Hipólito Rincón Povedano (Madrid, 1957. április 28. –) spanyol válogatott labdarúgó.
Pályafutása Klubcsapatban Madridban született. A Real Madrid utánpótlásában nevelkedett. 1976-ban került a felnőtt csapat közelébe, de az azt követő három évben kölcsönadták. 1976 és 1977 között a Díter Zafra, 1977 és 1978 között a Recreativo Huelva, míg 1978 és 1979 között a Real Valladolid játékosa volt. Az első osztályban 1979. október 14-én mutatkozott be egy Real Zaragoza elleni bajnoki alkalmával, melyet 3–2 arányban megnyert a Real Madrid hazai pályán. 1979 és 1981 között 16 mérkőzésen lépett pályára a fővárosi csapat színeiben. 1981-ben a Real Betis igazolt le. Az 1982–83-as szezonban megkapta a Pichichi-trófeát, amit a Marca sportújság ítél minden szezonban a legtöbb gólt szerző labdarúgónak. Pályafutása leghosszabb szakaszát töltötte a Betisnél, ahol összesen nyolc szezont játszott. 1989-ben, 32 évesen fejezte be az aktív játékot.
A válogatottban 1983 és 1986 között 22 alkalommal szerepelt a spanyol válogatottban és 10 gólt szerzett. Egy Írország elleni Eb-selejtező alkalmával mutatkozott be 1983. április 27-én, melyet 2–0 arányban megnyertek, ráadásul Rincón szerezte a második gólt. Még ugyanebben a selejtezősorozatban négy gólt szerzett a Sevillában rendezett legendás Málta elleni mérkőzésen, melyet 12–1-re megnyertek a spanyolok. Részt vett az 1980. évi nyári olimpiai játékokon és az 1986-os világbajnokságon. Góljai a válogatottban # Dátum Helyszín Ellenfél Eredmény Végeredmény Sorozat 1. 1983. április 27. La Romareda, Zaragoza, Spanyolország 2–0 2–0 1984-es Eb-selejtező 2. 1983. december 21. Benito Villamarín, Sevilla, Spanyolország 4–1 12–1 1984-es Eb-selejtező 3. 1983. december 21. Benito Villamarín, Sevilla, Spanyolország 5–1 12–1 1984-es Eb-selejtező 4. 1983. december 21. Benito Villamarín, Sevilla, Spanyolország 8–1 12–1 1984-es Eb-selejtező 5. 1983. december 21. Benito Villamarín, Sevilla, Spanyolország 10–1 12–1 1984-es Eb-selejtező 6. 1984. május 26. Charmilles, Genf, Svájc 0–3 0–4 Barátságos 7. 1984. május 31. Üllői út, Budapest, Magyarország 0–1 1–1 Barátságos 8. 1984. október 17. Benito Villamarín, Sevilla, Spanyolország 1–0 3–0 1986-os vb-selejtező 9. 1985. január 23. Rico Pérez, Alicante, Spanyolország 1–0 3–1 Barátságos 10. 1985. szeptember 25. Benito Villamarín, Sevilla, Spanyolország 1–1 2–1 1986-os vb-selejtező
Sikerei, díjai Real Madrid Spanyol bajnok (1): 1979–80 Spanyol kupa (1): 1979–80 Egyéni A Spanyol bajnokság gólkirálya (1): 1982–83 Pichichi-trófea (1): 1982–83 Jegyzetek
Források
Külső hivatkozások
Kategória:1957-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Real Madrid labdarúgói Kategória:A Recreativo labdarúgói Kategória:A Real Valladolid labdarúgói Kategória:A Real Betis labdarúgói Kategória:Spanyol olimpikonok Kategória:Az 1980. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:Az 1986-os világbajnokság labdarúgói