Alfred Grünwald (Bécs, 1884. február 16. – New York, 1951. február 25.) operett-librettista.
Élete Bécsben nőtt fel egy kevésbé sikeres kalapkészítő, a Budapestről kivándorolt Moritz Grünwald (1845–1900) és Emma Donath gyermekeként. A reálgimnázium elvégzése után először egy szőrmeboltban helyezkedett el, de statisztaként és karénekesként is dolgozott bécsi színházakban, valamint egy bécsi színházi ügynökségnél. Már iskolásként írni kezdett, s hamarosan a Neues Wiener Journal tárcaírója és színkritikusa lett.
Emellett kisebb színpadi szkeccseket és egyfelvonásosokat írt kabaréknak, például az Intime Színháznak vagy a Ronacher-nek az 1890-es évek francia bohózatainak stílusában: Beim Zahnarzt, Bis hierher und nicht weiter! (1911). Már 1909-ben megírta első librettóját Julius Brammerrel Béla Laszky Elektra című egyfelvonásos parodisztikus operettjéhez, amelyet a Cabaret Fledermausban mutattak be. Ennek eredményeként évtizedekig tartó együttműködés alakult ki Brammerrel, amely csak az 1920-as évek végén szakadt meg. Ábrahám Pál és Oscar Straus operettjeihez Fritz Löhner-Beda-ban talált alkotótársat. Néhány alkalommal Gustav Beerrel és Ludwig Herzerrel közösen írt librettót és slágereket.
Az első világháború idején hadnagyként is kreatívan tevékenykedett, hazafias dalokhoz írt szövegeket.
Legsikeresebb alkotói korszaka a két világháború közötti időszak volt, az 1914 előtti századfordulós nosztalgiával. Ábrahám Pál, Leo Ascher, Joseph Beer, Brodszky Miklós, Willy Engel-Berger, Edmund Eysler, Leo Fall, Kálmán Imre, Maurice Lindemann, Lehár Ferenc, Paul Pallos, Rudolf Sieczyński, Oscar Straus és Robert Stolz zeneszerzőkkel együttműködve számos operett és sláger szövegét alkotta meg.
1930-ban az Akademiatheaterben mutatták be az Alexander Engellel közösen írt Die Prizessin und der Eistänzer című vígjátékát (január 8.). 1936-ban pedig az alkotópáros egy másik vígjátékát, Der Komplex der Frau Dodo címmel.
A 3:1 a szerelem javára című Ábrahám-operett fordításán Hans Weigellel dolgozott együtt. A német nyelvű premierre 1937. március 25-én Bécsben került sor.
Az 1938-as Anschluss után a Gestapo letartóztatta zsidó származása miatt.és a börtöncellán Bruno Kreisky osztrák politikussal osztozott Amikor ideiglenesen elengedték, élt a lehetőséggel, és Párizsba menekült. Mivel Észak-Amerikában ismert volt sikeres színpadi műveiről, két évvel később feleségével, Mila Löwensteinnel és fiával Casablancán és Lisszabonon keresztül kivándorolhatott az Egyesült Államokba.
Der lachende Ehemann című operettjét már 1914-ben bemutatták a Broadwayn The Laughing Husband címmel, és 1930-ig további tíz műve került színpadra, amelyeknek ő írta a librettót. 1945. szeptember 6-án került bemutatásra a Mister Strauss Goes Boston című darabja a New Century Theatre-ben, amelyhez Robert Stolz írt zenét. Tizenkét előadás után azonban a darabot levették a repertoárról. Grünwald nem tudta megismételni a háború előtti sikereit, és ebben a sorsban osztozott vele a legtöbb operettszerző. Utolsó librettóját, amelyet Gustav Beerrel írt Kálmán Imre Arizona Lady operettjéhez, csak a halála után egy évvel mutatták be Bernben, miután Kálmán Imre fia, Charles befejezte apja befejezetlen művét.
Felesége Mila Löwenstein volt, aki 1953-ban Forest Hills-ben halt meg. Fia, Henry Grunwald 1987 és 1990 között az Egyesült Államok bécsi nagykövete volt.
Emlékezete bélyegkép|Emléktábla egykori bécsi házának falán
1989: Alfred-Grünwald-Park, Bécs Mariahilf kerületében 1989: Emléktáblájának felavatása egykori bécsi otthonának falán - Alsergrund, Kolingasse 4. (október 21.)
Művei (válogatás) +A mű eredeti címeA mű címe magyarulAlkotótársZeneszerzőBemutató éveElektraJulius BrammerBéla Laszky1905Die lustigen Weiber von WienRobert Stolz1908Die Dame in RotJulius BrammerRobert Winterberg1911Hoheit tanzt WalzerJulius BrammerLeo Ascher1912Der lachende EhemannJulius BrammerEdmund Eysler1913Die ideale GattinA tökéletes feleségJulius BrammerLehár Ferenc1913Die schöne SchwedinJulius BrammerRobert Winterberg1915Die KaiserinA császárnéJulius BrammerLeo Fall1916Die Rose von StambulSztambul rózsájaJulius BrammerLeo Fall1916Bruder LeichtsinnJulius BrammerLeo Ascher1917Das SperrsechserlJulius BrammerRobert Stolz1920Der letzte WalzerJulius BrammerOscar Straus1920Die BajadereA bajadérJulius BrammerKálmán Imre1921Die TangoköniginA tangókirálynőJulius BrammerLehár Ferenc1921Die Perlen der CleopatraKleopátra gyöngyeiJulius BrammerOscar Straus1923MädiLeo SteinRobert Stolz1923Gräfin MarizaMarica grófnőJulis BrammerKálmán Imre1924Die ZirkusprinzessinA cirkuszhercegnőJulius BrammerKálmán Imre1926Die golden'ne MeisterinJulius BrammerEdmund Eysler1927Die Herzogin von ChicagoA csikágói hercegnőJulius BrammerKálmán Imre1928Das Veilchen vom MontmarteA montmarte-i ibolyaJulius BrammerKálmán Imre1930Viktoria und ihr HusarViktóriaFritz Löhner-BedaÁbrahám Pál1930Die Blume von HawaiiHawaii rózsájaFritz Löhner-BedaÁbrahám Pál1931Ball im SavoyBál a SavoybanFritz Löhner-BedaÁbrahám Pál1932Eine Frau, die weiß, was sie willOscar StraussVenus in SeideRobert StolzMärchen im Grand-HotelMese a Grand HotelbenFritz Löhner-BedaÁbrahám Pál1934Dschainah, das Mädchen aus dem TanzhausDzsaniah - A lány a táncházbólFritz Löhner-BedaÁbrahám Pál1935Polnische HochzeitFritz Löhner-BedaJoseph Beer1937Roxy und ihr Wunderteam3:1 a szerelem javáraHans WeigelÁbrahám Pál1937BozenaJulius BrammerOscar Straus1952
Filmográfia
1919: Die Rose von Stambul
Jegyzetek
Fordítás
Források
Salomon Wininger: Große Jüdische National-Biographie. Band 2. Czernowitz 1927, S. 540. Henry Grunwald (Hrsg.): Ein Walzer muss es sein. Alfred Grünwald und die Wiener Operette. Mit Beiträgen von Henry Grunwald, Georg Markus, Marcel Prawy, Hans Weigel und einem Werksverzeichnis von Caroline Delval. Ueberreuter, Wien 1991, ISBN 3-8000-3373-9. Siglinde Bolbecher, Konstantin Kaiser: Lexikon der österreichischen Exilliteratur. In Zusammenarbeit mit Evelyn Adunka, Nina Jakl und Ulrike Oedl. Deuticke, Wien 2000, S. 265f. Susanne Blumesberger, Michael Doppelhofer, Gabriele Mauthe: Handbuch österreichischer Autorinnen und Autoren jüdischer Herkunft 18. bis 20. Jahrhundert. Band 1: A–I. Hrsg. von der Österreichischen Nationalbibliothek. Saur, München 2002, ISBN 3-598-11545-8, S. 477. Alfred Grünwald Alfred Grünwald im Wien Geschichte Wiki Alfred Grünwald im Lexikon verfolgter Musiker und Musikerinnen der NS-Zeit (LexM) Barbara Boisits: Grünwald, Alfred. In: Oesterreichisches Musiklexikon. Online-Ausgabe, Wien 2002 ff. Druckausgabe: Band 2, Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften, Wien 2003
További információk
Werke von und über Alfred Grünwald im Katalog der Deutschen Nationalbibliothek
Kategória:1884-ben született személyek Kategória:1951-ben elhunyt személyek Kategória:Librettisták Kategória:Bécsiek Kategória:Emigráns osztrákok