A Dancing with the Stars című táncos show-műsor második évada 2021. szeptember 25-én vette kezdetét a TV2-n.

2020. december 12-én, a Dancing with the Stars első évadának döntőjében jelentették be a műsorvezetők, hogy 2021 őszén elindul a műsor második évada. A második évad szereplőit július 14-én mutatták be.

A két műsorvezető változatlanul Lékai-Kiss Ramóna és Stohl András volt. A második évadban Schiffer Miklós már nem volt zsűritag. Helyét Bereczki Zoltán vette át. Ördög Nóra, Molnár Andrea és Kováts Gergely Csanád ebben az évadban is a zsűri tagjai voltak. A TV2 Play-en futó Dirty Dancing Live és a Dancefloor című háttérműsorokat Gelencsér Tímea vezette. Az évad kilenc részes volt, és szombatonként sugározta a TV2. A döntőre november 20-án került sor, ahol a második széria győztes párosa Tóth Andi és Andrei Mangra lett.

Összesített eredmények A páros továbbjutott A két legkevesebb szavazattal rendelkező páros A páros kiesett # Párosok 1. adás(szeptember 25.) 2. adás(október 2.) 3. adás(október 9.) 4. adás(október 16.) 5. adás(október 23.) 6. adás(október 30.) 7. adás(november 6.) 8. adás(november 13.) 9. adás(november 20.) Amatőrök Profik 1. Tóth Andi Andrei Mangra Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak 1. helyezetteka döntőben2. Kinizsi Ottó Szőke Zsuzsanna Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak 2. helyezetteka döntőben 3. Kamarás Iván Mikes Anna Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak 3. helyezetteka döntőben 4. Árpa Attila Stana Alexandra Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Utolsó kettő Továbbjutottak Utolsó kettő4. helyezetteka döntőben 5. Nagy Réka Hegyes Bertalan Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Utolsó kettő Utolsó kettő Kiesteka 8. adásban 6. Kozma Dominik Lissák Laura Utolsó kettő Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Utolsó kettő Továbbjutottak Utolsó kettő Kiesteka 7. adásban 7. Dobó Kata Köcse György Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Utolsó kettő Továbbjutottak Utolsó kettő Kiesteka 6. adásban 8. Kempf Zozó Keresztszegi Ramóna Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Utolsó kettő Kiestekaz 5. adásban 9. Cooky Szécsi Debóra Továbbjutottak Továbbjutottak Utolsó kettő Utolsó kettő Kiesteka 4. adásban 10. Hevesi Kriszta Baranya Dávid Továbbjutottak Utolsó kettő Utolsó kettő Kiesteka 3. adásban11. Demcsák Zsuzsa Suti András Továbbjutottak Utolsó kettő Kiesteka 2. adásban12. Metzker Viktória Márki Norbert Utolsó kettő Kiestekaz 1. adásban

Átlag zsűri pontszámok Helyezésátlag alapjánHelyezésa versenybenPárosAdásonkénti pontszámokÖsszpontszámTáncok számaÁtlag123456781.3.Kamarás Iván és Mikes Anna3538373847+=97364940,42.1.Tóth Andi és Andrei Mangra3346+=96363940,33.2.Kinizsi Ottó és Szőke Zsuzsanna313734313438+49=973429384.4.Árpa Attila és Stana Alexandra302934353539+=340937,75.5.Nagy Réka és Hegyes Bertalan2827313739+=321935,66.7.Dobó Kata és Köcse György3228343833203633,837.6.Kozma Dominik és Lissák Laura293334382247328.10.Hevesi Kriszta és Baranya Dávid33273191330,39.8.Kempf Zozó és Keresztszegi Ramóna2526303332146529,210.9.Cooky és Szécsi Debóra2826111427,7511.11.Demcsák Zsuzsa és Suti András305422712.12.Metzker Viktória és Márki Norbert2323123

A jelzik a legmagasabb pontszámot az adott héten A jelzik a legalacsonyabb pontszámot az adott héten

Legmagasabb és legalacsonyabb zsűri pontszámú produkciók Az egyes táncok legmagasabb és legalacsonyabb pontszámú produkciói a zsűritagok pontozása alapján . TáncPárosLegmagasabbpontszámPárosLegalacsonyabbpontszámProdukciókszámaamerican smoothKamarás Iván és Mikes Anna501bécsi keringőTóth Andi és Andrei Mangra40Demcsák Zsuzsa és Suti András305cha-cha-chaTóth Andi és Andrei Mangra Kinizsi Ottó és Szőke Zsuzsanna40Nagy Réka és Hegyes Bertalan287charlestonTóth Andi és Andrei Mangra40Kempf Zozó és Keresztszegi Ramóna302discoMetzker Viktória és Márki Norbert231foxtrottKinizsi Ottó és Szőke Zsuzsanna48Dobó Kata és Köcse György323hiphopKamarás Iván és Mikes Anna401jiveÁrpa Attila és Stana Alexandra50Cooky és Szécsi Debóra268kortársNagy Réka és Hegyes Bertalan39Árpa Attila és Stana Alexandra352pasodobleKinizsi Ottó és Szőke Zsuzsanna49Kozma Dominik és Lissák Laura296quickstepTóth Andi és Andrei Mangra46Kempf Zozó és Keresztszegi Ramóna255rumbaÁrpa Attila és Stana Alexandra Nagy Réka és Hegyes Bertalan48Kozma Dominik és Lissák Laura219salsaNagy Réka és Hegyes Bertalan43Dobó Kata és Köcse György284sambaKamarás Iván és Mikes Anna40Kempf Zozó és Keresztszegi Ramóna268showdanceTóth Andi és Andrei Mangra50Nagy Réka és Hegyes Bertalan276street danceCooky és Szécsi Debóra291tangóÁrpa Attila és Stana Alexandra39Nagy Réka és Hegyes Bertalan317

