A Glastonbury Festival (teljes nevén: Glastonbury Kortárs Előadó-művészeti Fesztivál) egy ötnapos kortárs előadó-művészeti fesztivál, amelyet Piltonban (Somerset, Anglia) rendeznek meg évente. Zenén kívül, egyéb előadók is fellépnek a fesztiválon. A fesztivál mindig nagy sikernek örvend, több előadó is kiadott albumot és DVD-t a fellépéseiről. Évente 200 ezer ember látogatja minden nap a koncertsorozatot, amellyel sokáig a világ legnagyobb zenei fesztiválja volt. Az alkalmazottak nagy része önkéntes, amellyel évente több millió fontot juttatnak jótékony célokra.

A brit kultúra fontos része, a hippi mozgalom jellemző vonásai inspirálták. Az 1970-es évektől minden évben növekedett, sikere nőtt. A legtöbb vendéget 1994-ben fogadták be, 300 ezer fővel. 1970 és 1981 között időszakosan rendezték meg, azóta évente tartják meg, egy éves szünetekkel öt évente, hogy a helyi lakosságnak és a rendezőknek adjanak lehetőséget pihenésre. A legutóbbi fesztivál 2019-ben volt, azóta mindet fel kellett függeszteni a Covid19-pandémia miatt.

Története

1970-es évek bélyegkép|236x236px|Michael Eavis 2005-ben

Pilton Fesztivál 1970 Az első fesztivál a Worthy farmon a Pilton Pop, Blues & Folk Fesztivál volt, amelyet Michael Eavis rendezett 1970. szeptember 19-én és 1500-an vettek részt rajta. A jegyek ára 1 font volt, fontos fellépők közé tartozott a T. Rex, a Steamhammer és Keith Christmas. Michael Evis azt követően rendezte meg az első fesztivált, hogy látott egy Led Zeppelin koncertet az 1970-es Bath blues fesztiválon. A Pilton Fesztivált a hippi mozgalom jellemző vonásai inspirálták.

Glastobury Ingyenes Fesztivál 1971 Az 1971-es fesztiválon szerepelt először a Piramis Színpad, amely napjainkig is a legnagyobb színpadja a koncertsorozatnak. Bill Harkin készítette, a Gízai nagy piramis lekicsinyített másolata volt. A fellépők között volt David Bowie, a Mighty Baby, a Traffic, a Fairport Convention, a Gong, a Hawkwind, Skin Alley, a The Worthy Farm Windfuckers és Melanie. A fesztivál történései a Glastonbury Fayre filmen lettek megörökítve.

Glastonbury 1979 1978-ban volt egy eredetileg nem tervezett, rögtönzött fesztivál, mikor a Stonehenge fesztiválról a rendőrség átirányított néhány autót a Worthy Farm felé. A következő esemény 1979-ben pénzügyileg sikertelen volt.

1980-as évek bélyegkép|A Piramis Színpad 1985-ben Az 1980-as években lett egy évente megrendezett fesztivál a Glastonbury. 1981-ben Michael Eavis átvette az irányítást az esemény felett. Ebben az évben készítettek egy új Piramis Színpadot, amely télen tehénistállóként és szénapajtaként szolgált.

Az 1981-ben hozott először profitot a fesztivál, amelyből Eavis 20 ezer fontot jótékony célokra ajánlott. A következő években ez szintén folytatódott és a Hidegháború vége óta a Greenpeace, az Oxfam és a WaterAid kapta a legtöbb adományt, amelyért cserébe a szervezetek önkéntesekkel segítenek a szervezésben.

1983-ban elkezdték korlátozni a résztvevők számát. Ez eredetileg 30 ezer volt, majd évente nőtt a mai több, mint 100 ezer résztvevőre.

1984-ben a The Smiths-koncert közben a színpadot gyerekek rohamozták meg. A Weather Report játszott a nagyszínpadon, az utolsó este pedig Elvis Costello adott egy három órás koncertet.

1985-ben a fesztivál túl nagy lett ahhoz, hogy a Worthy Farmon rendezzék meg, ezért megvásárolták a Cockmill Farmot. A fesztiválon ebben az évben sokat esett az eső, a sár ami kialakult, tehénürülék és iszap keveréke volt. Ennek ellenére ez nem akadályozta meg a résztvevőket, hogy élvezzék a koncerteket.

1990-es évek 1990-ben rendezték a legnagyobb fesztivált addig, de az utolsó nap erőszakba torkollott. Ennek következtében 1991-ben nem rendezték meg, hogy legyen idejük újratervezni a fesztivált. 1992-ben nagy sikerrel tért vissza az esemény. balra|bélyegkép|A Glastonbury fesztivál 2000-ben 1994-ben egy héttel a fesztivál előtt leégett a Piramis Színpad, ezért egy átmeneti színpadot kellett felépíteniük. A Levellers volt a fesztivál headlinere és 300 ezer ember előtt játszottak, ami a mai napig Glastonbury-rekord. Ebben az évben először a Channel 4 adta élőben a fesztivált.

