Neil Warnock (Sheffield, 1948. december 1. –) angol labdarúgó, edző.

Pályafutása Játékosként Warnock szélsőként játszott a Chesterfield, a Rotterham United, a Scunthorpe United, az Aldershot, a Barnsley, a York City és a Crewe Alexandra csapataiban. Hartlepoolban megnyerte a klub Év Játékosa díját. 11 éves játékos-pályafutása alatt 327 mérkőzésen 36 gólig jutott. Harmincéves korában vonult vissza 1979-ben, és mindjárt bele is vágott az edzősködésbe.

Edzőként Először az amatőr Gainsborough Trinity vezetőedzője volt, majd a Burton Albion és a Scarborough csapataival feljutott az angol negyedosztályba. A Notts County-t az első osztályba juttatta fel, őket a harmadosztályban vette át. A csapattól sikerei ellenére viszonylag hamar távozni kényszerült, 1993-ban kirúgták. Egy rövid Torquay-nál töltött időszak után a Huddersfieldhez szerződött, akikkel szintén feljutott, egészen az első osztályig vezette őket. Ekkor lemondott, és eligazolt a Plymouth-hoz, akikkel a másodosztályig jutott, majd kirúgását követően az Oldham Athletic és a Bury csapatainál edzősködött. 1999-ben a Sheffield szerződtette le, akikkel egészen a Ligakupa és az FA-kupa elődöntőjéig menetelt, majd feljutott az első osztályba. 2007-ben, egy rendkívül sikeres időszak után a csapat kiesett a Premier League-ből, Warnock pedig lemondott, és a Crystal Palace-t vette át. A klubot megmentette a harmadosztályba való kieséstől, majd három szezont követően innen is távozott. A QPR-hoz szerződött, majd 2011-ben feljuttatta a csapatot az első osztályba. A csapat bizonytalan PL-beli helyezése miatt innen is távozni kényszerült, és Leedsbe utazott, hogy átvegye a város csapatát. Innen viszonylag hamar kirúgták, és majdnem 15 hónapig állás nélkül maradt. 2014-ben a Crystal Palace mellett döntött, azonban a gyenge kezdésnek köszönhetően a klub hamar a kieső helyek egyikére csúszott vissza, 2014 decemberében ezért Warnockot kirúgták. A QPR megbízott vezetőedzője lett, majd egy hónap után a Rotterham United-hez szerződött. Innen a Cardiff City-hez igazolt át, a csapatot pedig második idényében feljuttatta a Premier League-be. Innen egy szezon után kiestek, Warnock pedig 2019-ben távozott.

Sikerei, díjai

Scarborough Football Conference-bajnok: 1986–87

Notts County

Angol harmadosztály play-off győztes: 1989–90 Angol másodosztály play-off győztes: 1990–91

Huddersfield Town

Angol másodosztály play-off győztes: 1994–95 Yorkshire Electricity Cup-győztes: 1994–95

Plymouth Argyle

Angol harmadosztály play-off győztes: 1995–96

Sheffield United

Angol másodosztály második helyezett: 2005–06

Queens Park Rangers

Angol másodosztály első helyezett: 2010–11

Cardiff City

Angol másodosztály második helyezett: 2017–18

Érdekességek Warnock az egyetlen edző Angliában, aki nyolc alkalommal is fel tudott jutni csapataival.

Jegyzetek

Kategória:1948-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Angol labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Crewe Alexandra labdarúgói Kategória:A Leeds United vezetőedzői Kategória:A York City labdarúgói Kategória:A Barnsley labdarúgói Kategória:Az Aldershot Town labdarúgói Kategória:A Scunthorpe United labdarúgói Kategória:A Hartlepool United labdarúgói Kategória:A Rotherham United labdarúgói Kategória:A Chesterfield labdarúgói Kategória:A Plymouth Argyle vezetőedzői Kategória:A Cardiff City vezetőedzői Kategória:A Middlesbrough vezetőedzői Kategória:Angol labdarúgóedzők Kategória:A Premier League edzői