Cristian Gabriel Romero (Córdoba, 1998. április 27. –) világbajnok argentin labdarúgó, az Atlético Madrid játékosa.

Pályafutása Klubcsapatokban Romero a CA Belgrano csapatában kezdte pályafutását és ott mutatkozott be az argentin élvonalban 2016-ban. Még abban az évben a nemzetközi kupaporondon, a Copa Sudamericanában is pályára léphetett. A Belgranóban két szezont töltött, összesen tizenkilenc tétmérkőzésen lépett pályára.

2018 júliusában az olasz élvonalbeli Genoa szerződtette. Első gólját október 28-án szerezte az Udinese elleni 2–2-es bajnokin. Huszonkét mérkőzésen kétszer volt eredményes a szezonban.

2018. július 9-én orvosi vizsgálaton vett részt a Juventusnál, majd a torinói klub július 12-én bejelentette az átigazolását. Romeróért 26 millió eurót fizetett a Juventus, a 2019-2020-as szezonra pedig kölcsönadta előző csapatának. 2020. szeptember 5-én az Atalanta két évre kölcsönvette a Juventustól, vásárlási opciót is szerezve a hátvéd játékjogára.Atalanta: kölcsönvették a Juventus védőjét – hivatalos Romero alapembere volt a bergamói csapatnak a 2020–2021-es szezonban. 31 bajnokin lépett pályára, és az idény legjobb védőjének is megválasztották a Serie A-ban.

2021 nyarán az Atalanta élt az opciójával, és 16 millió euróért megvette Romerót a Juventustól, majd azonnal kölcsönadták az angol élvonalban szereplő Tottenham Hotspurnek.

2026. augusztus 15-én ötévre aláírt a spanyol Atlético Madridhoz.Welcome, ‘Cuti’ Romero!Romero moves to Atletico Madrid

A válogatottban Az argentin utánpótlás válogatottakkal szerepelt a 2017-es Dél-amerikai U20-as labdarúgó-bajnokságon és a 2017-es U20-as labdarúgó-világbajnokságon.

Tagja volt a 2021-ben Copa Américát nyerő argentin válogatottnak. 2022 novemberében a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra utazó keret tagja lett, amely világbajnok lett.MESSI, DYBALA ÉS FOYTH IS AZ ARGENTINOK KERETÉBEN, CSAK EGY CSEREKAPUS UTAZIK A HAZAI BAJNOKSÁGBÓL Romero ezen a világbajnokságon 7 meccsen lépett pályára, 4 meccset pedig végig is játszott, köztük a franciák ellen megnyert döntőt is. 2024 júniusában bekerült a 26 fős argentin keretbe, amely a 2024-es Copa Américán aranyérmet nyert. 2026. május 28-án bekerült Lionel Scaloni 26 fős keretébe, akik a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon részt vesznek.

Statisztika 2020. augusztus 2-án frissítve.

+ Club statisticsKlubSzezonBajnokságOrszágos kupaNemzetközi kupaEgyébÖsszesenBajnokságPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólBelgrano2016–17Primera División1300020001502017–183010000040Összesen160102000190Genoa2018–19Serie A27200—00272Juventus2019–200000000000Genoa 2019–2030130—00331Atalanta2020–210000000000Karrier összes733402000793

Sikerei, díjai Klub Tottenham Hotspur Európa-liga: 2024–25

Válogatott Argentína Labdarúgó-világbajnokság: 2022 Copa América: 2021, 2024 Finalissima: 2022

Jegyzetek

További információk

Kategória:1998-ban született személyek Kategória:Argentin labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Genoa labdarúgói Kategória:A Juventus labdarúgói Kategória:Az Atalanta BC labdarúgói Kategória:A Tottenham labdarúgói Kategória:Az Atlético Madrid labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:Világbajnok labdarúgók Kategória:Copa América-győztes labdarúgók Kategória:Európa-liga-győztes labdarúgók Kategória:A 2021-es Copa América labdarúgói Kategória:A 2022-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2024-es Copa América labdarúgói Kategória:A 2026-os világbajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek