A Poljicai Köztársaság () egy önálló közigazgatással rendelkező autonóm közösség volt a mai Horvátország déli részén, Splittől keletre, a mai Omiš közelében. A 13. századtól a Napóleoni hódításig létezett.

Fekvése Poljica a Mosor-hegység körül található mezőkről (a horvát polje szó mezőt jelent) kapta a nevét. Ezek Donja (Alsó), Srednja (Közép) és Gornja (Felső) Poljica részekből állnak. A köztársaság területei főként a Cetina folyó délkeleti kanyarulatában helyezkedtek el, mely közvetlenül a folyó omiši torkolata előtt található. Tartalmazta továbbá a Mosor-hegység tömbjét, és az Omištól Stobrečig húzódó, mintegy 16 km hosszúságú termékeny partsávot.

Poljica területe alapvetően három övezetre oszlott: Felső-Poljica (Zagorska), mely a Mosor-hegység mögött, az Adriai-tengertől legtávolabb található; Közép-Poljica (Zavrska), mely Poljica legnagyobb részét (mintegy 50%-át) teszi ki, és a Žrnovnica folyótól a Cetina zadvarjei részéig folyóig terjed; valamint Alsó-Poljica (Primorska), amely az ókori görög Eqetium kolónia maradványaira épült, és a tenger mentén Omištól Stobreč faluig terjedt.

Felső-Poljica a következő mai települések területét foglalta magába: Donji Dolac, Putišići, Srijane, Gornji Dolac és Trnbusi. Közép-Poljicához tartozott a következő mai települések területe: Donje és Gornje Sitno, Srinjine, Tugare, Dubrava, Naklice, Gata, Zakučac, Čisla, Ostrvica, Zvečanje, Smolonje, Kostanje, Seoca és Podgrađe. Alsó-Poljica a következő mai települések területét foglalta magába: Podstrana, Jesenice, Dugi Rat, Sumpetar és Duće.Poljički zbornik, svezak prvi, Kulturno-prosvjetno društvo Poljičana - Priko, Zagreb, 1968.

Közigazgatás Az ősi Poljica fejedelemség 12 katunra oszlott, amelyek tizenkét nagyobb poljicai falu nevét viselték. Minden katun Szent György napján (április 23.) kora reggel választotta meg a katun vezetőjét, akik a Gatában megtartott vallási szertartás után lementek a néppel Podgradacba, és egy évre nagyherceget választottak. A szabad paraszti falvak elöljárói nem rendelkeztek ugyanazokkal a jogokkal, mint más falvak elöljárói. Szavazhattak, de Splithez fűződő kapcsolataik miatt nem választhatták be őket Poljica kormányába.

A választott tisztviselők a három bíróval együtt mindig nemesi származásúak voltak, bár a polgárok egész testülete választotta őket. Két nemesi rend létezett: a „didići”, akik a hazai nemesek soraiból kerültek ki, és az „ugričići”, akik a Horvát-Magyar Királyság más részeiről érkezett nemesek voltak. Mindkét nemesi csoport horvát volt, de hogy megkülönböztessék őket a Magyarország fennhatósága alá tartozó területekről származóktól külön tartották őket számon. A didićik a legendák szerint Miroslav horvát király leszármazottai voltak. A tisztségviselők leszármazottai grófi címet használhattak. Ezek alatt a köznemesség és a jobbágyok sorakoztak.

A hagyományos poljicai katunok a következőkből álltak: Felső-Poljica: Dolac Donji és Gornje Polje Közép-Poljica: Kostanje, Zvečanje, Čišla, Gata, Dubrava, Sitno és Srinjine Alsó-Poljica: Duće, Jesenice és Podstrana

A Poljicai Köztársaság határait az 1482-es Poljicai Statutum írta le.

Története A Poljicai Köztársaságot tizenkét falu közössége alapította. A tizenkét falu közül ötöt nagymértékben spliti származású szabadparasztok népesítettek be, ezért ezeket szabadparaszti falvaknak nevezik. A többi falut a három testvér leszármazottai lakták. Ezt a három testvért tartja a hagyomány Poljica alapítóinak. A hagyomány szerint a három testvér Tišimir, Krešimir és Elem, Miroslav horvát király fiai voltak, és Boszniából menekültek Poljicára. A 15. század közepén vették birtokukba Felső-, Közép- és Alsó-Poljicát.

Poljica harcias hegyvidéki lakói már nagyon korán az omiši kalózok barátai és szövetségesei lettek, akik anélkül zaklathatták szomszédaik tengeri kereskedelmét, hogy féltek volna a hirtelen szárazföldi támadástól. Omiš még 1207-ben chartát kapott II. András királytól, így a Magyar Királyság névleges védelme alatt maradt egészen 1444-ig, amikor Omiš és Poljica is, megőrizve belső szabadságát, elfogadta a Velencei Köztársaság fennhatóságát.

Boszniának az Oszmán Birodalom általi megszállása súlyosan érintette a Poljicai Köztársaságot. 1530-ban és 1686-ban a helyi erők jelentős csatákat vívtak a törökök ellen, és mindkét alkalommal visszaverték az oszmán hadsereget. Ekkor vált hőssé egy fiatal poljicai nő Mila Gojsalić, aki úgy áldozta fel magát a poljicai közösség érdekében a törökökkel való konfliktusok egyikében, hogy belopózott a török táborba, és felrobbantotta a lőszerraktárt. Szobra, mely Ivan Meštrović alkotása a Cetina torkolatára néző hegytetőn áll. Történetből színházi darab is készült.

