Dunakeszi község 1905 és 1972 között tíz személy számára adományozott díszpolgári címet.
1972. április 21-én alapították meg a Dunakeszi Nagyközség Díszpolgára kitüntetést. Az előterjesztő tanácselnök azzal indokolta javaslatát, hogy így fejezzék ki nagyrabecsülésüket Dunakeszi azon polgárai iránt, akik a politikai, gazdasági, társadalmi vagy kulturális fejlődésben kiemelkedő szerepet vállaltak, „abban átlagot meghaladó mértékben folyamatosan, hosszabb időn keresztül tevékenykedtek.” A kitüntetés egyrészt egy zománcozott jelvény, amelynek közepén az állami címer, körülötte pedig a Dunakeszi Nagyközség Díszpolgára felirat szerepel, valamint egy Rózsa Péter szobrászművész által készített, Dunakeszi községet térhatásúan ábrázoló bronz emlékplakett fa alaplapon, a név mellett Dunakeszi Nagyközség Díszpolgára felirattal és az adományozás évszámával, a jelvény viseléséhez szükséges igazolvány, valamint az adományozás tényét rögzítő oklevél lett. Kitüntetési javaslatot a tanácselnök tehetett, a VB megbízása alapján, a helyi pártszervezet előzetes egyetértésével. A kitüntetést évi egy alkalommal adományozhatták, és a tanácselnök azt a május 1-jei nyilvános ünnepségen adta át.
1990. november 30-ai ülésén a demokratikus átmenet utáni első képviselő-testület meghatároztaa díszpolgári cím formáját és feltételeit. A díszpolgári cím feltételei a büntetlen előélet, valamit a politika, gazdaság, kultúra, tudomány, művészet vagy sport területén a város lakossága érdekében egyszeri vagy huzamosabb ideig tartó tevékenység volt. Évente legfeljebb három díszpolgári címet adományozhattak, amelyhez díszoklevél és a város címerével, valamint az adományozás évszámával díszített aranygyűrű járt. A díszpolgárnak joga volt tanácskozási joggal részt venni a képviselő-testület ülésein, fenntartott hely illette az önkormányzati rendezvényeken, díjtalanul látogathatta a város művészeti és közművelődési intézményeit, halála esetén pedig díszsírhelyet kaphatott.
A település 1905 és 2024 között a következő személyek számára adományozott díszpolgári címet: Név ÉvIvánka Pál főszolgabíró1905Apponyi Albert gróf1921Gömbös Gyula1931Johan Béla, dr.1935Győrváry Ferencné1972Szőcs JózsefHajdu MiklósOsvay László, dr.Pandur JózsefTóth Mária1990Jancskár Sándor, dr. (posztumusz)Keresztes MihályÖrményi László1994Dallos Gyula1996Sipos István (posztumusz)1999Benyovszky Lajos2000Brusznyai József, dr.Gazdaghné Wittner Mária2001Oláh Antal, dr.Kindler József, dr.2002Sellei Zoltán2003Erdei Zsolt2004Gérecz Attila (posztumusz)Szakáll Lászlóné2005Varga LajosDomokos Mihály, dr.2006Szuppán Irén2007Kollár Albin2008Kurdics JózsefCsákó József2009Dian JózsefKisida Elek, dr.2013Terbe Józsefné2014Kecskeméthy Géza2015Varga Tibor2017Sajdik Ferenc2018Kállay Gyula2019Szentléleki Károly, dr.2019Bocsák Istvánné2020Solymosi László2021Domoszlai Erzsébet2022Szádoczky Károly2023Balogh Miklós István2024
Jegyzetek
Kategória:Dunakeszi