Bőhm Viktor (Miskolc, 1900. március 18. – Rockaway, New Jersey, 1981. február 2.) építész, a modernizmus képviselője.

Élete 1900. március 18-án született Miskolcon, ahol szülei a Kossuth utcán laktak; szülei Bőhm Nándor kereskedelmi ügynök és Guttmann Fáni. A bécsi egyetemen szerzett építészmérnöki diplomát 1927-ben, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen építészi és építőmesteri oklevelet. 1929–1939 között Magyarországon működött, majd az Egyesült Államokba költözött, ahol egészségügyi központok, csecsemőotthonok, egy kórház és két idősek otthona épült a tervei alapján a New York-i Staten Islanden. 1948-ban díjat nyert a legjobban tervezett amerikai nagyáruházért. 1969-ben jelent meg Cubes and Man. A Psychological View of Architecture című műve, amelyben az építészet és pszichológia kapcsolatát taglalja. A New York-i Tudományos Akadémia tagja volt.

Épületei A lista nem teljes, bővítendő. Lakóház (Miskolc, Csengey Gusztáv utca 5.; 1931) – 2003-ban összevonták a szomszédos, 3-as számú házzal Lakóház (Miskolc, Déryné utca 16.; 1932) Lakóház (Miskolc, Görgey Artúr utca 16.; 1933) Lakóház (Miskolc, Régiposta utca 12.; 1933) Sorház garzonlakásokkal (Miskolctapolca, Győri utca 12.; 1933) – teljesen átépítve Lakóház (Miskolctapolca, helye ismeretlen; 1934-ben közölte le a Tér és forma) Villa (Miskolc, Farkas Jenő utca; 1937) Többlakásos bérház (Miskolc, Kazinczy Ferenc utca 15.; 1937–1938) Lakóház terve (Miskolc, Horváth Lajos utca 19. (Horváth Lajos utca – Szentpáli utca sarok); 1938) Lakóház átépítése (Miskolc, Horváth Lajos utca 3.) – a korábban a rokonai tulajdonában álló házat 1939-ben alakította át. 2021-ben elbontották.

Jegyzetek

Források Magyar Életrajzi Lexikon Dr. Lovra Éva: Az 1930-as évek eltűnő modernizmusa: maradt, bontják, soha nem is épült építészfórum.hu Lovra Éva: A miskolci modernizmustól New Yorkig: Bőhm Viktor építészete. Miskolc, Észak-keleti Átjáró Egyesület, 2023 (Átjáró könyvek)

Kategória:Magyar építészek Kategória:Miskolciak Kategória:1900-ban született személyek Kategória:1981-ben elhunyt személyek