A , korábbi nevén mesterséges tó a i Nemzeti Park területén, mely feljegyzések szerint 674-ben épült, Munmu sillai király idejében. A tó a palota területén fekszik, annak északkeleti oldalán. Ovális alakú, három mesterséges kis szigettel. Nevét azután változtatták meg, miután ásatásokon előkerült agyagedényeken megtalálták a silla-kori elnevezését. A terület a Történelmi Körzet részeként a világörökség részét képezi.
Története A szerint Munmu király idejében egy új tavat hoztak létre a palotában, virágokat ültettek és ritka növényeket és állatokat gondoztak itt. Arról is született feljegyzés, hogy király itt fogadta t, alapítóját 931-ben. Silla eleste után évszázadokig rossz állapotban volt. A tóból három kis sziget emelkedik ki, északra és keletre tőle pedig 12 domb húzódik; ez az elrendezés taoista szemléletet hordoz. Több pavilon is épült itt, ahol ünnepségeket, banketteket tartottak.
1975-ben kezdődtek meg a tó és környékének felújítási munkálatai, melyek 1980-ra fejeződtek be. A tó vizét leeresztették, az eredeti vízvezetéket, a vízelvezető csatornát, a tó vizének frissességét szabályzó komplex szerkezet és a kőpadkákat feltárták és a feltárásoknak megfelelően helyreállították. Összesen 26 épület alapját és mintegy darab relikviát tártak fel ezen a helyszínen, köztük egyedi és különlegesen tervezett tetőcserepeket, tálakat, tányérokat, aranyozott bronz Buddha-figurákat, ékszereket, kiegészítőket és más használati tárgyakat, valamint virágmintás téglákat, amelyekre a „ második éve (680)” feliratot írták. Ezek betekintést nyújtanak a kor buddhista művészetébe és a sillai mindennapi életbe. A terület legfontosabb épülete az volt, a koronaherceg palotája. koreaiul „keleti palotát” jelent, ami hagyományosan a koronaherceg rezidenciája.
2018-ban városa tovább szerette volna folytatni a helyreállítási munkálatokat, erre azonban nem kapott engedélyt az UNESCO-tól.
Turizmus A területre belépni csak jegyvételt követően lehet. 1985-ben létrehoztak itt egy 1000 négyzetméteres kiállítóközpontot, ahol a területen talált tárgyi emlékeket lehet megtekinteni, mintegy 730-at. A központ a i Nemzeti Múzeum része. Az épületek egy részét helyreállították, a többit természetes, romos formájukban lehet megtekinteni.
Galéria
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Dél-Korea világörökségi helyszínei Kategória:Silla építményei