Angyal László, született Neurath Ignác (Budapest, 1900. március 5. – 1979. október 10.) zeneszerző, karnagy, hegedűművész.
Élete Neurath Dávid Ármin (1860–1904) posztókereskedő és Erber Rozália (1869–1949) fia. Édesapját fiatalon elvesztette, majd édesanyja ismét férjhez ment. Nevelőapja dr. Angyal Ödön (1878–1926)Dr. Angyal Ödön gyászjelentése (1926. február 6.) Pesti Hírlap, 48. évfolyam, 29. szám ügyvéd volt. Tanulmányait a budapesti Zeneművészeti Főiskolán kezdte, majd a berlini Hochschulén és a párizsi Konzervatóriumban folytatta. Mint hangversenyző hegedűművész évekig koncertezett Európa-szerte, ebből hat éven át a francia fővárosban, ám kézsérülése miatt át kellett térnie a karmesteri pályára. Egyike volt azon külföldi művészeknek, akik az újonnan felállított rádióban szerepelhettek. A párizsi rádió és Theatre Femina karmestere, majd az angol Douphone gramofongyár zenei vezetője volt. A magyar hangosfilmgyártás megindulásakor megszervezte a Hunnia Filmgyár teljes zenei apparátusát és a Hunnia zenei vezetője lett. Később a párizsi Osso filmgyár zenei igazgatójaként dolgozott.
Az Osso céget ő hozta össze Fejős Pállal a hangosfilm kezdetén. 1939-ig számos magyar film zeneszerzője volt, de még a háború utolsó évében bemutatott Aranyóra című film zenéjét is ő szerezte. Külföldön is sikeres volt: a Symphonie de Budapest című filmje párizsi nagydíjat, egyik Bolváry-filmje velencei nagydíjat nyert.
Első házastársa Benedek (Schwarcz) Margit (1896–1944)A holokauszt áldozata. volt, akit 1924. május 6-án Budapesten, a Terézvárosban vett nőül. Második felesége Ladomerszky Margit színésznő volt.
Filmjei
Zeneszerző
Egri csillagok (1923) A kék bálvány (1931) Vadorzók (1931, rövidfilm) Csókolj meg, édes! (1932, Sándor Jenővel) Piri mindent tud (1932) Tavaszi zápor (1932, Vincent Scotto-val) A repülő arany (1932) Budapest szimfóniája (Symphonie de Budapest, 1932, rövid) Kísértetek vonata (1933) Egy éj Velencében (1934, magyar-német) A sárga csikó (1936) A falu rossza (1938) A piros bugyelláris (1938) Álomsárkány (1939) Aranyóra (1945)
Zenei vezető
Hyppolit, a lakáj (1931, magyar-német) Ida regénye (1934)
Szereplő
Egri csillagok (1923) - a hóhér
Jegyzetek
Források A magyar muzsika könyve. Szerk. Molnár Imre. Budapest, Havas Ödön, 1936 Hangosfilm.hu
Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:Magyar karmesterek Kategória:Magyar hegedűsök Kategória:1900-ban született személyek Kategória:1979-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek