Mayer Ottmár (Temesvár,Magyar Életrajzi Lexikon: Szabadka, 1911. 1911. november 11. – Szabadka, 1941. november 18.) jugoszláviai magyar közíró, újságíró, szerkesztő, politikus, a vajdasági munkásmozgalom egyik vezetője.
Álnevei: Egy maturáns,Markovits Györgyi Hajdú Vilmos,Markovits Györgyinél: Hajdu V. Kalmár István, Szabó János, Szántó ÁrpádMarkovits Györgyinél: Szántó A. és Szántó L.
Élete
Jómódú kereskedőcsaládba született. Apja Mayer Béla terménykereskedő, anyja Hermann Erzsébet volt. Szülei Budapestről költöztek Temesvárra ahol Mayer Ottmár, és húga, Albin is született. Az I. világháború vége felé költöztek Palicsra. A háború után a család anyagi helyzete valamelyest megrendült. Elemi iskolai baráti köréhez tartozott Jancsó Károly és Simokovich Rókus akikkel később is baráti viszonyban maradtak. A szabadkai gimnáziumban tanult, majd az érettségi után a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarán tanárnak készült, de mivel nem kapott ösztöndíjat, abba kellett hagynia tanulmányait.Orosz szerint elkezdenie sem sikerült egyetemi tanulmányait, a Jugoszláviai magyar irodalmi lexikon szerint viszont közgazdaságtant tanult. Ezután kertészkedésből élt, majd visszatért Szabadkára, ahol bekapcsolódott a Népkör nevű ifjúsági mozgalomba. Egy ideig tanult a kolozsvári református teológiai főiskolán is. Ezt követően hivatalnokként helyezkedett el, később a szabadkai Népszavánál dolgozott.
1935-ben lett a Jugoszláv Kommunista Párt (JKP) tagja. 1936-tól a Híd című folyóirat szerkesztője majd főszerkesztője volt, ahol a Világszemle rovatot írta Hajdú Vilmos, Kalmár István, Szabó János és Szántó Árpád álneveken is. 1937?-ben vette feleségül Lovászy Magdát. Lányuk Zsuzsanna 1938-ban született. 1940 decemberétől 1941 áprilisáig börtönben volt. A bácskai bevonulás után mint a JKP szabadkai kerületének titkára az ellenállási mozgalom egyik szervezője volt. 1941 szeptemberében letartóztatták, majd kötél általi halálra ítélték és kivégezték.
Néhány írása
Híd 1934-1941, Forum Könyvkiadó, Újvidék, 1964, 489 oldal benne Mayer Ottmár: Iskolaév kezdetén valamint Egy maturáns (Mayer Ottmár álneve): Az érettségi után című írása
Kiss Ernő-...: Ár ellen – Mártír Hidasok 1941-1945, Forum Könyvkiadó, Újvidék, 1982, 489 oldal benne Mayer Ottmár 18 írása
Csuka Zoltán-...-Mayer Ottmár: S nem törődtök vele, a holnap mit őröl... – Trianontól a párizsi békéig, Források a Délvidék történetéhez 3., Hatodik Síp Alapítvány, ?, 1999, 250 oldal, benne Mayer Ottmár: A vojvodinai magyar középosztály és az ifjúság című 1937-es írása
Emlékezete
Mayer Ottmár-díj
Források
Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990 – Mayer Ottmár szócikk Balogh István: Mayer Ottmár, Forum Könyvkiadó, Újvidék, 1987, 115 oldal, Orosz Rezső: Mayer Ottmár (1911-1941) – Vallomások, nyilatkozatok – Dr. Steinfeld Sándor hagyatékából Gerold László: Jugoszláviai magyar irodalmi lexikon (1918–2000), Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2001 Máté György: Új március hírnöke – A tiltott magyar pártsajtó története 1917-1945, A magyar sajtó kiskönyvtára 11., Magyar Újságírók Országos Szövetsége, Budapest, 1975, 159 oldal Nemes G. Zsuzsa–Petrányi Ilona: Interjú Szentiványi Jenő íróval Mayer Ottmár és a Híd magyarországi kapcsolatairól Bori Imre: Irodalmunk évszázadai (Újvidék, 1975) Pató Imre: A Híd repertóriuma (1934–1941) (Újvidék, 1976) Markovits Györgyi: Álnév-szótár, Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei, E. Sorozat 1., Budapest, 1975
Jegyzetek
Kategória:1911-ben született személyek Kategória:1941-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar újságírók Kategória:Kivégzett magyar személyek Kategória:Temesváriak Kategória:Magyar antifasiszta ellenállók