Fodor Imre (Pécs, 1891. szeptember 10. – Budapest, 1956. április 12.) belgyógyász, az orvostudományok kandidátusa (1952).

Élete Fodor Béla (1859–1919) kereskedő és Berger Irma (1864–1962) gyermekeként született zsidó polgári családban. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd a Budapesti Tudományegyetem orvosi karának hallgatója lett, ahol 1914-ben nyerte el oklevelét. Az első világháborúban katonaorvos volt. 1918-ban a Pesti Izraelita Hitközség Szabolcs Utcai Kórházának belgyógyászatán kezdte pályáját, ahol Benedict Henrik osztályára került. 1918 és 1926 között alorvosi minőségben dolgozott, majd 1926-ban – Benedict halála után – ő lett az osztály főorvosa. A második világháború alatt munkaszolgálatos volt. 1945 augusztusától 1956-ig a Szent János Kórház II. számú Belosztályának osztályvezető főorvosa volt. 1946-ban a Szervezeti kölcsönhatások a belgyógyászati megbetegedésekben című tárgykörből magántanári képesítést szerzett. 1953-ban a Magyar Belgyógyász Társaság elnökévé választották. Szív- és keringési betegségekkel, illetve ezek klinikumával foglalkozott. Tagja volt az Egészségügyi Tudományos Tanácsnak.

Házastársa Meisel Julianna szemorvos volt, Meisel Vilmos és Schwitzer Paula lánya, akit 1938. augusztus 10-én Budapesten, a Terézvárosban vett nőül.

A Kozma utcai izraelita temetőben nyugszik (5B-10-42).

Főbb művei Adatok a pleuritis mediastinalis tuberculosa kórképéhez (Weisz Árminnal, Budapest, 1924) A tífuszos epehólyaggyulladásról (Budapest, 1925) A diurezisről és fokozhatóságának módjairól (Budapest, 1926) Az arteria subclavia aneurizmája izoláltan a jobb kézen fejlődött dobverőujjal (Budapest, 1927) Az insulin alkalmazása krónikus urémiánál (Budapest, 1927) Klinikai észlelések a thyphus abdominalis kórképéről (Molnár Imrével, Budapest, 1927) A tuberkulózis határesetei (Budapest, 1927) Az ulkuszfájdalom nyomáspontjainak a testhelyzettől való függésről (Budapest, 1928) Az epekőbetegség patogenéziséről (Budapest, 1929) A colecystopathiák és a diabetes mellitus közti összefüggésről (Budapest, 1929) Allergiás jelenségek az epeutak megbetegedésében (Kunos Istvánnal, Budapest, 1931) Az endokrin mirigyrendszer extractumainak befolyása az egész carcino­ma fejlődésére (Erős Gedeonnal és Kunos Istvánnal, Gyógyászat, 1933) Adat a szív koszorús verőerének heveny szívbelhártyagyulladás kapcsán előálló elzáródásához (Budapest, 1933) Adatok a vérglykolysis kérdéséhez (Neumann Györggyel, Budapest, 1935) Interferentia dissociatiónak pitvari extrasystoliával társult esete (Budapest, 1948) A mellkasi elvezetések jelentősége a szívizom megbetegedéseiben (Orvosi Hetilap, 1948, 6. sz.) A szív saját keringésének betegségei (Gyakorló Orvosok Könyvtára, Budapest, 1950) A szívárnyék baloldali kettős conturjának értelmezése a kéthegyű billentyű szájadékának szűkülete mellett (Fodor Imrével és Kovács Ákossal, Budapest, 1951) 250px|bélyegkép|Sírja a Kozma utcai izraelita temetőben. (5B-10-42) Díjai, elismerései Kiváló Orvos (1952) Szocialista Munkáért Érdemérem (1955)

Jegyzetek

Források

Emed, Alexander: Emlékezés Fodor Imrére (1891–1956) (2005) Magyar Belorvosi Archivum 58., 3-4. szám Gergely András: Jeles magyar zsidó orvosok lexikona. Budapest, Makkabi, 2001

Prof. Dr. Préda István: „A” zsidókórház. Remény (remeny.org) Hajós Károly: Dr. Fodor Imre (1891–1956). Nekrológ. Arcképével. Orvosi Hetilap, 1956. május 6. 505–506. o.

Kategória:Magyar belgyógyászok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1891-ben született személyek Kategória:1956-ban elhunyt személyek Kategória:Pécsi orvosok Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban Kategória:Munkaszolgálatosok Kategória:A holokauszt magyar túlélői Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek