Szajasi Riho (鞘師里保; Hirosima, 1998. május 28. –) japán színésznő, táncosnő és énekesnő. A Morning Musume 9. generációjának tagja.
Élete 2004 2004-ben felvételt nyert a Hiroshimai Színészképző Iskolába, ahol tánc, ének és színi leckéket vett.
2010 Az iskola rendezésében több koncertperformanszban is szerepelt. 2010-ben szerepelt a Morning Musume „Fashionable” című színdarabjában is, majd az év végén bekerült a csapatba.
2011 2011 január másodikán bejelentették, hogy a csapat 9 generációjának tagjaként bekerült a Morning Musume-be. Márciusban bejelentették, hogy „Riho Deli” című rádióműsora váltja fel Mano Erina rádióműsorát. Szajasi volt az egyetlen kilencedik generációs tag, aki szóló sorokat kapott a Morning Musume Only You című dalában. A nyáron több eseményről is távol maradt egy idegbecsípődés miatt, miután felgyógyult, szerepelt a „Reborn ~Inochi no Audition~”.
2012 2012-ben a „Stacey’s Shoujo Saisatsu Kageki” című színdarabokban. Az év nyarán bekerült a Peaberry elnevezésű csapatba.
2013-2015 2013-ban és 2014-ben is tartott születésnapi fanklub event-et. 2015 októberében bejelentették, hogy december 31-én elhagyja a csapatot, de a Hello! Project tagja marad.
2018 2018. december 7-én bejelentette, hogy lejárt a szerződése az UP-FRONT PROMOTION céggel.
2020 Szeptember 3-án bejelentette, hogy szólóénekesként szerződött a Japan Music Entertainmentnél.
Filmográfia Film Sharehouse (シェアハウス) (2011)
Dráma Sūgaku Joshi Gakuen (数学♥女子学園) (2012)
Televízió Bijo Gaku (美女学) (2011) Hello Pro! Time (ハロプロ!Time) (2011 – 2012) Hello! Satoyama Life (ハロー!SATOYAMAライフ) (2012 – 2014)
Színház Fashionable (ファッショナブル) (2010) Reborn: Inochi no Audition (リボーン~命のオーディション~) (2011) "Lilium: Girls' Purity Musical"(2014)
Jegyzetek
Hivatkozások Hivatalos Hello! Project profil
Fordítás
Kategória:1998-ban született személyek Kategória:Táncművészek Kategória:Japán énekesek Kategória:Élő személyek