Rhiannon Giddens kétszeres Grammy-díjas amerikai énekesnő (country, blues, old-time music, classic), hegedűs, bendzsós.A Yo-Yo Ma's Silkroad Ensemble művészeti igazgatója.
Pályakép
Rhiannon Giddens Észak-Karolinában, McLeansville-ben nőtt fel − egy kisvárosban. Fehér apja egy rockbanda tagja volt, az egyik testvérének bluegrass zenekara volt. Afroamerikai édesanyja rajongott a klasszikus zenéért. Giddens fiatalkorát így a zene uralta. Kórusokban énekelt, de csak 16 éves korában kezdett énekórákra járni.
Az Észak-karolinai Természettudományi és Matematikai iskolájában, majd az Oberlin Konzervatóriumban tanult, ahol 2000-ben végzett. Ugyanott operaéneklést is tanult. 17 évesen meghallgatásra jelentkezett egy iskolai programban. Különleges hangja lenyűgözte a tanárokat. Az ohiói Oberlin College-ba járt, operákban lépett fel. Bár először a klasszikus zene mellett döntött, az egyetem alatt felfedezte magának a táncot és táncos rendezvényeken is fellépett. Ezenkívül csatlakozott egy ír zenekarhoz, közben teljes munkaidőben grafikusként dolgozott.
Összetalálkozott Dom Flemons-szal és Justin Robinsonnal. Elkezdtek együtt játszani, és megalakították a The Carolina Chocolate Drops-t. Néhány év múlva hírnevet szereztek, 2010-ben pedig kiadták a Genuine Negro Jig című albumot, amiért Grammy-díjat kaptak.
Rhiannon Giddens különféle műfajokban egyformán otthonos. Énekel egyházi, soul, dzsessz, country, klasszikus- és népzenét. Képzett operaénekes. Bendzsózik, hegedül. Szólistája, énekese, hegedűse, bendzsósa a Carolina Chocolate Drops együttesnek. A Chocolate Dropsszal végzett munkája mellett két szólóalbumokat is kiad.
Giddens a folkzene és az ír zene éneklése mellett számos hangszeren is játszik.
2005 körül skóciai tartózkodása során ismerkedett meg Michael Laffan ír zenésszel. 2007-ben házasodtak össze, két gyermekük született. A család felváltva élt Írországban és Dél-Karolinában.
2019-ben Giddens kapcsolatba lépett zenei partnerével, Francesco Turrisivel. 2019 májusában, majd 2021 áprilisában adták ki első közös albumokat és nagyszerű koncerteken lépnek fel.
Omar
Az Omar egy új amerikai opera, Rhiannon Giddens és Michael Abels szerzeménye, a librettót Giddens írta. A mű világpremierje a Spoleto Festival USA-n volt 2022-ben. 2022 októberében volt a nyugati parti premierje a Los Angeles-i Operában. 2023 februárjában adták elő a Carolina Performing Arts-on, New England-i premierjének dátuma: 2023. május, Boston Lyric Opera. Az opera egy valós személyről, Omar ibn Saidról szól, és az A Muslim American Slave: The Life of Omar ibn Said című, 1831-ben arabul írt önéletrajzán alapul. Ez az egyetlen ismert életrajz, amelyet egy rabszolga írt Amerikában, arab nyelven.
Omar ibn Said egy iszlám államban született Nyugat-Afrikában, a mai Szenegálban. Családja gazdag volt. Omar muszlim tudós lett. 1807-ben, 37 éves korában Amerikába hurcolták és a charlestoni rabszolgapiacon eladták. Két év után megszökött, elfogták, börtönbe zárták, végül eladták James Owen ültetvényesnek. Owent lenyűgözte ibn Said műveltsége. Arra is buzdította, hogy írja meg emlékiratait, amit 1831-ben meg is tett. Legalább tizenhárom más munkát is írt − történelemről és teológiáról. Omar Ibn Szaid 1864-ben halt meg, rabszolgaságban.
A National Public Radio (NPR) Giddenst a 21. század 25 legbefolyásosabb zenésze közé sorolta, az American Songwriter pedig „a bolygó egyik legfontosabb zenei elméjének” nevezte.
Diszkográfia We Rise (EP) (2014) Tomorrow Is My Turn (2015) Factory Girl (EP) (2015) Live at Jazzfest 2016 (2016) Freedom Highway (2017) Live at Jazzfest 2017 (2017) There Is No Other & Francesco Turrisi (2019) Cruel World (kislemez) (2019) Just the Two of Us & Sxip Shirey (kislemez) (2020) Don't Call Me Names (kislemez) (2020) They're Calling Me Home & Francesco Turrisi (2021) Julie's Aria with Bill Frisell & Francesco Turrisi (kislemez) (2022) Build A House with Yo-Yo Ma2020 júliusától Rhiannon Giddens a művészeti igazgatója a Silk Road Projectnek, amit Yo-Yo Ma-tól vett át. & Francesco Turrisi (kislemez) (2022) You're the One (2023) What Did the Blackbird Say to the Crow (2025)
Live albumok
Live at Jazzfest 2016 Live at Jazzfest 2017
Középlemezek We Rise (2014) Factory Girl (2015)
Szólólemezek
Tomorrow Is My Turn (2015) Freedom Highway (2017) There Is No Other with Francesco Turrisi (2019) They're Calling Me Home with Francesco Turrisi (2021) You're the One (2023)
Díjak 2011-ben zenekarával elnyerte a Grammy-díjat (Best Traditional Folk Album: „Genuine Negro Jig”) 2012: Official Americana Awards 2016: BBC Radio 2 Folk Awards 2016: Steve Martin Prize for Excellence in Banjo and Bluegrass 2022: Grammy-díj: Best Folk Album („They're Calling Me Home”) 2023: Society of Composers & Lyricists Awards: Jury Award 2023: Pulitzer-díj for Music: Omar (opera); Rhiannon Giddens és Michael AbelsMichael Abels is a Pulitzer Prize-winning American composer best known for the opera Omar, co-written with Rhiannon Giddens, and his genre-defying scores for the Jordan Peele films Get Out and Us. Egyéb díjak
Film
Érdekesség Az Our Native Daughters négy afroamerikai bendzsós nőből álló együttes: Amythyst Kiah, Allison Russell, Leyla McCalla és Rhiannon Giddens a tagjai. 2019-es albumukat, a Songs of Our Native Daughters-t a National Public Radio (NPR) ugyanabban az évben az egyik legjobb albumnak választotta, és az együttest jelölték az „év együttesének” a 2020-as Americana Awardson. A Songs of Our Native Daughters című dokumentumfilmet 2020 februárjában mutatta be a Smithsonian Channel.
Jegyzetek
Források https://www.allmusic.com/artist/rhiannon-giddens-mn0000579234/biography https://www.pbs.org/kenburns/country-music/rhiannon-giddens-biography/ https://www.redlightmanagement.com/artists/rhiannon-giddens/ https://www.last.fm/music/Rhiannon+Giddens https://www.allaboutjazz.com/musicians/rhiannon-giddens http://ekultura.hu/2019/11/08/zenek-a-nagyvilagbol-rhiannon-giddens-there-is-no-other-vilagzenerol-szubjektiven-2012 https://offradranch.com/hu/musicians/8381-rhiannon-giddens-biography-husband-parents-and-other-important-facts.html http://ekultura.hu/2021/05/16/zenek-a-nagyvilagbol-rhiannon-giddens-theyre-calling-me-home-vilagzenerol-szubjektiven-2762 https://ekultura.hu/2025/01/17/zenek-a-nagyvilagbol-rhiannon-giddens-silkroad-ensemble-american-railroad-vilagzenerol-szubjektiven-4551
További információk
Presents: Americana Music Festival 2015 | Rhiannon Giddens „Waterboy”
Kategória:Countryénekesek Kategória:Amerikai nők Kategória:1977-ben született személyek Kategória:Amerikai hegedűművészek Kategória:Amerikai énekesek Kategória:Élő személyek Kategória:Észak-karolinaiak Kategória:Bendzsósok Kategória:Grammy-díjas zenészek