Kovács Miklós (Újkécske, 1928. április 13.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas kékfestő mester, népi iparművész, a népművészet mestere.

Életpályája

Családja 1878-tól foglalkozik a hagyományos kékfestéssel a mai Bács-Kiskun vármegye területén. Először Kecskeméten nyitottak műhelyt, majd Kiskunfélegyházán, végül 1927-től Újkécskén (1950-től Tiszakécske része). Itt született Kovács Miklós 1928-ban. Tanulmányai befejezését követően előbb esztergályosként helyezkedett el, de később édesapja műhelyében kezdett el dolgozni segédként. A kékfestő mestervizsgát 1962-ben tette le. A hagyományos kékfestéshez használt pamuton és lenvásznon túl szatén és bársony kikészítésével is foglalkozik. Munkáit 1974-től állítják ki, azóta több mint harminc alkalommal rendeztek egyéni kiállítást anyagaiból, többek között Budapesten, Debrecenben és Szegeden. Nevéhez fűződik a családi műhely gépeinek korszerűsítése, valamint a hagyományos kikészítés mellett modernebb tervezések alkalmazása is. 1992 és 1995 között családjával a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Skanzen) szakértője volt, egy eredeti kékfestő műhely kialakításában. 2016-ban a Magyar Művészeti Akadémia tagjává választották.

Felesége, Margit, szintén kékfestéssel foglalkozik. Két lányuk született, a fiatalabb, Kovács Mária és férje, Panák Ferenc is kékfestő mesterek, Szentendrén van üzletük. Mindhárman a nép iparművész cím birtokosai.

Díjai, elismerései

Népi iparművész (1976) Népművészet Mestere díj (1985) Az év mestere (1995) Lengyel Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2011) Tiszakécske díszpolgára (2012) Kossuth-díj (2019) A Nemzet Művésze (2020)https://www.bkmkik.hu/hu/aktualis-hirek/gazdasagi-hirek/4385-a-nemzet-muvesze-kovacs-miklos-tiszakecskei-kekfesto-mester

Jegyzetek

Források

Kovács Miklós adatlapja a Népművészet Mesterei honlapján Kossuth-díjat kapott a 90 éves tiszakécskei kékfestő mester, Sokszínű Vidék, 2019. március 18. 90 évesen is dolgozik a tiszakécskei kékfestőmester baon.hu, 2017. november 23.

Kategória:Magyar népművészek Kategória:Magyar iparművészek Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:A Nemzet Művésze cím tulajdonosai Kategória:Tiszakécskeiek Kategória:1928-ban született személyek Kategória:Élő személyek