A Pummerin [ˈpʊmərɪn, bécsi kiejtéssel ˈb̥ʊmɐrɪn] az egyik legismertebb templomi harang, amely 1957 óta a bécsi Szent István-székesegyház északi tornyában található. Az 1711-ből származó eredeti Pummerin a déli toronyban lógott, de 1945. április 12-én megsemmisült. Az új Pummerint 1951-ben a Linz melletti Sankt Florianban öntették, 20 130 kg-os tömegével (a harangnyelv és a járom nélkül) és 314 cm-es átmérővel Ausztria legnagyobb harangja, emellett Nyugat- és Közép-Európa harmadik, a világ hatodik legnagyobb lengőharangja, és a harmadik a szabadon lengő templomi harangok közül, csak a kölni dómban elhelyezett 24 tonnás Petersglocke és a bukaresti Nemzet megváltása székesegyház 25 tonnás nagyharangja előzi meg. A nagy történelmi eseményekkel való kapcsolata és csodálatos hangzása miatt Ausztria hangjának (Stimme Österreichs) is nevezik. bélyegkép|A Pummerin a 2013. október 26-i osztrák nemzeti ünnepen
Az eredeti Pummerin
Jellemzői A mai harang elődjét eredetileg József-harangnak (Josephinische Glocke) hívták, mivel I. József uralkodása alatt készítették el, és 1711 és 1945 között a magasabb déli toronyban volt felfüggesztve. Tömege 18 317 kg volt, amely a harangnyelvvel, a járommal és a sok barokk dísszel együtt elérte a 22 512 kg-ot, alsó átmérője 320 cm, hangja H–4/16 (esetleg a vele egyenlő B+4/16) volt. A harangot Bécs 1683-as ostromakor zsákmányolt 180 darab török ágyúból öntötte Johann Achamer mester. Gazdag barokk díszítésével magas művészi színvonalú volt, hangzásában azonban kevésbé volt tökéletes. A harangnak a díszítések mellett négy latin felirata volt:
A felhőn álló Szent József domborműve alatt, amely mellé Magyarország és Csehország címerét illesztették, ez állt: JOSEPHVS Rom. Imp. Semper Augustus AEream hanc molem Munificentiae suae magnitudine Haud indignam Ut Ob tot tantasque Victorias Ad gratias Numinis agendas Subjectos Populos Grandi Sonitu excitaret, Fieri Albertinaeque Turris Ad Singulare decus Isthuc attolli jussit. A következő a szeplőtelen fogantatás képe alatt volt olvasható, amely mellé a császári sast Ausztria és Kasztília címere közé helyezték: DEIPARÆ Sine Originali labe conceptae Josephi Dei in terris LEOPOLDI Divi Marchionis, Triadis Austriae Tutelaris Sanctissimis, maximisque nominibus Sanctissimis, Victricem tempestatum, fulminumque Machinam Solenni ritu Insignivit, Sacravit Franciscus Ferdinandus ex Baron De Rumel S. R. J. Princeps Episcopus Viennensis. Szent Lipót ábrázolása alatt a Babenberg-ház és Ausztria címere és az alábbi felirat volt látható: Aerae Xstianae M.DCC.XI. Anno Quo Austriae ubique Locum tenentem egit Ferdinandus Carolus Comes à Welz Consulis, Johannes Franciscus Benighoffer Aeris Civici Custodis Joannes Sebastianus Höpffner a Brent Aedilis munus egit Georgius Altschaffer. A lombokkal díszített perem körül futó felirat különlegessége volt, hogy a „CCICC” betűknél az utolsó két C fordított állásban lett elhelyezve: Saevientis in Viennam Anno MDCLXXXIII Duosque post menses inde per Carolum Lotharingiae Ducem, et foederatos Principes Xstianos prostigatae Turciae Captivum fulminantium Machinarum aes in grande hoc Divini cultus instrumentum ter CCICC ac plurium libr. Fusoria arte feliciter mutavit Joannes Archamer Caesareae Rei tormentariae fusor.
Általában évente tíz alkalommal szólalt meg. Az 1738-as bécsi békéért való hálaadó szentmise alkalmából 1739. június 28-án a harangozás közben eltörött a harangnyelv. Pótlását Sebastian Wiener (Wimer) kovácsműhelyében végezték Piestingben, a mai Bécsújhelyen, ekkor egy új, a korabeli források szerint 15 bécsi mázsa 70 font súlyú harangnyelvet öntöttek, ami 879 kg-nak felelne meg, habár az 1952-es mérés alapján tömege mindössze 813 kg-nak adódott. Később egy ideig ezt a nyelvet használták az új Pummerinnél. A jozefiniánus harangot a hatalmas súlya miatt általában két tölgyfagerendával alátámasztva tárolták, amelyeket csak a harangozás kezdete előtt távolítottak el.