1994 fontos fordulópont volt a dance-zene fontosságában a fesztivál életében az Orbital koncertjének köszönhetően. Ezt követően indították el a Dance Village részét a fesztiválnak 1997-ben. Az Orbital fellépése utat nyitott olyan előadóknak, mint a Chemical Brothers, a Massive Attack és az Underworld.

1995-ben nagyban megemelkedett a résztvevők száma, mert a biztonsági kerítéseket áttörték a fesztivál pénteki napján. Fontos fellépők az évben az Oasis, az Elastica, a Pulp, PJ Harvey, Jeff Buckley, a Jamiroquai és a The Cure voltak. Ebben az évben volt először dance-szekciója a fesztiválnak, olyan előadókkal, mint a Massive Attack és Carl Cox. 1996-ban nem tartottak fesztivált, amelyet öt évente ismételtek meg 2011-ig, amikor 2012-re helyezték át a szünetelő évet. 1996-ban jelent meg a Glastonbury the Movie, amelyet 1993-ban és 1994-ben vettek fel.

1997-ben a fesztivál szponzorai a The Guardian és a BBC voltak. Eső következtében ismét sárban úszott a teljes terület. Sokan elhagyták a fesztivált, de akik maradtak több ikonikus fellépést is láthattak, mint a Radiohead koncertje a Piramis Színpadon, amelyet minden idők egyik legjobb Glastonbury-koncertjének tartanak. bélyegkép|220x220px|A The Beatles által inspirált "Love" felirat a fesztivál területén 2003-ban 1998-ban ismételten nagy viharok voltak a fesztivál idején, akiket ez nem rettentett el, láthatták a Pulp-ot, Robbie Williamst és a Blurt. 1998-ban volt először a hivatalos részvételi szám 100 ezer fölött.

A teljes részvétel megközelítette a 250 ezret, ismételten mert 100 ezer ember betört a fesztivál területére.

2000-es évek 2000-ben mutatták be az új Piramis Színpadot. A fesztivál headlinerei a Chemical Brothers, a Travis és David Bowie voltak, az utóbbinak 30 év után az első fellépése itt. A Piramis Színpadon egy szokatlan esemény is történt, két résztvevő összeházasodott. 250 ezer ember vett részt a fesztiválon, bár hivatalosan csak 100 ezer jegyet adtak el. A 2001-es évben nem rendezték meg a Glastonburyt, hogy a biztonsági problémákat megoldják. balra|bélyegkép|Pennard Hill, 2004 2002-ben a Mean Fiddler volt a logisztikai tervezés mögött, dupla kerítést építettek a fesztivál helyszíne köré. Ennek köszönhetően a bűnözés visszaesett a koncertsorozat idején a korábbi évekhez képest. Ebben az évben a Coldplay volt a headliner a Piramis Színpadon. A fesztivált Rod Stewart zárta.

2003-ban 150 ezer jegyet adtak el egy nap alatt, 2002-ben 140 ezret adtak el két hónap alatt. Ez volt az első alkalom, hogy az előtt eladták az összes jegyet, hogy bejelentették volna az összes fellépőt. Az Oxfarm, a Greenpeace és a WaterAid 500 ezer fontot kapott adományokban a fesztiváltól.

2004-ben ismételten 24 óra alatt eladták az összes jegyet. Az első öt percben 2 millióan próbáltak jegyet venni a hivatalos weboldalon. A fesztivál késve kezdődött el az időjárás miatt. A fesztivált a Muse zárta vasárnap és az Oasis volt a fő fellépő pénteken. A Franz Ferdinand és Sir Paul McCartney szintén fellépett. A brit médiában megjelentek cikkek arról, hogy a fesztivál látogatói pszichedelikus drogokat használtak.

A 2004-es fesztivál után Michael Eavis bejelentette, hogy 2006-ban szünetelni fog a fesztivál. bélyegkép|Jazz World, 2007 2005-ben a 112,500 jegyet 3 óra és 20 perc alatt adták el. A fesztivál helyszínét 3.6 km2-re növelték, 385 koncertet rendeztek és nagyjából 150 ezren látogatták meg. A vasárnapi headliner eredetileg Kylie Minogue lett volna, de miután mellrákkal diagnosztizálták, le kellett mondania a fellépést. Helyét a Basement Jaxx vette át. A Coldplay-jel együtt a koncertjük alatt előadták Minogue "Can't Get You Out Of My Head" című dalát. Egyre több dance-előadó lépett fel a Dance Lounge, a Roots Stage, és a Pussy Parlour színpadokon. A fesztivál nyitását elhalasztották időjárás miatt, több színpadot is megrongált a vihar. Ennek ellenére az eddigi legbiztonságosabb fesztiválnak nevezték. balra|bélyegkép|Sár az "Other Stage" előtt 2007-ben 2006-ban nem tartották meg a fesztivált, de kiadtak egy dokumentumfilmet, amelyet Julien Temple rendezett. A filmen a fesztiválon felvett videók szerepelnek, illetve rajongók által beküldött felvételek. A Glastonbury-t április 14-én adták ki.

