Ez a szócikk a Ferencvárosi TC 2020–2021-es szezonjáról szól, amely sorozatban a tizenegyedik, összességében pedig a 117. idénye volt a csapatnak a magyar első osztályban. A klub fennállásának ekkor volt a 122. évfordulója. A szezon 2020 júliusában kezdődött, és 2021 májusában fejeződött be.
A bajnokság első fordulójában, 2020. augusztus 14-én az MTK otthonába látogattak (1–1). Az ősszel megrendezett tizenhat bajnoki mérkőzés alatt a csapat a bajnoki címet érő, 1. helyen telelhetett. Utolsó bajnokijukat a Budapest Honvéd ellen játszották idegenben (2–1). A szezon végén a csapat megszerezte sorozatban a harmadik, összességében pedig a 32. magyar bajnoki aranyérmét.
2021. február 24-én búcsúztak a magyar kupa küzdelmeitől, a legjobb 16 között, a MOL Fehérvár ellen (1–2). A szezon egyik nagy eredménye, hogy az 1995–1996-os szezon után először jutottak be a Bajnokok Ligája csoportkörébe, ahol a spanyol FC Barcelona, az olasz Juventus, és az ukrán Dinamo Kijiv mellett negyedik helyen végeztek egy ponttal.
Hazai mérkőzéseiket a Groupama Arénában játszották, két Bajnokok Ligája mérkőzést kivéve, amikor a Puskás Arénában a Juventus, valamint a Barcelona ellen játszottak csoportmérkőzést. A koronavírus-járvány miatt mérkőzéseik nagy részét zárt kapuk mögött kellett lejátszaniuk.
A szezon
Nyári felkészülési időszak Június-július
2020. július elsején végleg megszerezték az ukrán Olekszandr Zubkov játékjogát, majd július 8-án bejelentették a magyar válogatott Bogdán Ádám érkezését. Július 17-én megérkeztek az ausztriai edzőtáborukba. 2020. július 21-én kezdték a felkészülést, a másodosztályban szereplő Haladás ellen csak egy döntetlenre futotta (2–2). A második felkészülési mérkőzésükön kiütötték a cseh FK Frýdek-Místek csapatát (9–0). Az NK Brežice ellen szintén kiütéssel győztek (4–0). 2–2 arányban végeztek a szlovén másodosztályban szereplő NK Drava Ptuj ellen.
Őszi szezon Július-december bélyegkép|A csapat stadionja, a Groupama Aréna Augusztus elején a szlovéniai Barkócra utaztak, hogy részt vegyenek egy felkészülési mérkőzésen az NK Tabor Sežana ellen (1–1). Közben megszerezték a lengyel Korona Kielcétől a bosnyák válogatott Adnan Kovačevićet. Egy nappal később az FC Koper ellen léptek pályára, Sigér és Boli góljaival 2–0-ra győztek. Augusztus 7-én két játékos is érkezett Horvátországból, az albán Myrto Uzuni a Lokomotivától, Roko Baturina pedig a Dinamo Zagreb második csapatától szerződött a magyar klubhoz. Egy nappal később a Rapid Wien ellen játszottak, 1–0-s győzelmet arattak. Augusztus 5-én a szerződtették a Voluntaritól a középpályás poszton szereplő Aïssa Laïdounit. Augusztus 14-én játszották az első mérkőzésüket a magyar bajnokságban, a mérkőzés 1–1-s végeredménnyel zárult. A Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában Tokmac két góljával nyertek a svéd Djurgårdens ellen (2–0). 2020. november 26.-án újabb bravúrt értek el, a Celticet búcsúztatták idegenben (2–1). A bajnokság második fordulójában 2–1 arányban győztek a Zalaegerszegi TE csapata ellen. Szeptember 5-én egy sok gólt hozó edzőmérkőzésen múlták felül a Soroksárt (4–3). Szeptember 11-én újabb győzelmet arattak a bajnokságban, a Paks elleni hazai mérkőzésen 5–0-ra nyertek Tokmac mesterhármasával. Szeptember 16-án, a BL selejtezőjének 3. fordulóján 2–1 arányban győztek, ezzel a MOL Vidi 2018–19-es rájátszásba kerülése óta az első magyar csapat lettek, akik a Bajnokok Ligája rájátszásába kerültek.
balra|bélyegkép|A stadion előtt álló sasszobor A magyar kupa küzdelmeit a Ráckeve ellen kezdték, idegenben kiütéses győzelmet arattak (6–1). A BL rájátszásának első fordulójában egy sok gólt hozó döntetlent sikerült kiharcolni (3–3). A visszavágón, hazai pályán 0–0-s eredmény született, ezzel idegenben lőtt több góllal a Ferencváros 25 év után először bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. December 4-én, a bajnokság 6. fordulójában 2–1-re felülmúlták a Puskás Akadémia együttesét. A BL-főpróbán 2–0 arányban győztek a Kisvárda otthonában. A BL-csoportmeccs már nem alakult jól a zöld-fehérek számára, a Barcelona 5–1 arányban verte őket a Camp Nou-ban. A ferencvárosiak gólját Haratyin szerezte büntetőből. Négy nappal később 2–0-ra nyertek az Újpest elleni rangadón, a gólokat Tokmac és Somália szerezte. Október 28-án újabb BL-csoportmeccsen léptek pályára, 2–0-s hátrányból álltak fel, és szereztek pontot a Dinamo Kijiv ellen (2–2). Idegenben egy pontot szereztek a MOL Fehérvár ellen (1–1). A BL csoportkörének 3. fordulójában a Juventus elleni mérkőzést 4–1-re elveszítették, a ferencvárosiak becsületgóját Boli szerezte. A bajnokság 10. fordulójában 3–0 arányban verték a Mezőkövesd csapatát. November 14-én folytatták menetelésüket a magyar kupában, idegenben ütötték ki a Bicskét (5–0). A Honvéd otthonában Heister gólja döntött (1–0). A BL-ben a Juventus otthonában maradtak alul egy szoros mérkőzésen (1–2). A zöld sasok Uzuni góljával még vezettek, azonban az olaszok Ronaldo és Morata góljaival megfordították a mérkőzést. Az NB I 12. fordulójában hazai környezetben verték az MTK csapatát (2–0). A Barcelona csapata ellen a papírforma érvényesült, a Fradi 3–0-s vereséget szenvedett a katalánoktól. December 5-én 3–1-re győztek a DVTK ellen, a gólokat Baturina, Zubkov és Uzuni szállította (3–1). A Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában kikaptak a Dinamo Kijiv otthonában (0–1), emiatt nem jutottak tovább az Európa-liga egyenes kieséses szakaszába. December 12-én hazai pályán győztek a Zalaegerszegi TE ellen (2–0), majd a Fehérvári úton verték a Paks csapatát (3–1). A 2020-as év utolsó bajnokiján 2–1-re verték a Budafoki MTE együttesét. A csapat a bajnokság felénél a tabella első helyén telelhetett, összesen 41 pontot gyűjtve.
Téli felkészülési időszak Január-február
Január 7-én érkeztek meg a spanyolországi edzőtáborba, a csapatból 27-en utaztak el a felkészülésre. Két nappal később a spanyol negyedosztályban szereplő Alhaurín de la Torre csapatát 4–0-val ütötték ki. Január 12-én Észtország nemzeti válogatottja ellen játszottak felkészülési mérkőzést, Laïdouni góljával nyertek (1–0). Harmadik barátságos meccsüket a harmadosztályú Algeciras ellen győztek (3–0). 2021. január 18-án és 21-én két magyar játékost igazoltak, előbb Gera Dániel, majd Katona Máté került bemutatásra.