Amikor a székesegyház 1945. április 12-én a második világháború legvégén leégett, a fa harangláb is lángra kapott és összeomlott. A toronycsarnok fölötti boltozatot átszakította a leszakadó nagyharang, amely 14:30-kor több társát magával rántva a torony középső nyílásán keresztül az alsó toronycsarnokba zuhant, és teljesen összetört. Maradványait és a többi megsemmisült harangdarabjait újra felhasználták az új Pummerin öntésekor. bélyegkép|294x294px|A kész harang 1711-es vontatása a Stephansdomba bélyegkép|Az öntöde és a Stephansplatz közötti korabeli útvonal|211x211px bélyegkép|321x321px|Az eredeti Pummerin díszítése
Története 1710. december 18-án Johann Achamer harangöntőmestert (1650–1712) I. József császár megbízta egy hatalmas készítésével azon ágyúk anyagából, amelyeket a törökök használtak az 1683-as ostrom során. 1711. július 21-én, az alig 2 hónappal azelőtt elhunyt császár özvegyének, Vilma Amáliának névnapján öntötték a harangot Wendelstadtban, a mai Burggasse 55. számú épület helyén. A sarkon kezdődő Stuckgasse nevével erre az öntödére emlékeztet.
Az avatáskor az eredeti Pummerin össztömege valamivel meghaladta a 402 bécsi mázsát (22 512 kg), ebből a járom nélküli harang 324 mázsa 31 fontot nyomott (18 317 kg); a járom 70 mázsát (3920 kg) és a harangnyelv 7 mázsa 75 fontot (812 kg). A harang szélén feltüntetett 30 000 font 16 800 kg-nak felel meg. Az átmérő 10 láb volt (320 cm), a magasság a koronával együtt 9 láb 8,5 hüvelyk (295 cm), a perem vastagsága pedig 21 hüvelyk volt. A megemelt B hangmagassággal körülbelül fél hanggal alacsonyabban szólt, mint a mai Pummerin, bár a harangokat akkor inkább súly és nem hang szerint öntötték. A 19. századig hivatalosan Josephinische Glockénak hívták a készíttetője után, de a lakosság hamarosan Pummerinnek nevezte el alacsony, búgó hangja miatt.
Mivel a harang akkora volt, hogy csak a város egyetlen kapuján fért át, az öntödétől a székesegyházig nem lehetett közvetlen és sík útvonalat választani. A város körüli glacison keresztül kitérőt kellett tennie a Vörös-torony kapuig (később Fischerthor, ma a Morzinplatz környéke). Az új erődítményekben csak ez a kapu volt elég nagy, ehhez viszont fel kellett jutni a Schottentor-lejtőn és a városfaltól a katedrálisig a viszonylag meredeken felfelé húzódó úton. Ezek a körülmények vezettek oda, hogy nem ritkán a kapuhoz legközelebb eső külvárost, a Duna felőli Leopoldstadtot adják meg helytelenül öntési helyszínként. Hónapokkal korábban egy építőmester feladatot kapott, hogy ellenőrizze az összes földalatti boltozat szilárdságát a Vörös-toronytól a Stephansfriedhofig (ma Rotenturmstrasse) vezető útvonalon, és ha szükséges, oszlopokkal erősítse meg őket, hogy ne szakadjanak be a súlyos szállítmány alatt. Október 29-én megkezdődött a szállítás egy speciálisan épített kocsin, amelyet két hatalmas kötéllel húzott 200 önkéntes – az arisztokratáktól a kézművesekig a legkülönfélébb társadalmi rétegekből. Az eredeti lóvontatást használó tervet elvetették, mert félő volt, hogy nem húznák elég egyenletesen. A menet november 4-én elérte a kaput, november 6-án pedig a Szent István-székesegyházat. Mivel a szekér valamivel szélesebb volt, mint a harang, a székesegyház kapujának belső szélessége pedig mindössze 2,4 méter volt, a legbelső oszlopok közötti magasság pedig csak 3,2 méter volt, így legalább az alsó területen lévő oszlopokat el kellett távolítani. A timpanon alsó részéből egy darabot kivágtak és kicseréltek, amelynek alsó széle most már 4,4 méterrel a talajszint felett volt. A teljes munkálat során két kőműves sérült meg súlyosan, akiknek a város fizette a kezelési költségeiket. 1711. december 15-én Franz Ferdinand Freiherr von Rummel püspök felszentelte a harangot, majd Reifenstuhl atya elmondta a felszentelési prédikációt. Másnaptól kezdve megkezdték a felhúzását a magas déli, ún. Albertine-toronyba. 1712. január 27-én szólaltatták meg először VI. Károly római-német császár koronázása utáni visszatérésének tiszteletére. Ekkor 16 embernek kellett húznia a harangköteleket, és negyed óra belengetésre volt szükség, mire először megkondult.
Habár egy jól megépített harangláb csillapíthatja a rezgéseket, az óriási Pummerin problémát jelentett a karcsú, magas déli torony számára. Miután a toronyban repedéseket fedezett fel, Friedrich von Schmidt, a székesegyház építészmestere 1875-ben megtiltotta a használatát, így csak a belengetett nyelvet ütötték hozzá a palásthoz. 1908-ban Ferenc József császár uralkodásának 60. évfordulója alkalmából kezdeményezték, hogy „harminc év hallgatás” után használhassák a harangot a székesegyházban tartott ünnepi Te Deumhoz. Kivételt csak a császár 1916-os temetésén tettek. Utoljára hivatalosan Anton Wesely szólaltatta meg 1937 húsvétján, habár Karl Rudolf, az Innitzer bíboros közvetlen szomszédságából származó szem- és fültanú elmondása szerint „a harangok mind megszólaltak Linzben és Bécsben, amikor Adolf Hitler bevonult, akárcsak a régi Pummerin.“
A második világháború végét a dóm viszonylagos épségben átvészelte. Amikor a szovjetek a környező házakat kifosztották és gyújtogatni kezdtek, a lángok átterjedtek a székesegyházra, ami így 1945. április 11. és 13. között leégett. Mivel április 6. és 13. között a német és a szovjet csapatok harcoltak a város területén, és április 11. és 12. között éjjel a Duna-csatorna Brigittenau felé terelte el a folyó nagy részét, így nehéz volt az oltási munkákat végezni.Április 7-től csak egy üzemképes tűzoltóautó és 18 tűzoltó állt rendelkezésre egész Bécsben. A székesegyház két nagy vízvezetékét egy amerikai bombatámadás pusztította el 1945. március 12-én, ezzel tovább nehezítve a védekezést a lángok ellen. A fa harangláb a tűz következtében kigyulladt, a harang 1945. április 12-én 14: 30-kor leszakadt, betörte a toronycsarnok alatti boltozatot, amelybe nagy része beleesett, és megsemmisítette a földszinti helyiségben a törökök elleni felszabadítás emlékművét. Ma a megmaradt harangnyelve a főhajó alatti lapidáriumban van kiállítva.
Az új Pummerin Jellemzői bélyegkép|200x200px|2008-ban az azóta lecserélt eredeti harangnyelvvel Az új Pummerin Felső-Ausztria tartomány ajándékaként készült el, 1951-ben a Linz melletti Sankt Florianban öntették az eredeti harangok maradványaiból. Tömege 20 130 kg, teljes magassága 294 cm, ebből a palást a koronáig 246 cm, alsó átmérője 314 cm, legnagyobb falvastagsága 23 cm és c0 +4/16 (a1 = 435 Hz) hangszínen szól. Az „Ausztria hangjának” becézett harang percenként 34-szer kondul meg, és kb. 200 másodperces lecsengési idővel rendelkezik. Ötvözetének réztartalma 80,6%, óntartalma 18,4% és 1% egyéb fémet is tartalmaz. Két tizenegy LE (2 × 8,1 kW) teljesítményű elektromotor hajtja, amelyek két nagy méretű keréken át lengetik be az enyhén kiemelt acéljármot.
A Franz Forster (1896–1993) által készített domborművek motívumai megjelenítik az 1683-as török ostromot, a Szent István-székesegyház 1945-ös leégését és a szeplőtelen Fogantatást, amely a régi Pummerin hű reprodukcióján alapszik. A harangkorona fülein hat török fej látható. A domborműveken latin nyelvű feliratok szerepelnek, amelyben az éveket túlméretezett betűkkel ellátott kronogramma formájában kódolták:
A török ostrom emlékfelirata: „FVSA EX PRAEDA TVRCORVM VRBE EXSANGVI HOSTIS POTENTIA FORTITER SVPERATA IVBILANTE” („A törökök zsákmányából öntöttek engem, amikor a kivérzett város ünnepelt, miután bátran legyőzte az ellenséges hatalmat.” 1711.) A második világháború emlékfelirata: „CONFRACTA INCENDII AESTV RVI EX TVRRI VASTATA VRBE BELLO ANGOREQVE GEMENTE” (Összetörtem a tűz parázsában. Lezuhantam az elpusztított toronyból, amikor a város háborúban és félelemben sóhajtott. 1945.)