A Disz úrfi és Esz kisasszony (M. Ré-Dièze et Mlle Mi-Bémol. Conte de Noël - karácsonyi mese) Jules Verne novellája, amelyet 1893-ban írt. Nyomtatásban először 1893 karácsonyára jelent meg az Illustrated Figaro lapban.Ez a Le Figaro lap különkiadványa volt 1883 és 1911 között. Technikailag az akkori nyomdai technológia legmagasabb szintjét képviselte, gyönyörűen megtervezett, színes kiadás volt. A kezdetektől 1890-ig évente megjelenő melléklet volt, azt követően havi megjelenésű lett. Verne meséje a tizenegyedik évfolyam, 45. számban jelent meg. A történetet Félicien de Myrbach 8 rajzával illusztrálták. Michel Verne 1910-ben bevette a Hier et demain (Tegnap és holnap) novellagyűjteménybe.

A történetben áttetszik a Verne által tisztelt két szerző, Edgar Allan Poe és E. T. A. Hoffmann hatása.

A novella egyik főszereplője magyar származású, de ennek a történetben nincs szerepe, következménye.

Tartalom A történet színhelye egy Isten háta mögötti képzelt svájci kisváros, Kalfermatt. Joseph Muller postamester emlékezik vissza gyermekkorára. Tízévesen egyike volt annak a harminc gyermeknek, akik a falusi iskolában jártak órákra. Tanáruk megszállott Tell Vilmos-rajongó volt, a tanár vénkisasszony nővére volt az énektanár, teljesen alkalmatlan a feladatra. Ám a helyi templom orgonistája, Eglisak, értett a zenéhez, megtanította a harminc gyereket a hangjegyekre, kottaolvasásra, skálákra... Eglisak egész életében egy négytételes fúgadarabot komponál, de soha sem készül el vele.

Az orgona meghibásodik, veszélybe kerül a karácsonyi mise. Ám a kisváros szerencséje a magyar származású Effarane mester és segédje személyében orgonajavításhoz értők sodródnak a településre, jó áron elvállalják, hogy helyreállítják a meghibásodott hangszert.

Effarane mester fura szerzet, váratlanul bukkan fel, abszolút hallása van, a gyerekek félnek tőle, de félelmüket leküzdi a kíváncsiság, és beosonnak a templomba, megnézni, hogy dolgozik a mester. Aki észreveszi őket, de nem haragszik, sőt, az iskolájukba is ellátogat. Minden gyereknek skálázni kell, hogy Effarane megállapítsa, kinek melyik a saját hangja. Joseph így lesz Disz úrfi. Joseph iskolai barátnője, Betty, akivel amúgy egy húron pendülnek, Effarane mestertől az Esz kisasszony nevet kapja.

Eljön a karácsonyi mise napja, és Joseph rémálmában azt álmodja, hogy Effarane nem volt képes megjavítani az orgonát, ezért a sípokba egy-egy gyereket zár, akik az adott hangnak megfelelői. És így tartják meg a hosszú, orgonajátékban gazdag ünnepséget. Amikor felébred, kiderül, hogy álma félig igaz, Effarane nem tudta megjavítani az orgonát és elmenekült.

Disz úrfi azóta elvette Esz kisasszonyt, és boldogan éltek, amíg a történetet Joseph el nem mesélte.

Fejezetek A történet tíz, cím nélküli fejezetre tagolt.

Szereplők Joseph Muller Valrugis, iskolamester Lisbeth Valrugis, tanítónő Betty Clère Guillaume Muller, Joseph apja, postamester Marguerite Has, Joseph anyja, Guillaume felesége Jean Clère, Betty apja Jenny Rose, Betty anyja, Jean felesége Eglisak, orgonaművész Farina, iskolás, kórustag Albert Hoct, iskolás, kórustag plébános Effarane mester, orgonahangoló és -építő, magyar származású Effarane segédje

Érdekességek Időnként novellákat írok. Így a Figaro következő karácsonyi számában közzéteszem a Monsieur Re-diez Mademoiselle Mi-bemol című mesémet. Látod a szövődést? Ott zenei tudásom hoz játékba. Bármi, amit megtanultunk, soha sem pazarolás. Saját összegzése életéről és munkájáról - alcímmel. Valójában ugyanarról a hangról szól (D félhanggal feljebb, E félhanggal lejjebb) a történet, a két gyermek, képletesen szólva is, valójában összhangban van. A karácsonyi rémtörténet Effarane mester titokzatos személyiségén alapszik. Hasonlóan titokzatos a szintén magyar Verne-regénynek vélt Várkastély a Kárpátokban báró Gortz Rudolf, vagy a sokkal inkább magyar Verne-regény főszereplője, Storitz Vilmos. Effarane horrorváltozata a Híjj-zutty Trifulgas doktora. Mielőtt elismert íróvá vált volna, Verne több mint három éven át (1852-55) dolgozott a Théátre-Lyrique színház igazgatója, Jules Séveste mellett titkárként, itt kötött életre szóló barátságot a zenével. Több művében - Az úszó sziget, Párizs a XX. században - a zene fontos része a cselekménynek. Tehát nem hallottuk a laikus Eglisak híres fúgáját; de a Keresztelő Szent János-himnuszt nekünk zenésítette meg, versében ismeri ezt a zsoltárt, amelynek Arezzói Guidó az első szótagokat vette fel a skála jegyzeteinek kijelöléséreIII. fejezet Effarane mester éppen lehajtotta a fejét, és félig lehunyt hüvelykujjával éles csapással megütötte a koponyája tövét. Ó, meglepetés! felső csigolyája fémes hangot adott, és ez a hang pontosan a la volt, a nyolcszázhetven normál rezgéssel.VII. fejezet A Figaróban megjelent történet illusztrátora, Félicien de Myrbach (1853-1940) az egyetlen német ajkú illusztrátor, aki valaha is illusztrálta Verne eredeti kiadását. A francia effrayant egyik jelentése: félelmet keltő.

Magyar kiadások Doktor Ox teóriája, fordítók: György Ferenc és Klumák István, illusztráció: Kondor Lajos, Madách/Móra,A Delfin Könyvek sorozatban jelent meg. Budapest/Pozsony, 1973, . A könyvben három Verne-mű található: : Doktor Ox, Disz úrfi és Esz kisasszony és A humbug Az ostromzáron át, fordítók: Kováts Miklós, György Ferenc és Klumák István, illusztráció: Simon András, Móra, 1982, . A könyvben négy Verne-mű található: Az ostromzáron át, Doktor Ox teóriája, Disz úrfi és Esz kisasszony és A humbug.

Feldolgozások A Disz úrfi és Esz kisasszony novellát 1970-ben lefordította és rádióra alkalmazta Zoltán Péter, a zenéjét összeállította és orgonált Berényi István, Vadász Gyula rendezésében a Kossuth Rádióban került adásba.

Jegyzetek

Források

Kategória:Jules Verne művei