Szendrei Norbert (Nyíregyháza, 2000. március 27. –) magyar korosztályos válogatott labdarúgó, az Újpest játékosa.

Pályafutása Klubcsapatokban Hatévesen került a Nyíregyháza utánpótlás csapataihoz, majd 2012-ben csatlakozott a Magyar Futball Akadémiához.Megkapta a bizalmat 2018. május 27-én mutatkozott be a bajnokságban a Videoton csapata ellen Pölöskei Zsolt cseréjeként. 2020. május 31-én megszerezte első felnőtt bajnoki gólját a Debrecen ellen.Videó: jobbal a léc alá – a 20 éves kispesti nagy gólja Az idény során nyolc bajnokin lépett pályára. 2020 augusztusában három évvel meghosszabbította a szerződését.Honvéd: három évre aláírt a klub egyik nagy tehetsége, NSO, 2020. augusztus 11. 2021 nyaráig összesen 41 bajnokit játszott nevelőklubja színeiben az élvonalban, ezeken három gólt szerzett. 2021. július 19-én a MOL Fehérvár igazolta le.Fehérvár: Kispestről vásároltak U-válogatott támadót – hivatalos, NSO, 2021. július 19. 2022. július 1-jén négyéves szerződést kötött a Zalaegerszeggel.

A válogatottban Tagja volt a 2017-es U17-es Európa-bajnokságra kijutott magyar csapatnak, mellyel a tornán a negyeddöntőig jutott.Közel került az eb negyeddöntőhőz az u17-es válogatott 2021 márciusában Gera Zoltán szövetségi edző nevezte őt a 2021-es U21-es Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatott keretébe. Az A-válogatott keretébe 2026. május 12-én kapott először meghívót, Marco Rossi szövetségi kapitánytól.

Statisztika Klubcsapatokban 2026. szeptember 20-i állapot szerint.

+ Pályára lépései és góljai szezonokra bontva különböző klubokban és versenyekenKlubSzezonBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokBudapest Honvéd2017–181000—102018–19602000802019–208120—1012020–212623010302Összesen4137010493MOL Fehérvár2021–2217020—190Zalaegerszegi TE2022–2324050—2902023–2428121203222024–2528050—3302025–2631361—3742026–2740——40Összesen1154182201356Újpest2026–273010—40Teljes karrier1767282302079

Sikerei, díjai Budapest Honvéd Magyar kupagyőztes (1): 2019-20 Zalaegerszegi TE Magyar kupagyőztes (1): 2022–23 Magyar kupa ezüstérmes (1): 2025–26

Jegyzetek

Források Szendrei Norbert adatlapja az MLSZ oldalán

További információk

Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:2000-ben született személyek Kategória:Nyíregyháziak Kategória:A Budapest Honvéd labdarúgói Kategória:Az Újpest FC labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:A Videoton labdarúgói