Adások A zsűri a produkciókat 1-től 10-ig pontozta, így a párosok összesen maximálisan 40 pontot kaphattak, a nézők pedig a TV2 Live mobilapplikáción keresztül és emelt díjas telefonhívással szavazhattak. A döntőben a zsűri nem pontozott, kizárólag a nézői szavazatok döntöttek.

1. adás (szeptember 25.) Téma: Mindenki táncol! # Páros Tánc Zene Zsűri pontszámok Eredmény 1Kinizsi Ottó és Szőke Zsuzsanna jive"Footloose" – Kenny Loggins778931Továbbjutottak2Kozma Dominik és Lissák Laurarumba"Havana" – Camila Cabello555621 Utolsó előttiek3Hevesi Kriszta és Baranya Dávidsalsa"Conga" – Gloria Estefan889833Továbbjutottak4Árpa Attila és Stana Alexandrashowdance"I Love Rock ’N’ Roll" – Joan Jett787830Továbbjutottak5Metzker Viktória és Márki Norbertdisco"Levitating" – Dua Lipa, "24K Magic" – Bruno Mars665623 Kiestek6Kamarás Iván és Mikes Annapasodoble"Love Runs Out" – OneRepublic998935Továbbjutottak7Nagy Réka és Hegyes Bertalancha-cha-cha"Timber" – Pitbull feat. Ke$ha867728Továbbjutottak8Cooky és Szécsi Debórasamba"Cheap Thrills" – Sia787628Továbbjutottak9Tóth Andi és Andrei Mangratangó "Don't Be So Shy" – Imany999936Továbbjutottak10Dobó Kata és Köcse Györgyfoxtrott"Stitches" – Shawn Mendes888832Továbbjutottak11Kempf Zozó és Keresztszegi Ramónaquickstep"Umbrella" – Rihanna576725Továbbjutottak12Demcsák Zsuzsa és Suti Andrásbécsi keringő"Hallelujah" – Leonard Cohen787830Továbbjutottak

2. adás (október 2.) Téma: Latin Fiesta # Páros Tánc Zene Zsűri pontszámok Eredmény 1Kempf Zozó és Keresztszegi Ramónasamba"Macarena" – Los del Río676726Továbbjutottak2Demcsák Zsuzsa és Suti Andrásrumba "Represent Cuba" – Orishas675624Kiestek3Kozma Dominik és Lissák Laurapasodoble "Bailamos" – Enrique Iglesias777829Továbbjutottak4Hevesi Kriszta és Baranya Dávidquickstep "Nah Neh Nah" – Vaya Con Dios676827Utolsó előttiek5Árpa Attila és Stana Alexandracha-cha-cha "Smooth" – Santana feat. Rob Thomas886729Továbbjutottak6Dobó Kata és Köcse Györgysalsa"Ai Se Eu Te Pego!" – Michel Teló777728Továbbjutottak7Cooky és Szécsi Debórajive"Mambo no. 5" – Lou Bega677626Továbbjutottak8Kinizsi Ottó és Szőke Zsuzsannatangó"Sway" – Pussycat Dolls9910937Továbbjutottak9Kamarás Iván és Mikes Annacha-cha-cha"I Need To Know" – Marc Anthony10109938Továbbjutottak10Nagy Réka és Hegyes Bertalanshowdance"Objection" – Shakira677727Továbbjutottak11Tóth Andi és Andrei Mangrasamba"The Ketchup Song" – Las Ketchup101010939Továbbjutottak

