Kisléghi Nagy Ádám (Budapest, 1961. augusztus 17.) Kossuth-díjas magyar festőművész, érdemes művész.
Életútja 1985-ben szerezte diplomáját a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő-szakán, mestere Sváby Lajos volt. 1992-ben a szombathelyi Tanárképző Főiskola tanára volt. 1995-ben a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa volt, majd 1998-ban a nápolyi II. Frigyes Egyetem művészeti tanszékének ösztöndíjasa volt, Állami Eötvös Ösztöndíjjal. 1990-ben Apokalipszis-freskót festett egy Barcelona melletti falu templomában. 1996-ban az olaszországi Madognana-ban secco falképet festett egy falusi templom homlokzatára, majd 1997-ben az akkori Botfa-zalaegerszegi római katolikus kápolnába ikonkeresztet. Megfestette az olaszországi Pieve di Capanne templomának oltárképét. 1999 és 2003 között négy, nagy méretű olajfestményt készített a Szombathelyi Székesegyház kereszthajójába, Szűz Mária élete címmel. 2019-ben Rómában a Pápai Szépművészeti Akadémia tiszteletbeli tagjává választották. Festményei elsősorban templomokban és magángyűjteményekben találhatók, Magyarországon és külföldön. Munkái keresztény, bibliai tárgyú alkotások, ill.portrék,valamint ikonok. Utóbbiak több görögkatolikus és római katolikus templomban is megtalálhatók országszerte. (Budapest, Szeged, Nyíregyháza, Szentendre, Máriapócs, Homokkomárom) 2023 január óta nagyméretű, Sacra Conversazione, azaz Szent beszélgetés c. olajfestménye a Budavári Karmelita Kolostor Beethoven termében látható. A festményt 2023 áprilisában Ferenc pápa is megtekintette és köszöntő beszédében megemlítette.
1989 óta él Vas megyében.
Díjak, elismerések 1980: Domanovszky-díj 1985: Kortárs Művészeti Fórum nívódíja 1987: Herman Lipót-díj 1995: Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa 1998 Állami Eötvös Ösztöndíj, Nápoly 2004: az Év vasi embere 2003 2009: meghívást kapott XVI. Benedek pápa művészekkel való találkozójára Rómába, a Sixtus kápolnába 2011: Magyarország Érdemes Művésze 2019: Mindszenty emlékérem a Vatikán Pápai Szépművészeti Akadémiájának tiszteletbeli tagja lett Kossuth-díj
Egyéni kiállítások 1985: Kortárs Művészeti Fórum, Budapest Almássy téri Szabadidő Központ, Budapest (Tóth Csabával közösen) 1986: Színház, Körmend 1990: Stúdió Galéria, Budapest „Utolsó Lapok” 1992: Művelődési Központ, Celldömölk 1993: Szombathelyi Képtár Médium Galéria, Szombathely Vármegye Galéria, Budapest 1994: Vármegye Galéria, Budapest Keresztény Múzeum, Esztergom 1995: Sárospataki Képtár Móra Múzeum Képtára, Szeged, „Miserere” 1996: Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Piliscsaba 1998: Lakitelek, Népfőiskola Tihany, Bencés Apátság, (Ozsvári Csaba őtvősművésszel) „Ars Sacra” 1999: Zebegény 2005: Szombathelyi Képtár „Újbarokk” 2016: Róma, Római Magyar Akadémia „Lux in tenebris lucet”
Válogatott csoportos kiállítások 1986: Tavaszi Tárlat, Salgótarján: Nyári Tárlat, Szeged 1987: Képzőművészeti Főiskolák Nemzetközi Biennáléja, Toulouse Bartók 32 Galéria, Budapest 1988: Studió ’88, Ernst Múzeum, Budapest 1991: Ecce Homo, Vajda Lajos Stúdió, Szentendre Médium Galéria, Szombathely „Tűrttiltott” Művészetek Háza, Pécs 1992: Szombathelyi Képtár, Szombathely, „A gondolat valósága” Minorita Galéria, Graz, „Kenyér és bor asztaltársaság” 1994: Kunstm. Trapholt, Kolding (Dánia) „Magyar Rapszódia” 1995: Conzentrum Pannonisches Kunstforum ’95, Stadtschlaining, Ausztria 2013: Tolmezzo/Udine, Olaszország ,„Dipingere il mistero”, kortárs egyházművészeti nemzetközi kiállítás
Források Artportal Kieselbach Vas megyei festőművész kapott Kossuth-díjat nyugat.hu, 2019. március 15.
További információk Daniel Estivill: Kisléghi Nagy Ádám - A szent festője (2014)
Kategória:Magyar festők Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Magyarország Érdemes Művésze díjasok Kategória:1961-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Budapesten született személyek