A 4143-as számú mellékút egy közel 34 kilométer hosszú, négy számjegyű országos közút Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye keleti szélén. Gacsály és Tiszabecs között húzódva fejti sorba a román és ukrán határ közvetlen közelében sorakozó településeket.
Nyomvonala Gacsály lakott területeitől délre, külterületen ágazik ki a 4146-os útból, annak nem sokkal a 6. kilométere előtt, észak-északkelet felé. Mintegy 400 méter után eléri a falu legdélebbi házait, majd újabb 150 méter után keresztezi a at, nyílt vonali szakaszon. Ezután a Dózsa utca nevet veszi fel és északnak fordulva halad a központig, amit körülbelül 1,3 kilométer teljesítése után ér el. Ott beletorkollik nyugat felől, bő 11,5 kilométer megtétele után a 4141-es út, a 4143-as pedig keletnek fordul. Petőfi utca néven hagyja el a belterületet, néhány száz méterrel távolabb, és majdnem pontosan a 2. kilométerénél ki is lép a községből.
Rozsály területén folytatódik, kelet-délkeleti irányban húzódva; körülbelül 3,5 kilométer után éri el a település legnyugatibb házait, melyek között újból a Petőfi utca nevet viseli. A 4. kilométere táján egy elágazáshoz ér: dél felé itt ágazik ki a Zajtára vezető 41 135-ös mellékút, a 4143-as pedig északnak folytatódik, Kossuth utca néven. Kevesebb, mint 400 méter után újabb elágazáshoz ér: az északi irányban továbbhaladó szakasz a 4132-es útszámozást viseli, és ezen a számon itt ér véget, közel 21 kilométer után, míg a 4143-as innen kelet felé fordul és a Dózsa utca nevet veszi fel. Csak az 5. kilométere után lép ki a község belterületéről – kelet-északkeleti irányban –, és már majdnem 6,8 kilométeren van túl, amikor a határát is átlépi.
Méhtelek közigazgatási területén húzódik tovább, újból keleti irányban, és még a 7. kilométere előtt a belterület nyugati szélét is eléri, ahol újra Petőfi Sándor nevét veszi fel. A központba érve, nagyjából 8,2 kilométer után északnak fordul és nevet vált, Rákóczi utca néven folytatódik a község északi széléig, amit nagyjából 9 kilométer után ér el. 9,7 kilométer után átlépi Garbolc határát, kevéssel ezután már belterületen jár, kicsivel a 10. kilométere előtt pedig kiágazik belőle délkelet felé a 41 134-es út: ez vezet a falu központjába, majd onnan az országhatárig és tovább (immár DJ194-es jelzéssel Szárazberek irányába). Nagyjából 10,5 kilométer után az út eléri Nagyhódos déli határszélét, ott egy darabig a határvonalat kíséri, de még a 11. kilométere előtt teljesen nagyhódosi területre érkezik.
Nagyhódos legdélebbi házait nagyjából 11,4 kilométer után éri el az ott még mindig észak felé húzódó út, majd a 12. kilométere táján ismét egy kereszteződéshez ér. Tovább északnak, a község északkeleti része, illetve az országhatár és a már Ukrajnához tartozó Nagypalád felé a 41 133-as mellékút indul, a 4143-as pedig nyugatnak folytatódik, Fő utca néven. Csak a belterület nyugati széléig halad így: ott, a 13. kilométerét elhagyva északnak fordul, és hamarosan már Kishódos Fő utcájává válik. Utóbbi település belterületének északi szélét a 14+250 kilométerszelvénye közelében éri el, ott keresztezi a Túr folyását, majd néhány kilométeren át külterületek közt kanyarog.
Nagyjából 17,4 kilométer után ér Kispalád területére, a falu déli szélét 19,6 kilométer, központját pedig a 21. kilométere után éri el. Ott jó pár irányváltása és két elágazása is van: előbb a 41 132-es út ágazik ki belőle kelet-délkelet felé, az országhatár és tovább Nagypalád irányába, pár száz méterrel arrébb pedig a 4139-es út torkollik bele nyugat felől, Sonkád-Botpalád irányából. Észak felé lép ki a községből, a 23. kilométere táján egy 7-800 méteres szakaszon érinti Botpalád határszélét is, de e településre nem lép be. 23,7 kilométer után hagyja el Kispaládot és lépi át a következő település, Magosliget határát.
Magosligeti szakaszán előbb északkelet felé húzódik, így éri el a belterületet is, 25,3 kilométer után, az ukrán határral közvetlenül érintkező faluba érve viszont északnyugatnak fordul. Még a 26. kilométere előtt elhagyja a községet és Uszka határai közé érve északnak fordul, e település lakott területét is így éri el. A központban, 27,8 kilométer közelében viszont nyugatnak fordul és így lépi át az útjába eső utolsó település, Tiszabecs határát, a 30. kilométerét elhagyva.
Tiszabecs lakott területét ismét észak felé haladva éri el az út, a 31+850 kilométerszelvénye táján. Bő fél kilométer után keresztezi a 491-es főutat, amely itt a 37. kilométerénél jár. Még egy jó fél kilométeren át észak felé folytatódik, a Malom utca nevet viselve, majd a központban nyugatnak fordul és a Rákóczi Ferenc utca nevet veszi fel. Így ér véget, a község nyugati felében, beletorkollva a 4129-es útba, annak a 28+950 kilométerszelvénye közelében.
Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 33,957 kilométer.
Települések az út mentén Gacsály Rozsály Méhtelek Nagyhódos Kishódos Kispalád (Botpalád) Magosliget Uszka Tiszabecs
Története A Kartográfiai Vállalat által 1970-ben kiadott, 1:525 000 léptékű Magyarország autótérképe a Kishódos és Magosliget közti szakaszát fontosabb földútként, összes többi szakaszát pormentes egyéb út jelöléssel szerepelteti. A Kishódos és Kispalád közötti szakaszát 1991-ben építették ki szilárd burkolatú kivitelben.
Hídjai Legfontosabb hídja a Túr-csatorna hídja Kishódos és Kispalád között, a 14+237 kilométerszelvényében. Az 1929-ben épült háromnyílásos szerkezet monolit vasbeton, négyfőtartós, folytatólagos gerendahíd, amely a 23+480 csatornaszelvényben hidalja át a vízfolyást. Szerkezeti jellemzői az építésekor lényegében azonosak voltak az országhatáron belül ugyanezen időszakban épült, összesen nyolc Túr-híd közül hét hasonló adataival, a nyolcból egyedül a garbolci határhíd épült némileg más kivitelben. A híd támaszközei 9,45 + 14,00 + 9,45, nyílásai 9,00 + 13,00 + 9,00 méteresek, szélessége 0,64 + 5,00 + 0,64 = 6,28 méter. A 34 méteres teljes szerkezeti hosszú építmény az 1910. évi hídszabályzatnak megfelelően 20 tonnás teherbírásúként valósult meg, az akkori kor egyik legnehezebb mezőgazdasági munkagépének, a 20 tonnás gőzekének a súlyát alapul véve.
1991-ben – ugyanakkor, amikor a hídon áthaladó útszakaszt szilárd burkolatúra építették ki – a hídon szigeteléscserét végeztek, és a kocsipálya aszfaltburkolatot kapott.Hajós Bence (szerk.): Hidak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ, 2016.
Források
Jegyzetek
04143