Tavaszi szezon Február-június bélyegkép|Szerhij Rebrov, a csapat vezetőedzője A téli felkészülés utáni első NB I-es mérkőzésen, a DVTK ellen 1–0-s vereséget szenvedtek hazai pályán. Ezt a meccset eredetileg ősszel, a 2. fordulóban játszották volna, azonban a Fradi kérésére elhalasztották. A Puskás Akadémia otthonában döntetlent játszott a csapat (1–1). Egy újabb bepótolt mérkőzésen a Ferencváros idegenben verte a Budafok csapatát (3–0). Az NBI 18. fordulójában 1–1-s döntetlent játszottak a Kisvárda ellen, hazai pályán. Az Újpest elleni derbin 4–0-ra kiütötték a IV. kerületieket, ezzel kieső helyre sodorva őket. Február 3-án megszerezték a belga-marokkói kettős nemzetiségű belső védőt, Samy Mmaee-t. A játékos a belga első osztályú Sint-Truidense csapatától érkezett. Érkezett még az amerikai származású védő, Henry Wingo. Február 12-én szerződtették a IFK Göteborgtól a grúz Giorgi Haraisvilit. A 20. fordulóban 2–0 arányban verték, a gólokat Uzuni és Tokmac szerezte. A magyar kupában folytatták menetelésüket, a másodosztályú Dorog ellen győztek (2–1). Február 14-én, a Mezőkövesd otthonában 2–2-s döntetlent értek el. Hat nappal később Uzuni gólja döntött a Honvéd ellen, a bajnokság 22. fordulójában (1–0). A magyar kupában a nyolcaddöntő jelentette a végállomást, a MOL Fehérvár állította meg a zöld-fehéreket (1–2). Három nappal később döntetlen született az MTK elleni örökrangadón (2–2). Az NB I 24. fordulójában Boli gólja döntött a Groupama Arénában, a DVTK ellen (1–0). A következő körben a ZTE otthonába látogattak, ahol 2–2-s döntetlent értek el a zöldek. Március 14-én egy sok gólt hozó meccsen tartották otthon a három pontot a Paks ellen. A Budafok ellen kiütéssel nyertek idegenben (4–0). Április 10-én bebiztosíthatták volna bajnoki címüket a Puskás Akadémia ellen, azonban döntetlent játszottak a felcsútiakkal. A Kisvárda stadionjában is elmaradt a bajnokavatás, hiszen a mérkőzés 0–0-s végeredménnyel zárult. Április 20-án, az Újpest elleni rangadón végül bebiztosították 32. bajnoki aranyukat (3–0). A következő két mérkőzésükön sem maradt el a győzelem, előbb a MOL Fehérvárt, majd a Mezőkövesdet verték. A 32. bajnoki aranyérmüket a szurkolókkal ünnepelték a Mezőkövesd elleni meccs után. A Honvéd ellen játszották utolsó bajnokijukat az idényben (2–1), ezzel pontrekordot döntve, 78 ponttal lettek a bajnokság győztesei.
Játékoskeret
Átigazolások
A táblázat a jobb oldali szövegre kattintva nyitható/csukható Érkezett játékosok # Poszt Játékos Kor Honnan Időpont 1 KAP Bogdán Ádám 33 Hibernian 2020. július 8. 11 CS Olekszandr Zubkov 24 Sahtar Doneck 2020. július 1. 15 V Adnan Kovačević 27 Korona Kielce 2020. augusztus 1. 20 KP Róbert Mak 29 szabadon igazolható 2020. szeptember 25. 22 CS Roko Baturina 20 Dinamo Zagreb II 2020. augusztus 7. 77 CS Myrto Uzuni 25 Lokomotiva Zagreb 2020. augusztus 7. 93 KP Aïssa Laïdouni 24 Voluntari 2020. augusztus 5. 3 V Samy Mmaee 24 Sint-Truidense 2021. február 3. 23 KP Gera Dániel 25 MTK 2021. január 18. 24 KP Katona Máté 24 MTK 2021. január 21. 27 KP Giorgi Haraisvili 24 IFK Göteborg 2021. február 12. 31 V Henry Wingo 25 Molde FK 2021. január 18. Távozott játékosok # Poszt Játékos Kor Hová Időpont 1 KAP Varga Ádám 22 Soroksár SC (kölcsönbe) 2020. július 27. 7 CS Szerető Krisztofer 21 Soroksár SC (kölcsönbe) 2020. július 13. 9 KP Csernik Kornél 22 Soroksár SC (kölcsönbe) 2019. július 1. 11 KP Szánthó Regő 20 Zalaegerszegi TE (kölcsönbe) 2020. július 26. 13 CS Mikalaj Szihnevics 29 FK Himki 2020. szeptember 8. 22 V Takács Zsombor 22 Soroksár SC 2020. július 1. 24 KP Gastón Lódico 22 CA Lanús (kölcsönből vissza) 2020. június 30. 34 V Otigba Kenneth 28 Vasas SC 2020. szeptember 22. 58 V Silye Erik 24 Vasas SC 2020. július 28. 99 KAP Gróf Dávid 32 DVSC (kölcsönbe) 2020. szeptember 4. — V Leandro 39 Ferencvárosi TC II 2020. július 1. — KP Bőle Lukács 31 klub nélkül 2020. október 1. — CS Davide Lanzafame 33 Budapest Honvéd 2020. július 1. 11 CS Varga Roland 31 MTK 2021. január 18. 14 CS Ammar Ramadan 20 Soroksár SC (kölcsönbe) 2021. január 28. 14 CS Dejan Georgijević 27 Velež Mostar 2021. február 7. 16 V Csontos Dominik 18 Soroksár SC (kölcsönbe) 2021. február 11. 21 KP Csonka András 21 Budafoki MTE (kölcsönbe) 2021. január 15. 25 V Abraham Frimpong 28 El-Ajn FC 2021. február 1. — KAP Szécsi Gergő 32 Soroksár SC (kölcsönbe) 2021. február 11.
Szakmai stáb Az alábbi táblázatban láthatóak a Ferencváros szakmai stábjának tagjai a 2020–2021-es szezonban: +NévBeosztás Szerhij RebrovVezetőedző Alberto BoschMásodedző Unai Melgosa Zorrilla Máté Csaba Haáz FerencTechnikai vezető Jeferson Alex dos SantosTechnikai edző Balogh TamásKapusedző Bali PéterErőnléti edző Kovács BenceErőnléti asszisztens Haáz Ferenc Dr. Pánics GergelyCsapatorvos Dr. Reha Gábor Peter FriarFizioterapeuta Nagy Richárd Lipcsei GáborMasszőr Demény László Makkai Ádám Dr. Kárpáti RóbertSportpszichiáter Kökény AntalCsapatmenedzser Balogh ÁkosMérkőzés- és videóelemző Czakó PéterSzertáros / Masszőr
Statisztikák
Játékosok statisztikái Góllövőlista Mérkőzések statisztikái Kiírások A Ferencvárosi TC ebben a szezonban három kiírás küzdelmeiben vett részt. Kiírás Statisztikák Kezdő forduló Végső forduló/helyezés Mérkőzések dátumai – Első Utolsó OTP Bank Liga 33 23 9 1 69–22 +47 –Győztes 2020. 08. 14. 2021. 05. 08. Magyar kupa 4 3 0 1 14–4 +10 6. forduló9. forduló 2020. 09. 19.2021. 02. 24. Bajnokok Ligája 11 3 3 5 14–22 —17 1. fordulóCsoportkör 2020. 08. 19. 2020. 12. 08.
OTP Bank Liga
Mérkőzések
Elhalasztott mérkőzés
Elhalasztott mérkőzés
A végeredmény
Eredmények összesítése
Helyezések fordulónként
Szerzett pontok ellenfelenként
Magyar kupa
Bajnokok Ligája
Selejtezők
Csoportkör