3. adás (október 9.) Téma: The Greatest Hollywood show Extra produkció: Tóth Andi és Kamarás Iván – "A legnagyobb showman" # Páros Tánc Zene Film Zsűri pontszámok Eredmény 1Cooky és Szécsi Debórastreet dance"U Can’t Touch This" – MC HammerTrópusi vihar787729Utolsó előttiek2Nagy Réka és Hegyes Bertalansamba"Mas que nada" – Sergio MendesRio878831Továbbjutottak3Kempf Zozó és Keresztszegi Ramónacharleston"A Little Party Never Killed Nobody" – FergieA nagy Gatsby787830Továbbjutottak4Hevesi Kriszta és Baranya Dávidcha-cha-cha"Hot Stuff" – Donna SummerAlul semmi987731 Kiestek5Kozma Dominik és Lissák Laurashowdance"You Can Leave Your Hate On" – Joe Cocker9 és 1/2 hét988833Továbbjutottak6Dobó Kata és Köcse Györgytangó"Oh, Pretty Woman" – Roy OrbisonMicsoda nő!10991038Továbbjutottak7Kamarás Iván és Mikes Annabécsi keringő"Kiss From A Rose" – SealMindörökké Batman10108937Továbbjutottak8Tóth Andi és Andrei Mangrajive"Born to Be Wild" – SteppenwolfSzelíd motorosok888933Továbbjutottak9Kinizsi Ottó és Szőke Zsuzsannarumba"Goldeneye" – Tina TurnerAranyszem898934Továbbjutottak10Árpa Attila és Stana Alexandrapasodoble"He's A Pirate" – Klaus BadeltA Karib-tenger kalózai988934Továbbjutottak

4. adás (október 16.) Téma: Emlékek éjszakája # Páros Tánc Zene Zsűri pontszámok Eredmény 1Dobó Kata és Köcse Györgyjive"Locked out of Heaven" – Bruno Mars988934Utolsó előttiek2Kempf Zozó és Keresztszegi Ramónatangó"Counting Stars" – OneRepublic888933Továbbjutottak3Kozma Dominik és Lissák Laurasamba"Échame la culpa" – Luis Fonsi feat. Demi Lovato997934Továbbjutottak4Cooky és Szécsi Debórarumba"Someone You Loved" – Lewis Capaldi677828Kiestek5Kinizsi Ottó és Szőke Zsuzsannaquickstep"Lemon Tree" – Fools Garden 787931Továbbjutottak6Árpa Attila és Stana Alexandrafoxtrott"All of Me" – John Legend1010101040Továbbjutottak7Kamarás Iván és Mikes Annahiphop"Ice Ice Baby" – Vanilla Ice1010101040Továbbjutottak8Nagy Réka és Hegyes Bertalanpasodoble"Golden Life Family" – Nigel Stalely feat. Peter Fulop98101037Továbbjutottak9Tóth Andi és Andrei Mangrabécsi keringő"Say Something" – A Great Big World feat. Christina Aguilera1010101040Továbbjutottak

5. adás (október 23.) Téma: Magyar sztárok éjszakája Extra produkció: Lóci játszik – "Nem táncolsz jobban, min én" # Páros Tánc Zene Zsűri pontszámok Eredmény 1Kozma Dominik és Lissák Laurajive"Meghalok, hogyha rám nézel" – Dolly Roll787830Utolsó előttiek2Kempf Zozó és Keresztszegi Ramónarumba"Ez annyira te" – Kasza Tibor feat. Dér Heni987832Kiestek3Kinizsi Ottó és Szőke Zsuzsannasamba"Végem" – Opitz Barbi898934Továbbjutottak4Nagy Réka és Hegyes Bertalankortárs"Hagylak menni" – Tolvai Renáta101010939Továbbjutottak5Kamarás Iván és Miken Annatangó"Tejút" – Rúzsa Magdolna10109938Továbbjutottak6Tóth Andi és Andrei Mangracha-cha-cha"Fekete rúzs" – Zséda1010101040Továbbjutottak7Árpa Attila és Stana Alexandraquickstep"Gyere őrült" – Edda Művek899935Továbbjutottak8Dobó Kata és Köcse Györgybécsi keringő"A csönd éve" – Balázs Fecó és Keresztes Ildikó91091038Továbbjutottak

6. adás (október 30.) Téma: Hello Halloween # Páros Tánc Zene Zsűri pontszámok Eredmény 1Kinizsi Ottó és Szőke Zsuzsannashowdance"Natural" – Imagine Dragons91091038Továbbjutottak2Nagy Réka és Hegyes Bertalantangó"Sweet but Psycho" – Ava Max788831Továbbjutottak3Kamarás Iván és Mikes Annarumba"Zombie" – The Cranberries101091039Továbbjutottak4Dobó Kata és Köcse Györgycha-cha-cha"Stronger (What Doesn't Kill You)" – Kelly Clarkson898833Kiestek5Árpa Attila és Stana Alexandrakortárs"Take Me to Church" – Hozier998935Utolsó előttiek6Tóth Andi és Andrei Mangrapasodoble"Fighter" – Christina Aguilera101091039Továbbjutottak7Kozma Dominik és Lissák Laurabécsi keringő"Joke's On You" – Charlotte Lawrence101010939Továbbjutottak

7. adás (november 6.) Téma: Riszaviadal A versenyzők egy egyéni, illetve egy másik párossal közösen előadott koreográfiával léptek színpadra. A párosokhoz az egyéni produkcióikban csatlakozott az első évadból egy versenyző.