A To Pimp a Butterfly Kendrick Lamar amerikai rapper harmadik stúdióalbuma, amely 2015. március 15-én jelent meg. Az album producerei többek között Sounwave, Terrace Martin, Taz "Tisa" Arnold, Thundercat, Rahki, LoveDragon, Flying Lotus, Pharrell Williams, Boi-1da és Knxwledge voltak, míg executive produceri pozíciót Dr. Dre és Anthony Tiffith töltöttek be a munkálatokban. Az albumon közreműködött Thundercat, George Clinton, Bilal, Anna Wise, Snoop Dogg, James Fauntleroy, Ronald Isley és Rapsody.

Több zenei stílus található az albumon, főképpen hagyományos afroamerikai zene, mint a jazz, a funk, a soul és az avantgárd. Dalszövegét tekintve személyes és politikai témákat dolgoz fel, az afroamerikai kultúrát, faji egyenlőtlenséget, depressziót és intézményes rasszizmust. Témáját Lamar Dél-afrikai utazása inspirálta, amely során meglátogatott több történelmi helyszínt is, mint Nelson Mandela Robben-szigeti börtöncellája.

Kiadás utáni első hetében a To Pimp a Butterfly-ból 324 ezer példány kelt el az Egyesült Államokban és első helyen debütált a Billboard 200-on és a UK Albums Charton. Platina minősítést kapott az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetségétől (RIAA). Öt kislemez jelent meg az albumról, az I, a The Blacker the Berry, a King Kunta, az Alright és a These Walls. 2015-ben és 2016-ban a Kunta's Groove Sessions turné keretei között koncertezett.

Az albumot zenekritikusok méltatták, főleg Lamar dalszövegeinek relevanciáját. Hét jelölést kapott az albumért a 2016-os Grammy-gálán, amelyek közé tartozott az Év albuma és a Legjobb rapalbum, utóbbit meg is nyerte. A díjátadón összesen 11 jelölést szerzett, a legtöbb egy rapper által. 2015 és a 2010-es évek legelismertebb albuma, több publikáció is első helyre helyezte év végi listáján. Kiadását követő években több kiadvány is a 2010-es évek egyik legjobb albumának nevezte a To Pimp a Butterfly-t, míg 19. helyen szerepel a Rolling Stone Minden idők 500 legjobb albuma listáján (2020). Ezek mellett a Rolling Stone 2022-ben minden idők 5. legjobb hiphopalbumának választotta.

Háttér 2014. február 24-én Kendrick Lamar egy Billboard-dal készített interjúban elmondta, hogy tervezte kiadni harmadik albumát a good kid, m.A.A.d city (2012) után. A két album megjelenése között Lamar elutazott Dél-Afrikába, bejárta az országot és meglátogatott történelmi helyszíneket, mint Nelson Mandela Robben-szigeti börtöncellája. Utóbbi nagyban befolyásolta az album irányát és Lamart, aki ennek következtében elvetett két-három albumnyi anyagot.

Sounwave, az album egyik co-producere a következőt mondta Lamar utazásáról: "Emlékszem, elutazott [Dél-]Afrikába és az agyában valami beakadt. Szerintem igazából akkor kezdődött el az album." Lamar pedig így emlékezett vissza: "Úgy éreztem, hogy Afrikába tartozom. Láttam olyan dolgokat, amiket nem tanítottak meg nekem. Valószínűleg a legnehezebb dolog összerakni egy koncepciót, hogy milyen szép lehet egy hely és elmondani valakinek, aki még mindig a comptoni gettókban van. Egy élményt akartam hozzáadni a zenéhez."

