte reform június 11-én bukott meg, amikor a törvényhozás nem szavazta meg a Spanyol Büntetőtörvénykönyv azon passzusának módosítását, amivel a Falange-párttagság és a velük való együttműködés bűncselekménynek mínősült volna. A törvényhozás tagja hevesen elutasították, hogy a Kommunista Pártot legálissá tegyék. Szándékukban állt beterjeszteni egy törvénytervezetet, amivel be lehetett volna tiltani politikai pártokat amelyek "nemzetközi fenyegetést jelentenek". Fraga törvénytervezetének megszavazása, amely a törvényhozás átalakításáról és a királyi utódlásról szólt, mind elbuktak. Fraga terve volt, hogy egy kétkamarás parlamenti rendszer jöjjön létre.
Adolfo Suaréz első kormánya (1976-1977)
Torcuato Fernández-Miranda, A Királyi Tanács elnöke, három személyt javasolt a királynak, mint miniszterelnök-jelölt. A király Adolfo Suarézt választotta Arias Navarro helyére, mert úgy vélte Suaréz szembe tud nézni, a nehéz politikai kihívásokkal, ami a politikai változások velejárója volt. Suáreztől a legfőbb elvárás az volt, hogy rábeszélje a törvényhozást – amelynek csak francoista tagjai voltak – , hogy bontsák le a francoista-rendszer intézményrendszerét. Suárez 1976. július 3-án lett a miniszterelnök.
Miniszterelnökként az alábbi programokat hirdette meg:
A politikai reform törvényének kidolgozása, amelyet egyszer a törvényhozásnak, utána a spanyol népnek kell népszavazás útján megszavazni. Megszavazás esetén útnyílna a szabad parlamenti választásoknak, amivel Spanyolországban demokrácia születne meg. Siker esetén demokratikus választásokat szeretne megtartatni 1977 júniusában.
A politikai reform törvényének a megszavazásához Suáreznek meg kellett győznie az ellenzéket is. 1976 júliusában Torcuato Fernández-Miranda, a Francoista Törvényhozás elnöke benyújtott a reformról szóló törvénytervezetet, amit a Suárez-kormány 1976 szeptemberében jóváhagyott. Azért viszont, hogy út nyíljon a parlamentáris demokrácia megteremtésében, ez a törvény önmagában kevés volt, hisz a francoista államberendezkedés ezzel nem szűnt meg, amely komoly akadályt képezett a demokrácia létrejövetelében. Ahhoz, hogy a francoizmus megszűnjön, a törvényt a Cortesnek, a francoista törvényhozásnak is meg kellett szavaznia. Fernández-Miranda elnöklésével 1976 novemberében 425 igen, 59 nem és 13 tartózkodás mellett megszavazta a törvényhozás a reformtörvényt.
Suarez-kormány népszavazásra bocsátotta a reformtörvény kérdését, amit 1976. december 15-én tartottak meg Spanyolországban. 77.7%-os részvétel mellett, a választók 94%-a a reformtörvény mellett szavazott. Az eredmény utat adott a parlamenti választások megtartására, amivel a cél az alkotmányozó törvényhozás megválasztása.
Suarez-kormány és az ellenzék
Súraez számos olyan politikai intézkedést hozott meg, amely hiteles politikussá tette: 1976 júliusában politikai amnesztiát hirdetett kormánya 400 bebörtönzött rab esetén, amit kiterjesztett még 1977 márciusában. Fontos lépésként a sztrájkjog 1977 márciusában legálissá vált, valamint a szakszervezetek alapításához való jogot 1977 nyarán vezették be. Ugyancsak márciusban bevezetésre került egy új választási törvény amely lehetőséget adott a szabad, parlamenti választásoknak.
Emellett Suárez folyamatosan tartotta a kapcsolatot az ellenzéki csoportokkal és mozgalmakkal. 1976 augusztusában találkozott többször Felipe Gonzálesszel, aki a Spanyol Szocialista Munkáspárt főtitkára volt. A kapcsolatuk baráti volt, komoly politikai támogatást jelentett ez Suárez politikai céljainak az elérésében. A demokratizálódási folyamat egyik legnehezebb kérdése és problémája volt a Spanyol Kommunista Párt legalizálása, amelynek ekkoriban sokkal több támogatója és nagyobb társadalmi bázisa volt mint az összes többi ellenzéki csoportosulásnak.
A kommunisták a reformtörvényt antidemokratikusnak tartották és fontosnak tartották hogy az alkotmányozó törvényhozást egy olyan kormány megválasztásával hozzák létre, amelyben az ellenzék tagjai vannak.
A kommunistákkal való viszonyt alapvetően megváltoztatta az 1977-es atochai mészárlás. A mészárlás során a kommunista szakszervezet, Munkásbiztottság tagjait a madridi Atochában található irodában agyonlőtték szélsőjobboldali terroristák.
Terrorizmus megjelenése
Ebben az időszakban a terrorizmus elharapozódott az országban. Baszkföld – amelyet keményen elnyomott a francoista rendszer – politikai zűrzavarba keveredett. Habár a Suárez-kormány számos baszk politikai fogolynak biztosított amnesztiát, a helyi rendőrség és a tüntetők közötti feszültség egyre erősebb volt. 1978 és 1980 között az ETA terrorszervezet a legtöbb halálos merényletet követte el.
A maoista GRAPO (Október 1-je Antifasiszta Ellenálló Csoportok) szélsőbaloldali terrorszervezet bombatámadásokat hajtott végre közterületeken, valamint a rezsim két legfontosabb emberét elrabolta: José María de Oriol y Urquijót, az Államtanács elnökét valamint Villaescusa ezredest, a Katonai-Igazságügyi Legfelsőbb Tanács elnökét. Az elrablásuk alatt válaszul, a neofasiszta Apostoli Antikommunista Szövetség terrorszervezet tagjai, végrehajtotta az atochai mészárlást.
Választások és az alkotmány 1977-es választások
1977 júniusában hosszú időn sor került az első szabad, parlamenti választásokra. A választásokon az alábbi eredmények születtek:
Demokratikus Közép Uniója (UCD): 34.61% Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE): 29.27% Spanyol Kommunista Párt (PCE): 9.38% Népi Szövetség (AP): 8.33%
A választásokon helyi szinten a Baszk Nacionalista Párt és a Demokratikus Paktum Katalóniáért pártok is sikert értek el, amivel hosszú idő után a baszkoknak és katalánoknak is politikai képviselete lett.
A választások eredményeképpen Adolfo Suárez alakított kormányt, emellett felállt az alkotmányozó törvényhozás is. 1977 augusztusában állt neki a törvényhozás, az alkotmány-tervezet kidolgozásának.
Amnesztia-törvény
1977. október 15-én az immáron alkotmányozó törvényhozás megszavazta az 1977. október 15. napi 46-os törvényt az amnesztiáról (spanyolul: Ley 46/1977, de 15 de octubre, de Amnistía, röviden: Ley de Aminstía) , amelyet I. János Károly király aláírásával, október 17-én léptettek életbe.
A törvénynek köszönhetően számos olyan politikai fogoly szabadulhatott ki, aki a Franco-rendszer ellenségének számított emellett a törvény biztosította, emellett a törvény 1-es cikkelye szerint az a személy részesülhetett amnesztiában, aki
a) 1976. december 15-e előtt bárminemű politikai szándékból elkövetett bűncselekményt követett el b) 1976. december 15-e és 1977. június 15-e között akik az a) bekezdés szerint politikai bűncselekményt követtet el, de ezen időszak alatt elősegítette a köz szabadságának létrejöttét illetve Spanyolország népeinek az autonómia iránit jogos követeléseit érvényre juttatta. c) 1977. október 6-a előtt bárminemű és természetű politikai szándékból olyan bűncselekményt követett el, amely nem testi sértés és személy ellen elkövetett erőszak.
A törvényt számos kritikával illetik manapság. A legfőbb kritika, hogy a törvény politikai védelmet nyújt a Franco-korszakban elkövetett súlyos emberjogi sértések kivizsgálásával szemben. 2012-ben az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága kérte az amnesztia törvény hatályon kívül helyezését, mert megsérti a Nemzetközi emberi jogi törvényeket. A szervezet azért foglalt állást a hatályon kívül helyezés mellett, mert a nemzetközi emberi jogok törvénye szerint az emberiség elleni bűncselekményeknek nincsen elévülési ideje.Spain must lift amnesty for Franco era crimes-U.N. , Reuters (February 10, 2012).
Moncloai Paktum
1978-ban pedig a kormány, ellenzék és a szakszervezetek összefogásával megszületett a Moncloai Paktum. Ez a paktum három területet foglalt magában: politikai, gazdasági és társadalmi ügyeket. Politikai megállapodásként sajtószabadság, véleménynyilvánítás szabadságát rögzítették valamint a politikai szervezetek alapításának jogát.