Joó Piroska névvariáns: Joó Piri (Debrecen, 1941. március 1. – Brasschaat, (Belgium), 2024. július 11.) magyar színésznő.
Életpályája Nem készült színésznőnek, a képzőművészeti gimnáziumban érettségizett. 16 éves korában indult az 1958-as Budapest táncbajnokságon, ahol a döntőbe jutott 22 pár közül, partnerével Urbán Frigyessel, a második helyen végeztek.Népszava (86. évfolyam, 118. sz.) 1958. május 21. - Eldőlt Budapest táncbajnoksága Ott figyelt fel rá Rényi Tamás filmrendező, és kérdezte meg tőle: lenne-e kedve a filmezéshez, filmekben szerepelni? Elvállalta. Dolgozott fotómodellként és riporterként is gyakornokoskodott. Mellette állandóan filmezett, ahol kezdetben sokat statisztált, majd kapott kisebb-nagyobb szerepeket. Közben a színpaddal is kacérkodott: 1962-től néhány hónapig segédszínész volt az egri Gárdonyi Géza Színházban, majd 1963-tól Békés Megyei Jókai Színházhoz szerződött. 1964-től a debreceni Csokonai Színházban játszott, 1966-tól a Vidám Színpad tagja volt. 1978-ban játszott a Gyulai Várszínházban is. Számos filmben, tévéjátékban szerepelt. Férje, Fülöp Zsigmond színész volt, akitől elvált. Két gyermekük született: Réka és Dávid. Grafikusként is tevékenykedett, rajzai megjelentek például a PajtásPajtás, 1961 (15. évfolyam, 1-52. szám) 1961-03-29 / 13-14. számcímű ifjúsági lapban is.
Színházi szerepeiből Luigi Pirandello: Velencei kékszakáll... Nászutas feleség Valentyin Petrovics Katajev: Bolond vasárnap... Harmadik ápolónő Henrik Ibsen: Peer Gynt... 3. pásztorlány Szedő Lajos – Behár György: Éjféli találkozás... Színésznő Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij – Szántó Armand – Szécsén Mihály: Két férfi az ágy alatt... Egy hölgy Vratislav Blažek: Karácsonyi vőlegény... Felszolgálónő Jacques Deval: A potyautas... Barbara Szántó Armand – Szécsén Mihály: Dunaparti randevú... Lilian, Mr. Smith lánya Dobozy Imre: Holnap folytatjuk... Anna, a titkárnő Gyárfás Miklós: Férfiaknak tilos!... Júlia, aki még alig kisasszony Gobby Fehér Gyula: A budaiak szabadsága... Csirkekofa Heltai Jenő: Naftalin... Bemondónő (A Bevezető játékban) Zelk Zoltán: Az ezernevű lány... Néma lány Kállai István: Ilyennek hazudtalak... Trudi Szinetár György – Behár György – Szenes Iván: Susmus... Vilma Made in Hungary (kabaré):... szereplő És mi ebből a tanulság? (kabaré)... szereplő
Filmes, televíziós szerepei Segít a szabvány (1961) Kertes házak utcája (1962) A Tenkes kapitánya (sorozat) - Csattan az ostor című rész (1964) Az aranyfej (1964) Édes és keserű (1967) Könnyű kis gyilkosság (1967) Megtörtént bűnügyek (sorozat) - A müncheni férfi című rész (1976) Ketten a tavon (1977) Csaló az üveghegyen (1977) Nem élhetek muzsikaszó nélkül (1978) Maya (Zenés TV-színház) (1979) Cserepek (1981) A tenger (sorozat) 4. rész (1982) Torta az égen (1981)
Jegyzetek
Források Magyar Ifjúság, 1965. január 23. (9. évfolyam, 4. szám) 1965-01-23 / Néma lány
További információk
Kategória:1941-ben született személyek Kategória:2024-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar színésznők Kategória:Debreceniek