Toborffy Zoltán Béla Gyula Antal Károly (Budapest, 1882. március 31.Budapest-józsefvárosi r.k. plébánia keresztelési anyakönyve, 810/1882. folyószám. Familysearch.org – Budapest, Józsefváros, 1927. május 18.Halálesete bejegyezve a Bp. VIII. ker. állami halotti akv. 1632/1927. folyószáma alatt.Gyászjelentése) magyar mineralógus, geológus, kémikus, egyetemi tanár. Toborffy Géza bátyja.Révai nagy lexikona. Az ismeretek enciklopédiája. Főszerkesztő Révay Mór János, Budapest, XVIII. kötet, 316. o.
Életpályája Szülei Toborffy Béla Lajos tanár és Mozer Mária voltak. Tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte el. 1902-ben Krenner József professzor tanársegédje lett az ásványtani tanszéken. 1904-ben mineralógiából doktorrá avatták. 1907-ben középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1912–1927 között főreáliskolai tanár Budapesten, a budapesti tudományegyetem magántanára. 1920-ban az Országos Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottság tagja volt. 1923–1927 között a Természettudományi Társulat könyvtárosi tisztségét viselte. Halálát cukorbaj okozta. Felesége Telegdy Ilona volt.
Geológiailag a Kis-Kárpátok vidékét, Pozsony–Bazin környékét dolgozta fel, valamint az Inovec, Zobor, Tribecs gránittömegeit és ezek kontakt képződményeit ismertette.
Temetésére a Fiumei úti sírkertben került sor. Az 51. parcellában fekvő sírját ismeretlen időpontban áthelyezték a rákoskeresztúri Új köztemető 26. parcellájába.
Művei Epidot a Valdi Vinból (Budapest, 1905) A csillámok (Budapest, 1916) A kristályok keletkezése és eltűnése (Budapest, 1917) Az ózon ipari használata (1922)XX. század Bevezetés a kémiába. Írta Wilhelm Ostwald (Fordította; Budapest, 1924) Ásványtan és kémia a gimnázium és reálgimnázium 4. osztálya számára (Budapest, 1926) Kémia. A reáliskola 4. osztálya részére (Budapest, 1926) Ásványtan és kémia a polgári fiúiskola számára (Budapest, 1927)
Díjai Bugát-díj (1915) Szabó József-emlékérem
Jegyzetek
Források
Magyar katolikus lexikon
További információk Sztrókay Kálmán: Toborffy Zoltán (A Kis Akadémia negyvenkét esztendeje… Budapest, 1941) Bartha István-Förster Rezső: A Kis Akadémia negyvenkét esztendeje az ezredik előadásig 1899-1941. Budapest, Kis Akadémia, 1941.
Kategória:1882-ben született személyek Kategória:1927-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar mineralógusok Kategória:Magyar geológusok Kategória:Magyar kémikusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar pedagógusok ismeretlen tantárggyal Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek