A Mersz művészeti klubot 2015 szeptemberében alapította Lantos László Triceps (1955, szabadkai író-rendező) és Falcsik Mari költő az általuk vezetett kulturális-művészeti, nonprofit Bada Dada Alapítvány jogi és pénzügyi hátterével.
Székhelye 1086 Budapest, VIII. Csobánc u. 10.
Célkitűzései
Célkitűzéseik: az európai nívójú avantgárd, alternatív és underground magyar művészet támogatása és bemutatása, politikai, vallási, nemi stb. hovatartozástól függetlenül, különös tekintettel a fiatal generációk és a Vajdaság alkotóira. A profil: kortárs irodalom és képzőművészet, színház és performansz, fotó, film, valamint elméleti előadások. Eddig 360 programot mutattak be, amelyeket a Facebook-oldalukon és e-mailekben hirdettek meg.
A klubot önerőből és az alapítvány bevételeiből (honoráriumok, könyveladás stb.) finanszírozzák, állami, önkormányzati támogatást nélkül. A klub két, utcára nyíló félszuterén (60+64 m² területű) helyiségből áll, köztük egy vizes blokkal. A rendbe hozott, kisebb helyiségben 80 néző/vendég fér el. Programokat egész évben, de csak péntekenként tartanak, a belépés ingyenes. Kéthetente egyszer az Opál Színház (rendező: Triceps) próbál itt. A Klub működését fizikai munkával, szervezéssel stb. néhány önkéntes támogatja.
Az alapítvány adja ki a Mersz Könyvek sorozatot, melyben a kísérleti kortárs magyar irodalom és képzőművészet tehetségeit, valamint elhunyt költők hagyatékát adják közre. A kötetek 100 számozott, aláírt példányban jelennek meg, kereskedelmi forgalomba nem kerülnek. Eddig 21 könyvet és 3 katalógust publikáltak.
Az alapítvány 2014 óta ingyenes könyvadományokkal (irodalom, művészetek, társadalomtudományok témakörben) támogatja a vajdasági (Szabadka, Kanizsa, Martonos stb.), valamint az anyaországi kistelepülések (Kóny, Örvényes, Héhalom stb.) könyvtárait, összesen kb. 8 millió Ft értékben.
Irodalmi estek Moderátorok: Falcsik Mari, Triceps (2015-től), Ménes Attila / Soteria Alapítvány (2017–18)
Támogató: a Szépírók Társasága (2015. szeptember – 2018. március, 2019. novembertől)
SZÉLSŐSÉGEK: Ménes Attila, Gulisio Tímea (2015. szeptember 19.) MAGAM MAGAM: Triceps, Simon Márton (2015. október 3.) FÉLNI ÉS HINNI: Falcsik Mari, Szőke Imre (2015. október 10.) A KÁOSZ ANGYALA: Fenyvesi Ottó, Makai Máté (2015. október 17.) GITT GYÜLI (SZILVUPLÉ #1): a gittegylet.com netes folyóirat estje: Szeifert Natália (szerk.), Gulisio Tímea, Mező Ferenc, Ménes Attila, Stiller Kriszta, Ürmös Attila (2015. december 30.) PLUSZ ÁFA: ÁKOS, FERI ÉS ANDRÁS: Gerevich András + Varga Ákos, Sági Ferenc (2016. február 26.) PÁR/BESZÉD: Falcsik Mari, Szalóczi Géza (2016. március 18.) FOLYOSÓ A HOLDRA: Ménes Attila (2016. március 25.) NŐSÁRKÁNYOK: Ladik Katalin, Eve Alexander (2016. április 1.) HÁRDKÓR: Triceps, Aradi Zsolt + Szabó-Nagy Attila (gitár) (2016. április 7.) ANTIKÖLTÉSZET – JÓZSEF ATTILA 111. SZÜLETÉSNAPJÁRA: a Pesti Séta felolvasóestje: Brenner Zoltán, Litván Ádám, Ménes Attila, Marton Dániel, Syporca Whandal, Triceps... (2016. április 11.) RÉG NEM BESZÉLTÜNK: Balogh Endre, Nagy Márta Júlia (2016. április 15.) NÓTÁS KEDVŰ VOLT AZ APÁNK: Balázs Attila, Danyi Zoltán + Lafferton Luca (fuvola) (2016. április 22.) Ó ROSSZORSZÁG: M. Nagy Miklós, Egressy Zoltán, Turi Márton (2016. április 29.) SPION-E VAGY?: Gervai András (kötetbemutató) (2016. május 6.) HOLTVERSENY: Péterffy Gergely, Totth Benedek (2016. május 27.) KERTÜNK: a Facebookos irodalmi folyóirat estje: Falcsik Mari (szerk.), Géczi János, Gulisio Tímea, Horváth Éva, Ménes Attila, Pető Tóth Károly, Syporca Whandal, Triceps (2016. június 3.) A BOLOND, AZ ANYA ÉS A FIÚ: Ménes Attila (kötetbemutató) (2016. június 10.) A KÖLTŐ ÉS A MACSKA, AVAGY A MEGVÉNHEDT ISTEN: Petőcz András, Varga Lilla (2016. június 17.) KÉT PART KÖZÖTT KÉT FOLYÓ: Szűgyi Zoltán, Szűgyi Zsolt (2016. szeptember 23.) ISTEN A MEGYEHÁRMAT NÉZI: Sajó László (2016. október 14.) BALKÁNI TANGÓ DÉLUTÁNI KÁVÉHOZ: Ürmös Attila (kötetbemutató) (2016. november 18.) PÁRTERÁPIA: Garaczi László, Nagy Ildikó Noémi (2016. december 2.) ROHANÁS A ROHADÁSBA (SZILVUPLÉ #2): Ménes Attila + Opál Színház (perf.) (2016. december 30.) ÉLETTÁRSI ISZONY: Gulisio Tímea, Syporca Whandal (2017. január 20.) BALLADA A REMÉNYRŐL: Falcsik Mari (2017. március 10.) „NE ŐT, AZ EMBER FIÁT!”: Ladik Katalin (2017. április 14.) SEMMIKOR: Triceps (kötetbemutató) + Opál Színház (perf.) (2017. június 2.) AZ ELLENTÉTPÁRHUZAMOKTÓL A SZELEKTÍV ÜVEGHEGYEKIG: Debreczeny György (kötetbemutató) + Syporca Whandal (perf.) (2017. június 30.) ELEKTROMOS ÁRNYAK #1: Kreutz László (+ dob, elektro) (2017. július 7.) JELENTÉS A KÓR HÁZÁBÓL: Bozsik Péter (kötetbemutató) (2017. szeptember 15.) FÉNYPILLÉREK: Kecskés Péter (kötetbemutató) + Nagy Katica, Petőcz András, Rőczei György (2017. szeptember 22.) MRT WAX: Triceps + Opál Színház (perf.) (2017. szeptember 29.) VELKÁM ISHIGURO! Kazuo Ishiguro, Nobel-díjas író tiszteletére: Falcsik Mari (fordító), M. Nagy Miklós (szerk.) (2017. október 13.) ELEKTROMOS ÁRNYAK #2: Kreutz László (+ dob, elektro) (2017. október 20.) TÜKRÖZŐDÉSEK: Villányi G. András (Soteria / 2017. november 1.) VÉGÜL GLECCSER LESZ: Géczi János (2017. november 3.) A TIZENHARMADIK TANÍTVÁNY: Jahoda Sándor, Barna Róbert + Hrisztov Toma, Varga Ferenc (hegedű) (2017. november 10.) LÉPCSŐHÁZI LABIRINTUSOK: Mesterházi Fruzsina, Schreiner Dénes + Barta Zsolt (gitár) (2017. november 24.) KONZERVEK KÖZÖTT: Debreczeny György + Syporca Whandal (perf.) (2017. december 8.) 42: Peer Krisztián (Soteria / 2017. december 13.) PÁRATLAN NEMZEDÉKTELEN: Zalán Tibor (2017. december 15.) A SZELEKET HÍVOM (SZILVUPLÉ #3): Kettős Tamás + Kreutz László (dzsembe), Falcsik Tigris (dob) / Opál Színház (perf.) (2017. december 29.) POP, CSAJOK, NÉPHADSEREG!: Ürmös Attila (2018. január 12.) A SZENT GRÁL GODWIN SZERINT: Krausz Tivadar (kötetbemutató) + Rőczei György, Gulisio Tímea, Fábián Franciska (fuvola) (2018. január 13.) FÜZET: Nagy Zopán (kötetbemutató) + Rőczei György, Opál Színház (perf.) (2018. január 19.) ISTENBÁCSI (ÚJ ÉS ÚJRAÍRT TÖRTÉNETEK): Ficsku Pál (Soteria / 2018. január 31.) TÚLÉLNI A DOCUMENTA 14-ET: Ladik Katalin (+ happening) (2018. február 9.) 22.630 NAP: Falcsik Mari (2018. március 9.) !KETTŐS TAMÁS ESETE! Kettős Tamás (2018. március 23.) ÁLLAMI ÁLOMGYÁR: Gervai András (kötetbemutató) (2018. április 27.) VÁR UCCA MŰHELY (Veszprém) lapbemutató est: Fenyvesi Ottó, Kilián László, Arany Zsuzsanna + Falcsik Mari, Triceps (2018. május 23.) MERZ = MERSZ: könyvutóhéti bemutató: Mersz könyvek: Falcsik Mari, Triceps, Rőczei György + Brenner Zoltán (feat. Bada Dada), Hornyik Anna, Horváth Éva, Kecskés Péter, Nagy Zopán, Syporca Whandal + Kreutz László (elektro dobkoncert) (2018. június 15.) ŐSZINTE GYÖNGYSZEMEK: Bada Dada (kötetbemutató) + Opál Színház (perf.) (2018. június 22.) EVE X: Horváth Éva + Opál Színház (perf.) (2018. július 20.) YUHAR: a yuhar.hu netes archívum élőestje: Barlog Károly, Szabó Palócz Attila (szerkesztők) + archív felvételek: Sziveri János (a költő előadásában), Gion Nándor és Tolnai Ottó (Kovács Frigyes és Lantos Erzsébet tolmácsolásában) (2018. október 12.) FÜZET 02: Nagy Zopán (kötetbemutató) Rőczei György + Szöveg és hang: Nagy Zopán. Zene: Rovar17 (noise), Maller Luca (szaxofon). Vetítés: MaN (2018. november 23.) FELES: Ferdinánd Zoltán és Nagy M. Hedvig (kötetbemutató) + Halszájoptika / Haynal Ákos (vetítés) (2018. november 30.) ASZFALTANGYAL GYOMORKESELYŰVEL: Sajó László (2018. december 21.) ÓLOMÖNTÉS (SZILVUPLÉ #4): Ladik Katalin, Kettős Tamás, Sajó László, Brenner Zoltán (feat. Bada Dada) + kiállításmegnyitó (2018. december 28.) ÉLET A KÁLI HOLTAK UTÁN: Térey János + kiállítás záró (1970–2019) (2019. január 18.) KÜLÖNÖS NYÁR-ÉJSZAKA VOLT... Ady100! multimediális est: Falcsik Mari, Petőcz András, Rőczei György + Litván Ádám & Vasas Tamás (gitár) + Garamvölgyi Eperke és Dezső (tánc, diaporáma) (2019. január 25.) A GÓLEM ÚJ NAPJAI – MENEKÜLÉS PRÁGÁBÓL: Litván Ádám, Vasas Tamás (két hangra és gitárra) (2019. február 15.) NÉGYUJJ MESTER TANÍTÁSAI (BALKANRAT1): Triceps + Opál Színház (perf.) (2019. február 22.) FALCSIBLUE: Falcsik Mari, Falcsik Tigris (dob) (2019. március 8.) KONZOL: Horváth Éva (kötetbemutató) + Opál Színház (perf.) (2019. március 15.) 77: Barna Róbert (kötetbemutató) + Marton László Távolodó, Varga Tamás. Zene: Kalahári (Brátán Vera, Mándy Kálmán, Mezey Péter, Lábos Szabolcs) (2019. április 5.) AZ IGAZI IDŐ: Falcsik Mari (kötetbemutató) + Halszájoptika (perf.) (2019. április 12.) LASSÍTÓ SZOLGÁLATBAN: Jász Attila + Talán Miklós (fúvósok) (2019. április 26.) ITT SENKI SEM TURISTA (BALKANRAT2): Ürmös Attila + Opál Színház (perf.) (2019. május 3.) ESŐNAP: az Eső (Szolnok) irodalmi lap bemutatója: Jenei Gyula, Benedek Szabolcs (feat. Brenner Zoltán), Molnár H. Magor + Falcsik Mari, Novák Zsüliet, Petőcz András (2019. május 10.) ÖNLEXIKON. Cédrus-kötet bemutató: Szondi György (szerk.), Kelecsényi László, Koppány Zsolt, Pozsgai Zsolt, Szűgyi Zoltán, Zsávolya Zoltán (2019. június 7.) A FORUM KÖNYVKIADÓ (Újvidék) könyvheti estje. Szerzők: Antalovics Péter, Antal Szilárd, Benedek Miklós, Böndör Pál, Cirok Szabó István, Kormányos Ákos, Papp Katalin, Patócs László, Szilágyi Mária. Szerkesztők: Berényi Emőke, Bicskei Gabriella, Brenner J. János, Losoncz-Kelemen Emese (2019. június 15.) NO PROG évad és kiállítás záró est: Debreczeny György, Falcsik Mari, Ürmös Attila, Triceps (2019. július 5.) A SZATÍR ÁLLATKERTJE. Gulisio Tímea (kötetbemutató). Zene: Fiath András. (2019. október 11.) AZ ELVESZETT ÉPOSZ. Rőczei György (Kassák-kötetbemutató) (2019. október 15.) 56/57 ELEKTROMOS ÁRNYAK #3. Kreutz László tényirodalmi-zenei-klipes estje (2019. november 1.) ÁTNÉZNI A KAVICSON. Géczi János (2019. november 15.) RECEPT AZ IRODALOMHOZ – IRODALMI RECEPTEK. Nyitott mondat folyóirat (lapbemutató): Király Kinga Júlia és Cserna-Szabó András vs Csejtei Orsolya és Rácz I. Péter (2019. november 29.) SZILVUPLÉ #5 évadzáró est: Balázs Attila, Bárdos Deák Ágnes, Ladik Katalin, Szűgyi Zoltán (2019. december 27.) SZEMEK. Bartha György (kötetbemutató) + Opál Színház (perf.) (2020. január 24.) HÁROM ELMARADT KÖNYVBEMUTATÓ. Vörös István (2020. január 31.) ALAPNYELV. Nemes Z Márió (művészetfilozófiai-irodalmi est) + Urbán Bálint, Nemes Anna (2020. február 14.) A TÖMEGEK GÉNIUSZA. Erdődy Kristóf (Charles Bukowski emlékest) + filmvetítés (2020. március 13.) KARANTÉNFERGŐK. Ficsku Pál + Száraz György Miklós, Broszmann György (2020. szeptember 25.) SZILVUPLÉ #6 évadzáró est: Falcsik Mari, Ladik Katalin, Nagy Zsuka + Kettős Tamás (ének) (2020. december 30.) CSAPÓDJON A MOSTBA. M. Nagy Miklós (kötetbemutató) + Opál Színház (perf.) (2021. február 26.) ÚGY JÁRKÁLSZ, MINTHA LENNE OTTHON. Wirth Imre (2021. június 4.) MÁRTONI HISTÓRIÁK. Márton László (2021. június 25.) VISSZAVONHATATLAN. Gulisio Tímea + Opál Színház (perf.) (2021. július 2.) PRIVÁT IDEGENVEZETÉS. Horváth Eve + Opál színház (perf.) (2021. július 9.) ÜRES. Kettős Tamás (rapirodalom) + Opál Színház (perf.) (2021. július 23.) LES. Nagy Zsuka (kötetbemutató) + Falcsik Mari, Borg de Nobel, Opál Színház (perf.) (2021. szeptember 24.) MEGTANULNI HALNI. Kántor Péter (1949-2021) emlékest + Opál Színház (perf.), Gyukics Gábor (filmvetítés) (2021. október 8.) FELFÉNYLÉSEK. Kecskés Péter (kötetbemutató) + felolvasás (Kecskés Péter, Jakab Krisztián), Opál Színház (perf.) (2021. október 15.) MAGYARFAUSZT. Balázs Attila (kötetbemutató) + Végh Lajos (homokanimációs perf.) (2021. október 22.) TERMÉKENY FÉLREÉRTÉS. Áfra János és Szegedi-Varga Zsuzsanna (kötetbemutató) + Opál Színház (perf.) (2021. november 19.) HÁTTAL A NAPNAK. Terék Anna (kötetbemutató) + Opál Színház, Fehér Enikő csoportja (perf.) (2021. december 3.) GYERE KICSI ÉLETÖSZTÖN. Szalóczi Géza / Banga Ferenc (kötetbemutató) + Opál Színház (perf.) (2021. december 10.) A MŰVÉSZÁRVÁK ÉTKEZŐ CSARNOKA. Kurdy Fehér János + Opál Színház (perf.) (2021. december 17.)