Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (röviden: Igen Szolidaritás vagy ISZOMM) egy 2020-ban alakult magyar baloldali párt. Létrejöttét 2020. március 6-án jelentették be, majd június 14-én hivatalosan bejegyzett párttá alakult. Alapítói többek között Huszti Andrea, Kalmár Szilárd, Szanyi Tibor és Székely Sándor.

Története 2020 márciusában jelentették be, hogy Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom néven új baloldali párt alakult. A mozgalmat 11 magánszemély alapította, köztük Huszti Andrea, Kalmár Szilárd, Szanyi Tibor és Székely Sándor. A párt elődjei Szanyi Tibor mozgalma, az IGEN, valamint a Székely Sándor országgyűlési képviselő által vezetett Magyar Szolidaritás Mozgalom. Az új párt elnöke Huszti Andrea lett, aki korábban a Bajnai Gordon-féle Együttnek volt az alapítója, Kalmár Szilárd pedig korábban a Táncsics – Radikális Balpárt elnöke volt.

Az új párt 2020. március 6-án mutatkozott be Budapesten egy sajtótájékoztatón. Az alapítók kijelentették, hogy a 2022-es országgyűlési választáson fogják megmérettetni magukat, terveik szerint mind a 106 választókörzetben egyéni jelöltet állítanának.

Az ISZOMM 2020. április 14-én létrehozta a Szolidaritási Operatív Törzsét (SZOT), amely heti rendszerességgel összegzi Magyarország szociális állapotát, rávilágít a legfontosabb folyamatokra és megoldásokat vázol.

A párt 2020. július 18-án megtartotta alakuló kongresszusát. A párt miniszterelnök-jelöltje Szanyi Tibor volt, aki az első körös, ellenzéki előválasztási küzdelmekben szándékozott részt venni, míg elnökének ismét Huszti Andreát választotta a Kongresszus. Az ISZOMM „legfőbb célja és küldetése”, hogy felszámolja a Magyarországot sújtó szociális, morális és környezeti válságot.

A 2020. október 11-i időközi országgyűlési választáson az Igen Szolidaritás által támogatott Tóth ÁdámA Fidesz jelöltje, Koncz Zsófia nyerte a borsodi időközi választást. Index.hu. 2020. október 11. 2,23%-os eredmény ért el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. sz választókerületben (a befutó a fideszes Koncz Zsófia lett).Megtámadták a borsodi választás eredményét. Index.hu. 2020. október 20.

A párt 2021. január 4-én meghirdette az Igen, szocializmus című programját, mely szerint a szocializmus megkérdőjelezhetetlen törekvése a napi 8 órás munkaidő, a tisztességes nyugdíj, a méltányos családtámogatás, és a mindenki számára elérhető jóllét. Az ISZOMM szerint jövő útja nem az esetleges, kompromisszumos korrekcióké, hanem a társadalmi javak igazságos elosztásáé, azaz a szocializmusé. Első lépésként a párt a minimálbér azonnali megduplázását indítványozza, azaz 300 000 forintos minimálbért akar.

A Publicus közvéleménykutató a kispártok szintjére, 1%-ra mérte a pártot 2021 februári közvéleménykutatásában.

2021 áprilisában saját hírportált indítottak Szócikk néven.Szócikk néven új, baloldali hírportált indított Szanyi Tibor pártja Media1, 2021. április 15.

Az ISZOMM egy éves születésnapján 2021. március 6-án bejelentette első 10 egyéni képviselőjelöltjét, Székely Sándor, országgyűlési képviselőjelölt Hiller István körzetében indul és újfent deklarálta, hogy önállóan indulnak a választásokon. A 2021-es magyarországi ellenzéki előválasztáson nem is vettek részt. A párt 66 egyéni jelöltje, köztük Szanyi Tibor is mindössze 0-1% közti eredményeket értek el a 2022-es országgyűlési választáson, ami összesen 0,16%.Szanyi Tibor: A mostani eredményünk egy cövek hvg.hu, 2022. április 4. Később közölték, hogy a párt, legalábbis átmenetileg szünetelteti választási együttműködését a Munkáspárttal.Itt a vége: szakítottak Szanyiék a Munkáspárttal, mert az nem elég "rendszerkritikus" hvg.hu, 2022. augusztus 28.

A párt 2022-ben Pál Éva énekesnőt akarta indítani a 2022-es köztársaságielnök-választáson.A Neoton Família egykori énekesnőjét jelölné köztársasági elnöknek Szanyi Tibor pártja Telex, 2022. január 5.

2023. május 27-én Szanyi Tibort választották a párt elnökének.https://www.nyugat.hu/cikk/szanyi_tibor_lett_az_iszomm_elnoke

Az ISZOMM a következő években sem produkált érdemi közéleti tevékenységeket, erre hivatkozva 2025 áprilisában két alapítója, Huszti Andrea és Székely Sándor is bejelentette távozását a pártból.Politikai okból távozik az ISZOMM alapító elnöke és volt országgyűlési képviselője is Index, 2025. április 15. A 2026-os parlamenti választáson a párt nem indított jelölteket.

Ideológia Az Igen Szolidaritás markánsan baloldali, szociáldemokrata párt. Álláspontja szerint pénzt kell adni az embereknek, a minimálbér el kell, hogy érje a nettó 250 000 forintot, a jelenlegi családi pótlékot 50 000 forintra kell emelni, a legkisebb öregségi nyugdíjat pedig a jelenlegi 28 500 forintról 100 000 forintra kell megemelni.

Választási eredmények Választások Szavazatok száma Szavazatok aránya Mandátumok száma Mandátumok aránya Parlamenti szerepe2022-es 86781 0,16% – –nem jutott be 1A Magyar Munkáspárttal közösen.

Jegyzetek

További információk Szócikk.hu

Kategória:Magyarországi pártok Kategória:Szocialista pártok