Felvételek bélyegkép|Thundercat A To Pimp a Butterfly-t több különböző stúdióban vették fel az Egyesült Államokban, mint a Chalice Recording Studios, a Downtown Studios, a House Studios, a Notifi Studios és a No Excuses Studios. A Mortal Man szövegét Lamar Kanye Westtel való turnézása alatt írta. A Yeezus Tour idején Flying Lotus több alapot is megmutatott Lamarnak, amelyeket Captain Murphy (Flying Lotus alteregója) albumára szánt. Lamar megtartotta az összeset, de végül csak a Wesley's Theory került fel az albumra, amelyen szerepel Thundercat és George Clinton is. Lotus elkészítette egy verziót a For Sale? (Interlude)-ból, amelyet végül elvetettek és Lamar Taz Arnold verzióját használta fel. Lotus elmondása szerint nem valószínű, hogy az ő verziója valaha napvilágot fog látni. Rapsody, amerikai rapper is közreműködött az albumon, a Complexion (A Zulu Love) dalon. Lamar nem adott sok útmutatást Rapsody-nak, csak a dal címét és témáját. Lamar együtt akart dolgozni Madlibbel is, de nem tudta elérni. balra|bélyegkép|220x220px|A Chalice Studios, Hollywoodban 2014-ben Pharrell Williams, aki dolgozott korábban Lamarral, Sunwave-vel előadták az Alright-ot a Holy Ship Fesztiválon. A dalon Williams ugyanazt a hangmintát használta, mint Rick Ross, Presidential dalán a God Forgives, I Don't (2012) albumról. Egy időben szerepelt a felvételen Fabolous is, de a végső verzión nem kapott helyet. Az album első kislemeze, az I producere Rahki volt (az albumon még az Institutionalized-on dolgozott) és annak albumon szereplő verziója nagyban különbözik a kislemezen megjelenttől. A dalban felhasználták a The Isley Brothers, That Lady dalát. Lamar személyesen látogatta meg a frontembert, Ronald Isley-t, hogy engedélyt kérjen a dal használatához. bélyegkép|Bilal, 2008-ban Lamar Saint Louisba utazott és elkezdett Isley-val dolgozni. Isley közreműködött az albumon a How Much a Dollar Cost dalon James Fauntleroy-jal. Pete Rock producer háttérénekes volt a Complexion (A Zulu Love)-on. Bilal énekel az Institutionalized és a These Walls dalokon és háttérénekes volt a U-n, a For Sale? (Interlude)-on, a Momma-n és a Hood Politics-on. Lamar dolgozott Prince-szel is az albumon, de nem volt a párnak elég ideje, hogy befejezzen valamit az albumra. Az album készítése alatt Lamar Miles Davis-t és Parliament-Funkadelic-et hallgatott.

2016-ban Lamar kiadta az untitled unmastered. című albumát, amelyen korábban meg nem jelent demófelvételek szerepeltek a To Pimp a Butterfly munkálatainak idejéről. Thundercat szerint a "mondat befejezése volt" Lamar harmadik albumához.

Cím és albumborító Az album címe eredetileg Tu Pimp a Caterpillar lett volna, amelynek rövidítése, a Tu.P.A.C., Tupac Shakur rapperre utalt. Lamar a caterpillar (angolul: hernyó) szót butterfly-ra (angolul: pillangó) cserélte: "Igazából csak meg akartam mutatni, hogy milyen szép a világ. És a pimp [angolul: strici] szóban annyi agresszivitás van és több dolgot is képvisel. Nekem azt jelképezi, hogy celeb státuszomat jóra használom. [...] Számomra még mélyebb jelentése is van. Egész nap tudnék róla beszélni." Később a Rolling Stone-nak a következőt mondta: "Már csak a 'strici' szót a 'pillangó' mellé tenni... Ez valami, ami örökre egy mondás lesz. Egyetemi kurzusokon fogják tanítani – ebben őszintén hiszek."

Az album CD-kiadásához készítettek braille-írással egy kiskönyvet. Lamar elmondása szerint, ha ezt lefordítjuk, megtudjuk "az album tényleges teljes címét." A Complex lefordíttatta azt és az A Kendrick by Letter Blank Lamar-t kapták. Ez valószínűleg A Blank Letter by Kendrick Lamar-nak volt szánva.

Díjak és jelölések ÉvDíjátadóKategóriaJelölt/MunkaEredményFor.2014HipHopDX AwardsVideo of the Yeari2015Video of the YearAlrightAlbum of the YearTo Pimp a ButterflyBET Hip Hop AwardsAlbum of the YearBest Hip Hop VideoAlrightImpact TrackPeople's Champ AwardiCamerimageBest Music VideoAlrightBest Cinematography in a Music VideoGAFFA Awards (Dánia)International Album of the YearTo Pimp a ButterflyDanis Music AwardsInternational Album of the YearMOBO AwardsBest International AlbumMuch Music Video AwardsBest International VideoiNAACP Image AwardsOutstanding Music VideoOutstanding SongMTV Video Music AwardsVideo of the YearAlrightBest Male VideoBest Hip-Hop VideoBest DirectionMTV Europe Music AwardsBest VideoSoul Train Music AwardsBest Hip Hop Song of the YearVideo of the YearUK Music Video AwardsVideo Of The YearBest Urban Video-InternationalBest CinematographyGrammy-díjLegjobb rapdaliLegjobb rap teljesítmény2016AlrightAz év dalaLegjobb videóklipLegjobb rapdalLegjobb rap/ének együttműködésThese WallsLegjobb rapalbumTo Pimp a ButterflyAz év albumaBET AwardsVideo of the YearAlrightCoca-Cola Viewer's Choice AwardiBillboard Music AwardsTop Rap AlbumTo Pimp a ButterflyFonogram – Magyar Zenei díjAz év külföldi rap- vagy hiphopalbumaBerlin Music AwardsBest DirectorAlrightNME AwardsBest AlbumTo Pimp a Butterfly

