Rothman Ármin (Nagycseb, 1860. október 30. – Budapest, 1932. július 19.)Gyászjelentése (1932. július 21.) Pesti Napló, 83. évfolyam, 161. szám magyar fogorvos, egyetemi tanár.

Élete Rothman Eleázár kereskedő és Schvarcz Pepi fia. 1883-ban a Budapesti Tudományegyetemen szerzett orvosi diplomát. 1884 szeptemberétől három éven át tanársegédként dolgozott, majd fogászatot tanult Árkövy József intézetében. 1891-ben a fogak kór- és gyógytana című tárgykörből magántanári képesítést nyert. 1887 és 1932 között a budapesti Poliklinika főorvosa volt. A magyar fogászati szövettan úttörője, főleg a fogbéllobok kórszövettanával foglalkozott.

A Kozma utcai izraelita temetőben nyugszik.

Családja Házastársa Heller Olga volt, Heller Ármin kereskedő és Silberberg Johanna lánya, akit 1890. augusztus 20-án Budapesten vett nőül.

Gyermekei

Rothman Klára (1892–1944). Férje dr. Beck Pál (1884–1969) gépészmérnök. Rothman István (1894–1963) orvos, dermatológus. Felesége Manheim Irén (1895–?) orvos. Rothman Katalin (1896–1913) Rothman Anna (1901–?). Férje dr. Földi Elek (1895–?) fogorvos.

Főbb művei

Az izommagvakról. Budapest, 1885. (Értekezések a természettudományok köréből XV. 14. Dolgozatok a királyi magyar tudományegyetem élettani intézetéből II., bemutatta Jendrassik Jenő, Nagy Imre munkájával együtt.) Patho-Histologie der Zahnpulpa und Wurzelhaut (Stuttgart, 1889) Az orvosi mentés kézikönyve. Kiadta a Mentők Lapja szerkesztősége (Budapest, 1891, többekkel együtt)

Jegyzetek

Források Gergely András: Jeles magyar zsidó orvosok lexikona. Budapest, Makkabi, 2001

Kategória:Magyar fogorvosok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:1860-ban született személyek Kategória:1932-ben elhunyt személyek Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek