A Barrow Association Football Club egy angol labdarúgócsapat, melyet 1901-ben alapítottak, és székhelye Barrow-in-Furnessben, Cumbria megyében található. A klub az EFL League Two-ban, az angol negyedosztályban szerepel. 1909 óta hazai mérkőzéseit a Holker Street stadionban játssza, mely a városközpont közelében, a barrowi vasútállomástól körülbelül 1 km-re található.
Eleinte a Lancashire Combination nevű területi bajnokságban szerepelt, majd 1921-ben a Football League tagja lett, és 1967-ig a liga legalsó osztályában szerepelt, majd a negyedosztályban elért harmadik helyezésével feljutott a harmadosztályba. A csapat a legjobb helyezését a ligában az 1967/68-as szezonban érte el, amikor a harmadosztály nyolcadik helyén végzett. Teljesítménye azonban hamar visszaesett, és az 1971/72-es idény végén kiszavazták a Football League-ből. A Barrow ezután 48 egymást követő szezont töltött a ligán kívüli bajnokságok két legmagasabb osztályában, azaz az ötöd- és hatodosztályban. A csapat 1990-ben és 2010-ben megnyerte a legrangosabb ligán kívüli kupasorozatot, az FA Trophyt. 2020-ban az ötödosztály bajnokaként visszajutott a Football League-be.
A klub hivatalos színei a kék és a fehér, melyek kombinációja és egymáshoz képesti aránya az évek során gyakran változott. A csapat legmagasabb hazai nézőszáma 16 874 fő volt, egy Swansea Town elleni 1954-es mérkőzésen, az FA Kupa harmadik fordulójában.
Klubtörténet
Korai évek
A Barrowt 1901. július 16-án alapították, és eleinte a Strawberry Groundon játszott, mielőtt az Ainslie Streetre,Barrow The Beautiful History. majd a Little Parkba költözött volna.Yelland, Phil. Chapter 1: In The Beginning A Brief History of Barrow AFC. 1903-ban felvételt nyert a Lancashire Combination másodosztályába, majd 1908-ban feljutott a területi bajnokság élvonalába. A klub a következő évben költözött a Holker Street stadionba, melyet jelenleg is használ. Az 1920/21-es szezonban megnyerte a Lancashire Combination első osztályát, a következő idényben pedig alapító tagja lett a Football League Third Division North-nak, a Football League harmadosztályának északi csoportjának.
A Football League-ben töltött évek
A Barrow a Football League-ben töltött első évei alatt gyengén szerepelt.Yelland, Phil. Chapter 2: Into the League A Brief History of Barrow AFC. A második világháború előtt a legjobb eredménye egy ötödik helyezés volt, melyet az 1931/32-es szezonban ért el. A háború után a csapat továbbra is a liga legalacsonyabb osztályában szerepelt, majd az 1958/59-es évadban alapító tagja lett a Football League Division Fournak, vagyis a Football League negyedosztályának.Yelland, Phil Chapter 3: Post War Struggles and Cup Ties A Brief History of Barrow AFC. Az 1950-es években az FA Kupában többször is jól szerepelt a Barrow. Az 1953/54-es szezonban a harmadik fordulóig jutott, ahol hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a Swansea Townnal. A mérkőzésre 16 874 néző látogatott ki, ami mindmáig a Barrow legmagasabb hazai nézőszáma. Néhány évvel később, az 1958/59-es kiírásban ismét a harmadik fordulóig jutott a klub, ahol hazai pályán 4-2-es vereséget szenvedett az aktuális angol bajnoktól, a Wolverhampton Wandererstől.
Az 1966/67-es szezonban a Barrow Don McEvoy irányítása alatt a harmadik helyen végzett, és feljutott a harmadosztályba.Yelland, Phil Chapter 4: To Division Three And Back To Non League A Brief History of Barrow AFC. A következő idényben már Colin Appleton volt a menedzser, aki a nyolcadik helyen zárta a szezont a klubbal, ami mindeddig a csapat legjobb eredménye a Football League-ben. Az 1968/69-es szezonban a Barrow egy napig a harmadosztály tabellájának élén állt, ami jelenleg is klubrekordnak számít a bajnoki helyezéseket tekintve. A csapat három évig maradt a harmadosztályban, mielőtt 1970-ben kiesett volna a negyedosztályba. A pénzügyi nehézségek és a gyenge szereplés miatt 1971-ben és 1972-ben is szavazással döntöttek arról, hogy a klub maradhat-e a Football League-ben. A második alkalommal a csapatot kiszavazták a ligából, és a Hereford United került a helyére. Az első szavazáson mindkét klub 26-26 szavazatot kapott, a másodikat azonban a Hereford nyerte 29-20 arányban. Az indoklásnál három fő tényezőt emeltek ki: a Barrow földrajzi elszigeteltségét a többi csapathoz képest, a Hereford United FA Kupa-győzelmét a Newcastle United ellen, illetve azt a tényt, hogy a Barrow vezetősége salakmotorpályát építtetett a pálya köré a Holker Streeten, hogy az abból származó bevételekkel próbáljon javítani a klub anyagi helyzetén.Gone But Not Forgotten (Part 4) Twohundredpercent.net. 07–08–07. A csapat az 1972/73-as szezont a Northern Premier League-ben kezdte meg,Willis.S (2007) 'Division Four 1971–72' , When Saturday Comes no.244, June 2007. miután 51 évet töltött a Football League-ben.
Visszatérés a Football League-en kívüli bajnokságokba
Annak érdekében, hogy felvételt nyerjen a Northern Premier League-be, a Barrownak meg kellett ígérnie, hogy lebontja a salakmotorpályát a Holker Streeten.Holker Street Newsletter 1674 2 March 2006. Erre végül csak 1974-ben került sor. A csapat a korlátozott anyagi lehetőségei miatt gyengén szerepelt a bajnokságban.Yelland, Phil Chapter 5: Fighting For Survival A Brief History of Barrow AFC. 1979-ben meghívták, hogy csatlakozzon az új Alliance Premier League-hez, a ligán kívüli bajnokságok legfelső osztályához. 1981-ben megnyerte a Lancashire FA Challenge Trophyt (ez volt a klub első sikere ligán kívüli csapatként, a Lancashire Combination 1921-es megnyerése óta), két évvel később azonban kiesett a Alliance Premier League-ből.Yelland, Phil Chapter 6: Making Progress A Brief History of Barrow AFC Egy évvel később Vic Halom menedzser vezetése alatt a Barrow a Northern Premier League bajnokaként egyből visszajutott, de 1986-ban ismét kiesett. Közvetlenül a kiesés előtt a vezetőség Ray Wilkie-t nevezte ki vezetőedzővé, aki a ligán kívüli bajnokságokban elért sikereivel a csapat legendás alakjává vált.Yelland, Phil Chapter 7: The Wilkie Years A Brief History of Barrow AFC
A Barrow többször is közel állt a feljutáshoz, majd az 1988/89-es idényben bajnokként végzett a Northern Premier League-ben, így feljutott az immár Vauxhall Conference néven futó ötödosztályba. A pályára lépések és a gólok száma szempontjából is csúcstartónak számító Colin Cowperthwaite-tel felálló csapat a feljutást követő első két szezonjában a 10., majd a 14. helyet szerezte meg. A bajnokságban elért sikerek mellett Wilkie a kupákban figyelemre méltó eredményeket produkált a klubbal. 1988-ban a Barrow eljutott az FA Trophy kétmérkőzéses elődöntőjéig, ahol az Enfielddel szemben kiesett. Az első mérkőzést a Holker Streeten rendezték, 6002 néző előtt, ami klubrekord a Barrow ligán kívüli szereplését tekintve. A következő évben az FA Kupa első köréig jutott a csapat, ahol 3-1-re kikapott a Rotherham United ellen.
1990-ben megnyerte az FA Trophyt, miután a Wembleyben rendezett döntőn legyőzte a Leek Townt. Ez volt a két gólt szerző Kenny Gordon utolsó mérkőzése szülővárosa csapatának színeiben, mielőtt Ausztráliába emigrált volna.Barrow AFC's 1990 FA Trophy Heroes Reunited at Wembley A kupagyőztes csapat másik említésre méltó játékosa Kenny Lowe volt, aki a döntő után akkoriban klubrekordnak számító 40 000 fontért a Barnethez igazolt.Turnbull, Simon The real Barrow boys The Independent. 12–11–00. A következő szezonban a Barrow a ligán kívül töltött időszaka során először eljutott az FA Kupa harmadik fordulójáig, ahol idegenben 1-0-ra kikapott a harmadosztályban jól teljesítő Bolton Wandererstől.
Wilkie-nek egészségügyi problémái miatt le kellett mondania a vezetőedzői posztról az 1991/92-es szezon során. A Barrow visszaesett a Northern Premier League-be, Cowperthwaite pedig 704 mérkőzés és 282 gól után bejelentette a visszavonulását.The highlight of my career , North West Evening Mail, 6 May 2010. Wilkie 1992 decemberében, 56 évesen elhunyt,Obituary: Ray Wilkie The Independent. 03–12–92. és a Holker Street stadion melletti utat a tiszteletére Wilkie Roadra keresztelték.
A válságos 1990-es évek
Wilkie távozását és a kiesést követően a csapat három középszerű szezont futott a Northern Premier League-ben. 1995 februárjában a klubot felvásárolta egy bokszpromóciós céget vezető üzletember, Stephen Vaughan.Conn.D (2009) 'Chester City owner told by FA to surrender his majority shares', The Guardian, 18 November 2009. Vaughan komoly összegeket fektetett a klubba, felépített egy csak ülőhelyeket tartalmazó lelátót, illetve ötödosztályú szintű játékosokat igazolt.Conn, David (2002) 'Barrow's hate figure moves in at Chester', The Independent, 2 November 2001. A Barrow az 1997/98-as szezonban Owen Brown irányítása alatt feljutott az ötödosztályba.
Vaughant – aki kapcsolatban állt egy hírhedt liverpooli drogkereskedővel, Curtis Warrennel – pénzmosás gyanújával vizsgálták a hatóságok,Conn.D (2001) David Conn: Barrow's case exposes hole in ownership rule , The Independent, 23 November 2001.Horrie.C (2002) Footie goes back to drawing board, The Observer, 28 April 2002. de vádat nem emeltek ellene.Sweeney.J (2000) 'Cocky', The Observer, 14 May 2000. 1998-ban Vaughan elhagyta a klubot, amivel megszűnt az addigi működést biztosító anyagi támogatás. Kiderült, hogy a Holker Street stadiont (a Barrow legfőbb értékét) 410 000 fontért megvásárolta a Northern Improvements, egy olyan vállalat, melyhez Vaughant anyagi érdekek fűzték.Robson.K (1999) 'Unfair dismissal' , When Saturday Comes, vol.149, July 1999. 1999 januárjában kötelező felszámolási eljárás indult a klub ellen, és egy felszámolóbiztost bíztak meg annak vezetésével, a stadion körüli tulajdonlási viták megoldódásáig. A klub tagjai egy vállalatot alapítottak, hogy azon keresztül biztosítsák a csapat anyagi támogatását.
Bár a Barrownak 1999 nyarán sikerült elkerülnie a kiesést, a vezetésbeli szabálytalanságok miatt kizárták az ötödosztályból. Az Angol labdarúgó-szövetség segítségével a csapatot hosszas vita után, a bajnokság megkezdése után egy hónappal felvették a Northern Premier League-be. Bár a viszontagságos időszak alatt a játékoskeret szinte teljesen lecserélődött, Kenny Lowe vezetőedzőnek sikerült benntartania a Barrowt. A teljesítmény javult a következő néhány évben, de a klub továbbra is csődgondnokság alatt állt. A 2003/04-es szezonban a második, a 2004/05-ös szezonban pedig a harmadik helyen végzett a csapat, éppen csak lemaradva az ötödosztályba való feljutásról. A Holker Street körüli tulajdonosi viták 2002 augusztusára oldódtak meg, és a tagok által alapított vállalat megvásárolta azt a felszámolótól.
A 2004/05-ös szezonban a Barrow ismét alapító tagja lett egy bajnokságnak, a National League North-nak (hatodosztály, északi csoport), mely a Northern Premier League helyett jött létre.
Visszatérés az ötödosztályba
A következő két szezonban mutatott gyenge teljesítmény miatt az akkori menedzsert, Lee Turnbullt menesztették, és Phil Wilson került a helyére. 2006. november 11-én a csapat hátvédje, James Cotterill egy FA Kupa-mérkőzésen szándékosan megütötte a Bristol Rovers támadóját, Sean Rigget, akinek két helyen eltört az állkapcsa. Az esetért Cotterillt később letöltendő börtönbüntetésre ítélték.
2007. november 17-én Wilsont is menesztették. Bár két nappal korábban a csapat bravúros 1-1-es döntetlent ért el a Bournemouth ellen az FA Kupában, a bajnokságban gyengén szerepelt. A vezetést három játékosra, Paul Jonesra, David Baylissre és Darren Sheridanre bízták. Egy sor jó eredmény után Baylisst és Sheridant kinevezték játékos-menedzserré, Jones peding csapatkapitány lett. Az új edzőpáros a decemberi 20. helyről a szezon végére az 5. helyig vezette a csapatot, ezzel kiharcolva a részvételt a feljutásért vívott rájátszásban. Az elődöntőben a Barrow összesítésben 4-0-ra legyőzte a Telford Unitedet, és a döntőt is megnyerte a Staybridge Celtic ellen, így feljutott az ötödosztályba.