Számlista

Feldolgozott dalok

"Wesley's Theory": Every Nigger is a Star, eredetileg: Boris Gardiner. "King Kunta": Get Nekkid, szerezte: Johnny Burns; "Smooth Criminal", eredetileg: Michael Jackson; The Payback, szerezte: James Brown, Fred Wesley és John Starks; We Want the Funk, eredetileg: Ahmad Lewis. "Momma": Wishful Thinking, szerezte: Sylvester Stewart előadta: Sly and the Family Stone; On Your Own, szerezte: Lalah Hathaway, Rahsaan Patterson és Rex Rideout "Hood Politics": All for Myself, eredetileg: Sufjan Stevens. "I": That Lady, szerezte: Ronald Isley, Christopher Jasper, O'Kelly Isley, Jr., Ernie Isley, Marvin Isley és Rudolph Isley. "Mortal Man": I No Get Eye for Back, szerezte: Fela Anikulapo Kuti és előadta: Houston Person; Mats Nileskar 1994-es interjújának részletei Tupac Shakurral (P3 Soul Broadcasting Corporation)

Közreműködő előadók Az album hivatalos előadói listája és az AllMusic adatai alapján.

Kendrick Lamar – vokál George Clinton – vokál (1) Thundercat – vokál (1, 5); háttérénekes (7, 12, 14); basszusgitár (3, 5, 13, 15, 16); producer (10, 12); további produceri munka (1) Anna Wise – vokál (4, 5); háttérénekes (1, 2, 10) Bilal – vokál (4, 5); háttérénekes (6, 8–10) Snoop Dogg – vokál (4) James Fauntleroy – vokál (11); háttérénekes (16) Ronald Isley – vokál (11); további vokál (15) Rapsody – vokál (12) Flying Lotus – producer (1) Ronald "Flippa" Colson – producer (1) Sounwave – producer (3, 7, 10, 12, 16); további produceri munka (1, 5, 6, 8, 10); billentyűk (14); vonós hangszerelés Terrace Martin – altszaxofon (1, 2, 6–9, 11, 13, 14, 16); kürt (1); billentyűk (5, 6, 8–12); producer (2, 5); további produceri munka (3, 8, 12, 13); vocoder (9, 14); vonós hangszerelés Rahki – producer (4, 15); ütőhangszerek (15) Fredrik "Tommy Black" Halldin – producer (4) Larrance Dopson – ütőhangszerek (5, 11–14); billentyűk, producer (5) Taz Arnold aka Tisa – háttérénekes (4, 8, 9, 15); producer (6, 8) Whoarei – producer (6) Pharrell Williams – producer, vokál (7) Knxwledge – producer (9) Tae Beast – producer (10) Lovedragon – producer (11, 14) Boi-1da – producer (13) KOZ – producer (13) Dr. Dre – executive producer; háttérénekes (1) James Hunt – hangmérnök (1–7, 13–16); keverési asszisztens Derek "MixedByAli" Ali – hangmérnök (1–6, 8–16), keverés Katalyst – dob programozás, hangmérnök (13) Mike Bozzi – master, hangmérnök Ash Riser – háttérénekes (1) Josef Leimberg – trombita (1, 5, 8, 11, 12, 14, 16), vokál (1) Whitney Alford – háttérénekes (1, 3) Robert Sput Searight – dobok (2); billentyűk (10)

Robert Glasper – zongora (2); billentyűk (5, 12, 13, 16) Brandon Owens – basszusgitár (2, 16) Craig Brockman – orgona (2) Marlon Williams – gitár (2, 5, 6, 11, 14, 16); további gitár (3) Darlene Tibbs – háttérénekes (2) Matt Schaeffer – további gitár (3); hangmérnök (3, 6, 11–16) Sam Barsh – billentyűk (4, 15) Pedro Castro – klarinét (4) Gabriel Noel – cselló (4), nagybőgő (11) Paul Cartwright – hegedű (4, 11, 16) Gregory Moore – gitár (5) Kamasi Washington – tenorszaxofon (6); vonós hangszerelés Adam Turchan – baritonszaxofon (6) Jessica Vielmas – háttérénekes (6) SZA – háttérénekes (6, 8) Candace Wakefield – háttérénekes (7, 15) Preston Harris – háttérénekes (8, 10, 14) Lalah Hathaway – háttérénekes (9, 12, 13) Dion Friley – háttérénekes (10, 15) Talkbox Monte – háttérénekes (12) JaVonté – háttérénekes (12, 14, 16) Pete Rock – háttérénekes/scratch (12) Ronald Bruner Jr. – dobok (13) Wyann Vaughn – háttérénekes (14) Keith Askey – gitár (15) Kendall Lewis – dobok (15) Chris Smith – basszusgitár (15) William Sweat – háttérénekes (15) Devon Downing – háttérénekes (15) Edwin Orellana – háttérénekes (15) Dave Free – háttérénekes (15) Junius Bervine – billentyűk (16) Ambrose Akinmusire – trombita (16)

Slágerlisták

Heti slágerlisták Slágerlista (2015–2016)Legmagasabb