Bi Sylvestre Franck Fortune Boli (Yamoussoukro, 1993. december 7. –) elefántcsontparti labdarúgó, a Vádí Dedzsla játékosa.
Pályafutása Klubcsapatokban Boli 2012. január 3-án írt alá a norvég Stabæk együtteséhez, amely akkor a másodosztályban szerepelt. Inge André Olsen, a Stabæk Fotball sportvezetője technikai készségét és gyorsaságát emelte ki.
2015. február 26-án a kínai élvonalban szereplő Liaoning FC igazolta le, ott 20 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, gólt nem szerzett. 2016-ban kölcsönben játszott az Aalesundsban, bár átigazolása több kérdést is felvetett szabályosságát illetően.Boli-mysteriet 2016. december 20-án tért vissza Stabækbe, ahol három évre írt alá. A 2018-as idényben a norvég bajnokság gólkirálya lett 18 góllal, majd szerződését meghosszabbította 2023 nyaráig.
Ferencváros 2019. augusztus 1-jén a magyar bajnok Ferencvárosi TC igazolta le. Október 19-én az ő góljával győzte le az Újpestet a Ferencváros 1–0-ra a bajnokság 9. fordulójában. A lila-fehér csapat ellen a bajnokság további két mérkőzésén is betalált, a Ferencváros mindhárom alkalommal az ő találatának köszönhetően múlta felül riválisát. A bajnoki címet szerző Ferencvárosban összesen tíz alkalommal volt eredményes a 2019–2020-as kiírásban.
2020. október 28-án gólt lőtt a Dinamo Kijev elleni 2–2-es hazai Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen.
2021. augusztus 18-án a svájci Young Boys ellen a Bajnokok Ligája negyedik selejtezőkörében idegenben 2 gólt szerzett a 3–2-re elveszített mérkőzésen.
2022. május 11-én a Puskás Arénában a 2021–2022-es magyar labdarúgókupa döntőjében a Paksi FC ellen 3–0-ra megnyert mérkőzésen 2 gólt lőtt. 2022. július 27-én gólt lőtt a Bajnokok Ligája 2. fordulójában Pozsonyban a Slovan Bratislava ellen 4–1-re megnyert mérkőzésen. Szeptember 4-én a Szusza Ferenc Stadionban az Újpest elleni bajnoki mérkőzésen két góllal vette ki a részét a történelmi 6–0-s Fradi győzelemből. A budapesti zöld-fehér csapatban 126 tétmérkőzésen lépett pályára és 42 gólt szerzett.
Portland Timbers 2023. március 13-án egy évre írt alá a Portland Timbers csapatához, egyéves hosszabbítási opcióval.MLS: Portlandben folytatja az FTC elefántcsontparti csatára – hivatalosTimbers sign forward Franck Boli from Hungarian side Ferencvárosi TC Új csapatában az FC Dallas ellen, 2023. április 2-án mutatkozott be, és csereként beállva a 92. percben szerzett góljával 1–1-s döntetlenre mentette a mérkőzést. 2023. december 4-én hivatalossá vált, hogy az amerikai klub nem él a hosszabbítási opcióval, így az elefántcsontparti csatár távozik a klubtól.
Atlético San Luis 2024. január 4-én bejelentették, hogy a mexikói első osztályban szereplő Atlético San Luis csapatánál folytatja pályafutását.
Vádí Dedzsla 2025. augusztus 20-án szabadon igazolható játékosként szerződtette az egyiptomi Vádí Dedzsla csapata.Franck Boli stats and ratings
A válogatottban 2021 augusztusában meghívót kapott az elefántcsontparti válogatottba a szeptemberi világbajnoki selejtezőkre. 2021. szeptember 3-án a világbajnoki selejtező afrikai kvalifikáció második szakaszának 1. fordulójában a D-csoportban a Mozambik elleni 0–0-ra végződő mérkőzésen a 62. percben – pályafutása során először – pályára lépett.
Statisztika Klubcsapatokban 2025. augusztus 9-én frissítve. KlubSzezonBajnokságOrszágos kupaNemzetközi kupaEgyébÖsszesenBajnokságPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólStabæk2012Tippeligaen2853120-33620131. divisjon26643--3092014Tippeligaen281361--3414Összesen822413520--9729Liaoning2015Kínai Szuperliga20000--20020160000--00Összesen20000----200Aalesund 2016Tippeligaen27620--296Összesen27620----296Stabæk 2017Eliteserien10410--1142018291733-203420201913622--158Összesen522765--206032Ferencvárosi TC 2019–20 NB I28101181--37122020–2128103193--40142021–221954442--27112022–239310122--225Összesen842896338--12642Ferencvárosi TC II2021–22NB III11 - - - - - -11Portland Timbers2023MLS297 - -20 - -317Atlético San Luis2023–24Liga MX124 - -21 - -1452024–25144 - - - - - -144Összesen268--21--289Karrier összes32193301637920360118
Mérkőzései az elefántcsontparti válogatottban #DátumEllenfélEredményKiírásEsemény1.2021. szeptember 3. Mozambik0 – 0Világbajnoki selejtező
Sikerei, díjai Stabæk A norvég bajnokság gólkirálya: 2018 Ferencvárosi TC 16px Magyar bajnok (3): 2019–2020, 2020–2021, 2021–2022 16px Magyar kupagyőztes: 2021–22
Jegyzetek
Források Franck Boli transfetmarkt.com (
Kategória:Elefántcsontparti labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:1993-ban született személyek Kategória:A Stabæk labdarúgói Kategória:Az Aalesunds labdarúgói Kategória:A Ferencváros labdarúgói Kategória:A Portland Timbers labdarúgói Kategória:Az Atlético San Luis labdarúgói Kategória:Az Eliteserien labdarúgói Kategória:A Kínai Szuperliga labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:Az MLS labdarúgói Kategória:Magyarországon játszó külföldi labdarúgók Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek