Bodor Imre, 1903-ig BraunAz engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 1637/1903. Forrás: MNL-OL 30790. mikrofilm 1255. kép 2. karton. Névváltoztatási kimutatások 1903. év 2. oldal 9. sor (Budapest, 1882. február 20. – Budapest, Erzsébetváros, 1958. május 1.)Halálesete bejegyezve a Bp. VII. ker. állami halotti akv. 701/1958. folyószáma alatt. magyar operaénekes (basszus), színművész.
Élete Braun Fülöp fűszerkereskedő és Schlesinger Sára fia. Énekelni Bellovics Imrénél tanult. Pályáját a budapesti Népoperában, az énekkarban kezdte, ahol szólamvezető-minőségben elismert munkásságot fejtett ki és mint epizodista is kitűnt. Az első világháborúban a Károly-csapatkereszttel és a Vöröskereszttel tüntették ki. Hangversenyénekesként számtalan koncertet adott a fővárosban és vidéken. A Színészújság állandó munkatársaként dolgozott. Gyakran szerepelt a Magyar Rádió műsoraiban. Húsz éven át a Városi Színházban működött. Választmányi tagja volt a Budapesti Színészek Szövetségének. 1939 és 1944 között a zsidótörvények miatt csak az OMIKE Művészakció keretében léphetett színpadra, s az ottani kórus tagja volt. Halálát tüdőgyulladás, érelmeszesedés okozta. Felesége Kellermann Teréz volt, akivel 1907-ben kötött házasságot Trencsénben.
Jegyzetek
Források
Bodor Imre az OMIKE oldalán A magyar muzsika könyve. Szerk. Molnár Imre. Budapest, Havas Ödön, 1936 Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Schöpflin Aladár. Budapest, Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, 1929
Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:Magyar színészek Kategória:1882-ben született személyek Kategória:1958-ban elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A holokauszt magyar túlélői Kategória:Az OMIKE Művészakció résztvevői Kategória:Tüdőgyulladásban elhunyt személyek Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek