İdris Nebi Taşkan (Isztambul, 1997. augusztus 18. –) török kosárlabdázó, színész.

Életpályája 1997-ben született Isztambulban, ikertestvérével, Zelallal. Háztartásbeli anyja és szálloda menedzserként dolgozó apja 11 éves korában elváltak. Fiatalon kezdett el kosárlabdázni, s a profi Büyükçekmece Basketbol SK csapatánál kötött ki (köszönhette ezt 190 cm-es magasságának). A sportnak köszönhetően figyeltek fel rá a filmes szakemberek, és hívták meg különböző sorozatokba játszani.

17 évesen a Szulejmán című kalandfilmsorozatban tűnt fel először (2014), egy-két epizód erejéig, majd a Poyraz Karayel című televíziós sorozat második évadában. A jelentős áttörést filmes karrierjében a 2016-os ifjúsági sorozat, az Arkadaşlar İyidir hozta meg számára, ahol már főszereplőként debütálhatott. A Star TV 2017-ben induló sorozatában, a Fazilet asszony és lányaiban megkapta Yasin szerepét, majd a Kegyetlen városban Civan Yılmazt, a jobb megélhetés reményében a családjával Isztambulba költöző, 19 éves jószívű, de lobbanékony fiút játszotta.

Filmográfia Filmek Év Magyar cím(Eredeti cím) Műfaj Karakter Magyar hang2019 (Özgür Dünya) kalandfilm Tolga (Malum & Malus) rövidfilm a Hit küldötte

Sorozatok Év Magyar cím : AlcímEredeti cím : Alcím Műfaj Karakter Magyar hang Megjegyzés 2014 SzulejmánMuhteşem Yüzyıl kaland 4. évad 30–34. epizód 2015 Poyraz Karayel dráma 2. évad 6–13. epizód 2016 Arkadaşlar İyidir dráma Eren Kahraman 2017–2018 Fazilet asszony és lányaiFazilet Hanım ve Kızları dráma Yasin Czető Roland Angol címe: Mrs. Fazilet and Her Daughters 2019–2020 Kegyetlen városZalim İstanbul dráma Civan Yılmaz Czető Roland Angol címe: Ruthless City2021 Ölüm Zamanı thriller A sors játékaBaht Oyunu romantikus vígjáték Rüzgar Akcan

Jegyzetek

További információk

Kategória:Török színészek Kategória:Török kosárlabdázók Kategória:Isztambuliak Kategória:1997-ben született személyek Kategória:Élő személyek