A 2007-es Glastonbury headlinerei az Arctic Monkeys, a The Killers, és a The Who voltak. 2007-ben több, mint 700 előadó lépett fel a fesztiválon, 80 színpadon, 177 ezres kapacitással. A biztonsági kerítés felépítése óta ennek a fesztiválnak volt a legtöbb résztvevője: a 145 fontos jegyekből 137,500-at adtak el kevesebb, mint két óra alatt. Ugyan elköltöttek 750 ezer fontot az eső elleni védekezésre, a viharok ismét problémát okoztak a koncertsorozat alatt, az 1998-as esethez hasonlóan.

Mikor az emberek megpróbálták elhagyni a fesztivált, az autóknak több, mint kilenc órába telt elhagyni a helyszínt. Ez több alkalommal is fizikális és szóbeli erőszakba torkollott. 2005-hez képest kevesebb bűntett (236) történt a koncertsorozat alatt, de a letartóztatások száma több volt. 1200 embert kellett orvosilag ellátni, ezek közül 32-t kellett kórházba vinni. Egy ember hunyt el a fesztivál alatt drogtúladagolás miatt.

2007. december 20-án Arabella Churchill, a fesztivál egyik fontos szervezője 1971 óta, elhunyt 58 évesen, rákos megbetegedés következményében.

A 2008-as Glastonbury fesztivált június 27 és 29 között tartották. A legfontosabb fellépők a Kings of Leon, Jay-Z és a The Verve voltak. 40 ezer jegyet nem tudtak eladni az elő-regisztrációs folyamat következtében. Egy nappal a fesztivál kezdete előtt még mindig nem kelt el 3 ezer jegy, amellyel az első lett volna 15 év után, amelyre nem kelt el az összes jegy a fesztivál kezdete előtt. A 2008-as fesztivál 22 millió dollárba került és megnyerte a Zöld Fesztivál díjat. középre|bélyegkép|730x730px|Glastonbury, 2009 A 2009-es fesztivál június 24 és 28 között volt megrendezve. 2008 októberében kezdték el eladni a jegyeket, amelyből mind a 137,500-at eladták. A Piramis Színpad headlinerei között volt a Blur, Bruce Springsteen és Neil Young. Az Other Stage legfontosabb fellépői pedig a The Prodigy, a Bloc Party és a Franz Ferdinand voltak.

2010-es évek bélyegkép|Beyoncé 2011-es koncertje A 2010-es fesztivált június 23 és 28 között rendezték meg. Michael Eavis Stevie Wonderrel együtt énekelte a Boldog Szülinapot angol változatát, hogy megünnepeljék a fesztivál 40. évfordulóját. Az előző két évvel ellentétben, 2010-ben ismét elkelt az összes jegy 24 órán belül. A U2 lett volna a Piramis headlinere, de Bono hátsérülése miatt le kellett mondaniuk és a Gorillaz vette át a helyüket. A további headlinerek a Muse és Stevie Wonder voltak. 2002 óta az első esőmentes fesztivál volt, és a legmelegebb az indulása óta. balra|bélyegkép|267x267px|A 2011-es Glastonbury Fesztivál A 2011-es fesztivált június 22 és 26 között rendezték meg. A jegyeket négy óra alatt adták el. A headlinerek a U2, a Coldplay és Beyoncé voltak. Az utóbbi 1999 óta az első női headliner volt.

A fesztivált nem tartották meg 2012-ben, amelynek egyik indoka a 2012-es olimpiai játékok logisztikai szükségletei volt. Az időszakban, mikor a koncertsorozatot megrendezték volna, nagy esőzések voltak Somersetben. A 2013-as fesztivál jegyire már 2011 júniusában lehetett regisztrálni. A jegyeket rekordgyorsasággal eladták, 100 perc alatt.

A 2014-es fesztivál idején elhunyt egy résztvevő ketamin-túladagolásban. Ennek ellenére a bűnözés ismét visszaesett az előző rendezvényhez képest. Ezt követően a következő 10 évre kapott engedélyt a fesztivál, 2024-ig.

Néhány héttel a 2015-ös fesztivál előtt, a Foo Fighters frontembere, Dave Grohl leesett egy színpadról, amelynek következtében vissza kellett mondaniuk a fellépést és a Florence and the Machine lett a pénteki headliner. További fontos fellépők Kanye West és a The Who voltak. A fesztiválon elhagyott cipőket a calaisi menekülttábornak adományozták.