Brion James, született Brion Howard James (Redlands, 1945. február 20. – Malibu, 1999. augusztus 7.), amerikai színész.
Karakterszínészként többnyire negatív szerepekben tűnt fel. Több mint 150 filmben és televíziós produkcióban játszott, leginkább akciófilmekben. Legfontosabb filmjei közé tartozik a Szárnyas fejvadász (1982), a 48 óra (1982), a Vörös zsaru (1988), a Tango és Cash (1989), a Megint 48 óra (1990) és Az ötödik elem (1997).
Fiatalkora A kaliforniai Redlandsben született. Ifjú éveit a kaliforniai Beaumontban töltötte, ahol szülei több mozit is üzemeltettek. Brion James azt mondta: „A történetem olyan, mint a Cinema Paradiso. Kétéves korom óta szinte minden este filmet néztem.”
Miután 1962-ben elvégezte a középiskolát, James a San Diegó-i Állami Egyetem színművészeti karára járt. Az Egyesült Államok hadseregének Nemzeti Gárdájában is szolgált. New Yorkba vándorolva belemerült a színházi életbe, itt-ott kis szerepeket vállalt, majd elkezdett tévé- és mozifilmekben szerepelni.
Pályafutása Karrierjében jelentős áttörést a Szárnyas fejvadász című film jelentett. Szinte csak mellékszerepeket vállalt el, karakteres arca miatt általában negatív, antagonista szerepet vagy rendőrt, katonát alakított. Legismertebb szerepei között található a Tango és Cash egyik rosszfiúja és Az ötödik elem tábornoka. Sokat foglalkoztatott karakterszínészként volt olyan év, ahol 14 különböző produkcióban is szerepelt.
Halála 1999-ben, malibui otthonában szívinfarktust kapott és meghalt. Öt olyan játékfilmben is szerepelt, amelyeket halála után adtak ki. Az utolsó filmje (Phoenix Point) halála után hat évvel (2005) lett bemutatva. Brion Jamest elhamvasztották és hamvait a tengerbe szórták.
Magánélete 1965-ben feleségül vette Maxine James színésznőt, akitől két gyermeke született, Chester és Craig. 1996-ban elváltak.
Filmográfia Film
Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1975 A nagy bunyós Hard Times 1976 Harry és Walter New Yorkba megy Harry and Walter Go to New York Hayseed Matecumbe kincse Treasure of Matecumbe Roustabout Dicsőségre ítélve Bound for Glory teherautósofőr Az ötcentes mozi Nickelodeon Bailiff 1977 Blue Sunshine Tony 1978 Száguldó nyár Corvette Summer Jeff 1980 Wholly Moses! őr a banketten JazzénekesThe Jazz Singer férfi a bárban 1981 A postás mindig kétszer csenget The Postman Always Rings Twice Crapshooter A lápvidék harcosai Southern Comfort cajun prémvadász Várkonyi András Soggy Bottom, U.S.A. Defalice 1982 Szárnyas fejvadász Blade Runner Leon Kowalski Kránitz Lajos Barbinek Péter Beregi Péter Kardos Róbert48 óra 48 Hrs. Ben Kehoe Koroknay Géza Barbinek Péter Gregorio Cortez balladája The Ballad of Gregorio Cortez Rogers kapitány Kassai Károly 1984 A sólyomszigeti küldetés A Breed Apart Peyton Várkonyi András1985 Bűnözési hullám Crimewave Arthur Coddish Hús és vér Flesh and Blood Karsthans Sinkovits-Vitay AndrásSilveradoSilveradoHobart Gruber Hugó Wohlmuth István Kedves ellenségem Enemy Mine Stubbs Vass Gábor1986 Fegyvere van, veszélyes Armed and Dangerous Anthony Lazarus Háda János Mi jöhet még? Miracles szigetlakó 1987 Puszta acélSteel Dawn Tark Kránitz Lajos Melis GáborCherry 2000 Cherry 2000Stacy Soós László Jámbor József1988 Dead Man Walking Decker Holtan érkezett D.O.A. Ulmer nyomozó Cs. Németh Lajos A legutolsó cserkész The Wrong Guys Glen Grunski Wohlmuth István Vörös zsaru Red Heat Streak Rajhona Ádám Rémálom délben Nightmare at Noon az albínó Vörös skorpió Red Scorpion Krasnov kubai őrmester Balázsi Gyula Varga Tamás1989 The Horror Show Max Jenke Mutator David Allen Circles in a Forest Mr. Patterson Tango és Cash Tango & Cash Requin Szilágyi Tibor1990 Csak a holttestén keresztül Enid Is Sleeping Trucker Street Asylum Reverend Mony Megint 48 óra Another 48 Hrs. Ben Kehoe Márton András Barbinek Péter1991 Mom Nestor Duvalier Ultimate Desires Wolfgang Friedman 1992 A játékos The Player Barbinek Péter Kóbor szellem palackot keres Wishman Staten Jack Rose Berzsenyi Zoltán Nemesis Nemesis Maritz Kardos Gábor Frogtown II Prof. Tanzer 1993 Az idő száműzöttje Time Runner Neila Gruber Hugó Agydaráló Brainsmasher... A Love Story Brown Kárpáti TiborÁrral szembenStriking Distance Eddie Eiler nyomozó Melis Gábor Barbinek Péter Döntő összecsapás Showdown Kowalski igazgatóhelyettes Dobránszky Zoltán Odalent a sötétben The Dark Paul Buckner 1994 A hajó hülyéje Cabin Boy Teddy Papp János Future Shock Jack Porter Fuss tovább, Wells! F.T.W. Rudy Morgan seriff Jakab Csaba Vad világ Savage Land Cyrus Art Deco Detective Jim Wexler Gyilkosság egyenes adásban Radioland Murders Bernie King Gyengéd gyilkosság The Soft Kill Ben McCarthy Scanner Cop – A zsaru, aki előtt nincs titok Scanner Cop Dr. Hampton Velenczey István Hong Kong ’97 Hong Kong ’97 Simon Alexander Velenczey István1995 Pergőtűz Spitfire kemény fickó The Nature of the Beast Gordon Acélhatár Steel Frontier J.W. Quantrell ezredes Papp János Útvesztő Dominion Lynwood Barbinek Péter Cyberjack Cyberjack Nassim Beregi Péter Szex, hazugság, gyilkosság Indecent Behavior III Mr. Cowed 1996 Az univerzum kincse Precious Find Sam Horton Szersén Gyula American Strays Oris Evil Obsession Stavinski Billy Lone Bear Walsh 1997 The Killing Jar Dr. Vincent Garret Drogvadászok Back in Business Emery Ryker Beregi Péter Az ötödik elem The Fifth Element Munro tábornok Láng József Snide and Prejudice Hermann Göring The Setting Son Junior Pterodactyl Woman from Beverly Hills Salvador Dalí / Sam Alvilági hajsza The Underground Hilton kapitány Bombasztori Bombshell Donald 1998 Jekyll Island Lawton Goodyear Szürke farkasok Deadly Ransom Bobby Rico Barbinek Péter Isten kezében In God's Hands Kapitány Border to Border Card Shark Heist Caz Rekviem egy nyomozóért Brown's Requiem Cathcart Kai Rabe gegen die Vatikankiller Mönch Joseph's Gift Frank Childress Black Sea 213 Killick kapitány A Place Called Truth Hank 1999 Malevolence Walker börtönigazgató Foolish Ruben Reyes Követségi hadszíntér Diplomatic Siege Stubbs Dirt Merchant Harry Ball nyomozó2000 Viszlát, szerelmem Farewell, My Love Renault The Operator Vernon Woods A király él The King Is Alive Ashley Varga TamásThe Thief & the Stripper Shoe 2005 Phoenix Point Spider Rico
Televízió Tévéfilmek Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1975 The Kansas City Massacre Homer Van Meter 1978 Kiss Meets the Phantom of the Park biztonsági őr 1981 Ördögszoros Killing at Hell's Gate Turkey 1982 Hear No Evil Billy Boy Burns 1983 A nagy hazárdőr 2. The Gambler: The Adventure Continues Reece 1986 Annihilator Idegenek vezetője 1987 Tolvajrománc Love Among Thieves Andre 1992 Overkill: Aileen Wuornos története Overkill: The Aileen Wuornos Story Bruce Munster 1993 Rio Diablo – Az Ördögfolyó Rio Diablo Jake Walker Cs. Németh Lajos Precious Victims Jimmy Bivens ügynök1994 Knight Rider 2010 Knight Rider 2010 Jared Szersén Gyula A tökéletes testőr The Companion Ron Cocheran Barbinek Péter1995 Gyilkosság nagyvonalakban 2.Sketch Artist II: Hands That See Larry Walker Csurka László Kertész Péter 1996 Csillagközi terror Assault on Dome 4 Chairman Konrád Antal1998 Men in White – Tiszta zsaruk Men in White generális Artúr király legendája Arthur's Quest Trent
Sorozatok Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1974 The Waltons Henry Ferris Jr. 1 epizód 1975 Gunsmoke Joe Barnes 1 epizód 1977 Gyökerek Roots rabszolgatartó minisorozat (1 epizód) 1977 Rockford nyomoz The Rockford Files Clamshell 1 epizód1978 The Incredible Hulk Al 1 epizód Egy úr az űrből Mork & Mindy George 1 epizód Chico and the Man Hog 1 epizód 1979 B. J. and the Bear robbantó / járőr 2 epizód 1979–1981 CHiPs Ackerman / Monk 3 epizód1980 Galactica 1980 Willy 1 epizód The Jeffersons Dirty Dog 1 epizód When the Whistle Blows Al Davis 1 epizód 1981 Benson baltás ember 1 epizód1982 A farm, ahol élünk Little House on the Prairie Amos 1 epizód Quincy, M.E. Henry Muller 1 epizód American Playhouse Rogers kapitány 1 epizód 1982–1984 Hazárd megye lordjai The Dukes of Hazzard Slater kapitány / Jenkins 2 epizód 1983–1985 A szupercsapat The A-Team David Plout / Ryder 2 epizód1985 The Fall Guy 1 epizód Amazing Stories Willie Joe 1 epizód 1986 Dinasztia Dynasty Hawkins 2 epizód 1986–1988 Sledge Hammer! Don Merrill / Felix Ridel 2 epizód1987 Matlock Mr. Grock 1 epizód The Hitchhiker Lionel 1 epizód1988 Miami Vice Miami Vice Edward Reese Webster Dirty Ned 1 epizód 1988–1991 Hunter Thomas Duffy / Jeff Wadsworth hadnagy 2 epizód 1991 Mesék a kriptából Tales from the Crypt Steve Dixon 1 epizód 1992–1993 Batman: A rajzfilmsorozat Batman: The Animated Series Irving (hangja) 2 epizód1993 A fejvadász Renegade Eli Starke 1 epizód Johnny Bago Tommy Testarone 1 epizód1994 Drága testek Silk Stalkings Rupert Tarlow 1 epizód M.A.N.T.I.S. Solomon Box 1 epizód Hegylakó Highlander: The Series Armand Thorne 1995 The Marshal Ollie Mathers 1 epizód1996 Éledő bosszú The Lazarus Man Tom Halloran 2 epizód Jaj, a szörnyek! Aaahh!!! Real Monsters Big Orderly / Chimera (hangja) 2 epizód 1996–1997 Superman: A rajzfilmsorozat Superman: The Animated Series Rudy Jones / Parasite (hangja) 1997 Walker, a texasi kopó Walker, Texas Ranger Rafer Cobb 2 epizód 1997–1999 Spawn Todd McFarlane's Spawn több szereplő hangja 6 epizód1998 Millennium Millennium Bowman seriff 1 epizód Sentinel – Az őrszem Sentinel Warren Chapel 1 epizód Sötét zsaruk Men in Black: The Series Drekk (hangja) 2 epizód 1998–1999 A hét mesterlövész The Magnificent Seven Stuart James
Videójátékok Év Cím Szerep 1997 Blade Runner Leon Kowalski 1999 Superman 64 Rudy Jones / Parasite
Fordítás
Jegyzetek
További információk
Kategória:1945-ben született személyek Kategória:1999-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Kaliforniaiak