bélyegkép|A Szent Korona és a koronaékszerek az Országház kupolacsarnokában A Szent Korona visszajuttatása Egyesült Államokból Magyarországra a második világháború után csak 1978-ban történt meg. A magyar Szent Korona amerikai „őrizete” a hidegháború, majd az azt követő nemzetközi enyhülés idején Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatainak egyik fontos nyitott kérdése maradt.
Előzmények bélyeg|Pajtás Ernő a Szent Korona ládájával Heidelbergben, 1945. augusztus 3. bélyeg|A szövetségesek műkincsmentő szolgálatának munkatársai a Szent Koronával 1946 elején Wiesbadenben bélyeg|Az Egyesült Államok aranykészleteit őrző épület Fort Knoxban 1945. március végén, a szovjet Vörös Hadsereg közeledtével 1944. októberében a koronaőrség a Szent Koronát és a hozzá tartozó koronázási jelvényeket, valamint a Szent Jobbot Szálasi Ferenc utasítására a nyilasok, a Pajtás Ernő vezette koronaőrökkel együttműködve március 27-én Magyarországról Németországba hurcolták, majd április végén elásták az ausztriai Mattsee mellett.Stöckert Gábor - Hősök és gazemberek krónikája a legendás magyar aranyvonat története (Telex.hu, 2025.02.22.) A koronát csak június végén emelték ki, és június 25-én került hivatalosan az amerikai hadsereg kezére. A korona ezután 1953-ig Németország területén, de az Egyesült Államok felügyelete alatt volt. 1946 őszén a magyar kormány részéről Hahn Sándor is megtekintette, azonosította azt és a többi klenódiumot.
A nácik és szövetségeseik által elhurcolt javak visszaszolgáltatását, a restitúciót már a fegyverszüneti megállapodások is garantálták. A Szent Jobbot még 1945 augusztusában visszaküldték Magyarországra. Magyarország ugyancsak visszakapta a Nemzeti Bank elhurcolt arany- és ezüstkészletét, az úgynevezett Aranyvonat és az Ezüstvonat rakományát, a Hahn Sándor vezette restitúciós bizottsággal folytatott tárgyalásoknak megfelelően. A korona visszaszolgáltatására azért nem került sor, mert Nagy Ferenc miniszterelnök maga kérte az Egyesült Államoktól, hogy „a hadi és a politikai helyzet tisztázódásáig” ne adják azt vissza. Szóba került az is, hogy a Vatikánban helyezik el, de erre sem került sor. Oda egy másolat került, amit aztán 1965 decemberében el is loptak.
Rákosi Mátyás hatalomra kerülésével párhuzamosan a Magyar Népköztársaság és az Amerikai Egyesült Államok kapcsolatainak gyors megromlása miatt a korona visszaadásáról már szó sem lehetett. 1953 júliusában aztán a koronát és a koronaékszereket az Egyesült Államokba szállították és Fort Knoxban helyezték el. Ekkoriban rögzült az a hivatalos amerikai álláspont, ami szerint a korona a magyar nemzet tulajdona, és az Egyesült Államok azt megőrzésre vette át, mivel a körülmények nem alkalmasak annak visszaadására.
A nyugati magyar emigráció nagy többsége mindvégig azt az álláspontot képviselete, hogy a magyar korona nem kerülhet a „bolsevikok” kezébe. Álláspontjukat fogalmazta meg Mindszenty József bíboros, aki a budapesti amerikai nagykövetségen számára biztosított menedékből 1964 augusztusában levelet írt Lyndon B. Johnson amerikai elnöknek:Mindszenty bíboros 1964. augusztus 24-én kelt levele Johnson Elnökhöz a szentkorona ügyében , magyarszemle.hu
Enyhülés a magyar–amerikai kapcsolatokban Az 1960-as évek második felében az addig kimondottan ellenséges kétoldalú kapcsolatokban enyhülés indult meg. Eredményes tárgyalások folytak Mindszenty József távozásáról, amire végül 1971-ben került sor. 1973-ban az amerikai fél egyetértésével Magyarországot is felkérték a vietnámi fegyverszüneti megállapodás felügyeletére. Az 1976-os amerikai bicentenárium és az elnökválasztás idejére a kétoldalú kapcsolatainkban már csak három komolyabb lezáratlan kérdés maradt: a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok rendezése a legnagyobb kedvezmény elvének alapján, az Egyesült Államok által (az úgynevezett fellazítási politika keretében) szorgalmazott államközi tudományos, műszaki és kulturális csereegyezmény megkötése valamint a magyar királyi korona visszaszolgáltatása.
1971. június 5-én Helmut Sonnenfeldt, Henry Kissinger befolyásos tanácsadója feljegyzést készített a magyar korona ügyéről. Ekkoriban a magyarországi politikai helyzetet az 1968-ban bevezetett új gazdasági mechanizmus által fémjelzett politikai enyhülés jellemezte, és a Mindszenty-ügy lezárása is küszöbön állt. Sonnenfeldt a korona ügyéről így fogalmazott:
A Sacra Corona témájával kapcsolatban Sonnenfeldt számára, akárcsak a többi amerikai politikus számára a legfontosabbak a belpolitikai szempontok voltak. A korona visszaadása azzal fenyegetett, hogy a kormányzat elveszti az amerikai magyarok legtöbbjének a szavazatát. Ezzel szemben az állt, hogy „a külügyi kapcsolatok szempontjából megengedhető egy szimbolikus gesztus Kelet-Európa legliberálisabb rezsimje felé”. Befolyásos amerikai körökben terjedt az a vélemény, hogy Kádár János népszerű Magyarországon, akár egy szabad választást is meg tudna nyerni.
Donald B. Kursch amerikai diplomata, aki 1971 és 1974 között a budapesti amerikai nagykövetség konzuli részlegét vezette (és Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint a CIA budapesti rezidense volt) így fogalmazott Magyarország korabeli helyzetéről:
A korona ügye és az amerikai belpolitika bélyeg|120px|Martin Cruz Smith krimijének borítója a Szent Koronával bélyeg|120px|Amerikai könyvborító a Szent Koronával Különösen Mindszenty Józsefnek az amerikai nagykövetségről történt távozása, ügyének tárgyalásos rendezése után a magyar korona ügye időről időre az amerikai sajtó és a közvélemény érdeklődésének előterébe került. A The New York Times szinte évente, 1970-ben, 1972 februárjában, 1973 áprilisában, 1974 májusában majd 1976 decemberében közölt nagyobb írást a témában, általában úgy közelítve meg a kérdést, hogy a magyar királyi koronának az egyébként az Egyesült Államok által is elismert Magyarországon lenne a helye. Ezek következménye rendszeresen ugyanaz volt: az USA-ban élő magyarok jobboldali szemléletű tagjai felháborodtak és mozgósították a kongresszusi kapcsolataikat, tiltakozási hullámot indítva meg az amerikai kormány felé a korona visszaadásának gondolatával szemben. Washington a maga részéről rendszeresen hasonlóan reagált: a korona a magyar nemzet tulajdona, de a kapcsolatok aktuális állása mellett a visszaadásáról nincsen szó. A korona ügyét Kissinger és köre legitimációs kérdésnek tekintette, aminek bolygatása inkább ártott, mint használt a politikai érdekeiknek, ezért azt vallották, hogy „lépjen inkább a következő elnök ebbe a gulyásba”.
A téma ebben az időben annyira ismert lett az Egyesült Államokban, hogy két regényíró is írt annak alapján kalandregényt: a később Martin Cruz Smith néven nagy sikereket arató Martin Smith Canto for a Gipsy címmel, a másik Regina Ross műve, a Falls the Shadow. A magyar korona mindkét könyv borítóján megjelenik.
A korona visszaszolgáltatásához vezető lépések A kétoldalú kapcsolatok rendezésének jelentős lépése volt a megállapodás a magyar–amerikai vagyonjogi viták zömének rendezéséről, amit magyar részről Vályi Péter miniszterelnök-helyettes írt alá 1973 márciusában. Lezárultak a témáról még 1964 májusában megkezdett tárgyalások, ezzel új szakaszba léphettek a bilaterális kapcsolatok. Ez megkerülhetetlen előfeltétele volt annak, hogy Jimmy Carter 1977-ben végül a korona visszaadása mellett dönthessen.
Jimmy Carter elnök a 2010-ben közzétett elnöki naplójának tanúsága szerint már beiktatása idején, 1977 elején eldöntötte, hogy lezárja ezt a hosszú ideje húzódó ügyet, és visszaadja a koronát Magyarországnak. Az első tervezett dátum 1977. augusztus 20-a volt. A lengyel származású Zbigniew Brzezinski nemzetbiztonsági főtanácsadó azonban ellenezte ezt a lépést, mert tudatában volt annak, hogy Carter az előző őszi választáson biztos bukást szenvedett volna, ha a kelet-európai szavazók ellene fordulnak. Brzezinski azonban csak fékezni tudta a folyamatot. Magyarország ugyanis 1977 áprilisában tíz évnyi tárgyalás után jelezte, hogy hajlandó megkötni az amerikaiak által szorgalmazott kétoldalú államközi tudományos, műszaki és kulturális cseregyezményt, amit addig magyar részről az imperialista fellazítási politika eszközének tartottak. Ezzel a kétoldalú kapcsolatok egyik fontos nyitott kérdésében történt előrelépés.
A korona visszaadásáról szóló amerikai döntésről 1977. október 1-jén tájékoztatták a magyar kormányt. A részletekről előkészítő tárgyalások kezdődtek Philip M. Kaiser budapesti amerikai nagykövet és Nagy János magyar külügyminiszter-helyettes, korábbi washingtoni magyar nagykövet között. Az amerikai fél tájékoztatta magyar partnerét arról, hogy a koronát az amerikai nép nevében adják vissza a magyar népnek. Kérték, hogy az átadás után a koronázási ékszerek a nagyközönség számára elérhető helyen legyenek kiállítva. További kívánságuk az volt, hogy Kádár János ne legyen jelen az átadási ünnepségen. Magyar részről pedig azt kérték, hogy Cyrus Vance, az amerikai küldöttség vezetője beszédében tekintsen el a Harry Hill Bandholtz amerikai tábornok tervezett említésétől, aki 1919-ben megóvta a Magyar Nemzeti Múzeum értékeit a fosztogató román katonáktól; Magyarország nem akarta a magyar–román kapcsolatait terhelni ezzel a múltat feszegető utalással.
1977. november 4-én vezető amerikai napilapok közölték a korona hazatéréséről szóló hírt, nyilvánvalóan a döntést ellenző amerikai kongresszusi képviselők kiszivárogtatása alapján. A közlés dátuma sem volt véletlen, hiszen 1944-ben ezen a napon esküdött fel Szálasi Ferenc a Szent Koronára, és 1956-ban ezen a napon verték le a szovjet csapatok a magyar forradalmat. A politikailag aktív magyar emigránsok ismét felháborodtak. Tüntetéseket szerveztek és igyekeztek megnyerni a szenátorokat és képviselőket a tiltakozásra. Néhányan, köztük Ronald Reagan vállalta is a korona visszaadása elleni fellépést:
Kongresszusi meghallgatás 1977 novemberében került sor a magyar emigráció meghívott képviselőinek kongresszusi meghallgatására a Képviselőház Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának európai albizottsága előtt. A meghallgatott tanúk többsége ellenezte a korona visszaadását, a kisebbségük azonban támogatta azt. Az ellenzők között volt Pogány András, Pásztor László, Béky Zoltán református püspök, az Amerikai-Magyar Szövetség elnöke, Füzér Julián katolikus plébános, Lőte Lajos, az Erdélyi Bizottság elnöke. Helyeselte a kormány szándékát a politikusok közül Nagy Ferenc, aki 1946-ban maga kérte a korona visszaadásának elhalasztását, Kovács Imre, Király Béla, Varga László, az egyetemi tanárok közül Deák István, Völgyes Iván, Gáti Károly (Charles Gati), Sinor Dénes.
Pogány András a kongresszusi meghallgatásról úgy számolt be, hogy „a megjelentek óriási többsége, különböző amerikai szervezetek képviseletében a leghatározottabban tiltakozott a Szentkorona kiadása ellen, azon az alapon, hogy Magyarország szovjet katonai megszállás alatt, ráerőszakolt kormányzat alatt él s így a Szentkorona, mint a magyar állami függetlenség és szuverenitás szimbóluma, nem eshet a jelenlegi rezsim kezeibe”. A korona visszaadását pártolók közül Kovács Imre szerint a tiltakozók kudarcot vallottak, mert agresszív viselkedésükkel idegenkedést, sőt rendreutasítást váltottak ki. A támogatók azzal érveltek, a Szent Korona Magyarországon „megszilárdíthatja a magyarokat hitükben és kitartásukban, a népnek szüksége van a bátorításra és nekünk a népre kellene függesztenünk tekintetünket, nem a rendszerre” (Nagy Ferenc), a „korona többet használ a népnek, mint a kommunista rezsimnek, a reményt erősítve benne, hogy sorsa jobbra fordul” (Kovács Imre). A külföldi magyarok jelentősebb folyóiratai és lapjai közül az Új Látóhatár, a Katolikus Szemle, az Irodalmi Újság, a bécsi Magyar Híradó, a rádiók közül Amerika Hangja és valamennyi európai magyar adóállomás támogatta a korona visszaszolgáltatását.