A Velencei Köztársaság 1797-es bukása után megszűnt a velencei fennhatóság. Poljica lakossága 1806-ban 6566 fő volt, a következő évben azonban a Napóleon elleni háborúba keveredett az által, hogy segítséget nyújtott a Dalmáciában a franciák ellen harcoló oroszoknak és montenegróiaknak. Francia csapatok támadták meg, kifosztották falvait, lemészárolták lakóit, és végül a függetlenségtől is megfosztották őket. Napóleon bukása után Poljica is a Habsburg Birodalom része lett.

Poljica környéke a horvát nemzeti ébredés szempontjából is fontos volt, mert szavazatai nagyban hozzájárultak a Néppárt (Narodna stranka, horvát unionista párt) 1882-es Split megyei választásokon aratott győzelméhez. 1912-ben a poljicai régiót egyetlen községként alakították újra. 1918-ban az új független délszláv állam, majd 1929-től Jugoszlávia része lett. 1945-ben területét újra több község között osztották fel, és így is maradt a mai napig, amikor az itteni falvak a Omiš, Podstrana, Dugi Rat és Split községek részét képezik. Ma ezen a körülbelül 250 km2-es területen körülbelül 20 000 ember él. Nemrégiben a köztársaságot kulturális szervezetként alapították újra, ahol az uralkodó herceget (veliki knez) évente egyszer választják.

Poljica uralkodói A köztársaság vezetői előbb grófi, majd hercegi, végül nagyhercegi címet viseltek.

Grófok

Dalizio (Dališ) 1070 Visen (Uisono) 1076, 1078 Vratina (Uratina) 1088 Kačić, 12. század Gregor Ivanišević 1120 Domaso Papalli 1144 Alberti 1145 Michiel Francesco Ivancichio 1146 Comulli Petracca 1148 Lovretić 1149 Ivan Papalli 1200

Hercegek

Tolen 1239 Šubić grófok a 13. század végéig uralkodtak bribiri Mladen II. Šubić 1322 Gregor Jurinić 1328 Jure Rajčić 1342 és 1350 között Dražoe, Kamengrad ura 1350

Nagyhercegek 1444 és 1482 között

Grisogono Cindro Alberti Petracca Dujam Papalić (Papalli)

Nagyhercegek

Arnerio Lovretić 1451 Žane Žanić 1454 Mijo Pocolić (Kulišić néven is ismert) 1458 Matija Tusčević Scinsić 1459 Komula Vitković 1461 Dujam Papalić 1468 Stipan Mikulić 1469 Dujam Maričić 1479 Dujam Papalić 1482 – 1483 Ivan Petrović 1499 október – 1500 március Marian Gregolić 1500 Augustin Maričić 1503 február – 1504 január vagy február Ivan Jovanović 1504 – 1511 Ivaniš Nenada Dražoević 1511 – 1546 Ivan Augustinović (Dražoević) 1512 és 1537 között ötször Jure Pavić March 1537 Radoš Sladoević 1541 Ivan Augustinović (Dražoević) 1546 – 1567 Augustin Maričić 1555 Nikola Sudgić 1567 – 1581 Stipan Mikulić (Nikolić, Dražoević) 1581 – 1605 Pavo Pavić 1596 Jure Pavić 1607 – 1609 Radoš Sudgić 1609 – 1626 Nikola Gojaković 1619 Ivan Sikić 1620 Jure Sinovčić 1626 – 1628 Pavo Sudgić 1628 – 1632 Jure Pavić 1632 – 1655 Stipan Bobetić 1652. március 8. Jure Sinovčić 1655 – 1676 Pavo Sučić 1676 – 1678 Ivaniš Novaković 1678 – 1684 Luka Sinovčić 1684 – 1701 Marko Barić 1701 – 1704 Marko Sinovčić 1704 – 1708 Ivan Sinovčić 1706. szeptember 14. Jure Novaković 1707. november 24. Marko Barić 1708 – 1710 Ivan Barić 1710 – 1712 Petar Barić 1711. augusztus 11. Marko Barić 1712 – 1716 Ivan Sinovčić 1716 – 1717 Ivan Barić 1717 – 1721 Ivan Novaković 1721 – 1732 Pavo Pavić 1728. október 28. Petar Sinovčić 1732 – 1740 Marko Barić 1740 – 1742 Ivan Novaković 1742 – 1747 Marko Barić 1747 – 1760 Ivan Pavić 1756. július 20. Jure Novaković 1760 – 1768 Frano Pavić 1766 – 1768 Ivan Jerončić 1768 – 1771 Frano Pavić 1770 – 1777 Ivan Jerončić 1777 – 1778 Andrija Barić 1778 – 1783 Jure Novaković 1783 – 1789 Ivan Sičić 1789 Matija Kružičević 1793 Frano Pavić 1796. szeptember 9. Frano Gojselić 1796. február 24.

Nagyhercegek az átmeneti Habsburg uralom idején (1797 és 1806 között)

Marko Žuljević 1797. november 18. – 1798. március 25. Matija Mianović 1799. május 21. – 1801. december 1. Ivan Čović 1803. április 23. – 1806

Nagyhercegek Dalmácia francia megszállása idején (1807)

Ivan Čović 1807. június 10-ig, amikor a köztársaság területe a Francia Császárság része lett

Jegyzetek

Források Domljan, Žarko (szerk.): Omiš i Poljica, Naklada Ljevak, Zagreb, 2006., Mimica, Bože ; Omiška krajina Poljica makarsko primorje. Od antike do 1918. godine, Rijeka, 2003. Encyclopædia Britannica (1911) a következő források alapján: Annuario Dalmatico Zadar, 1885. Fortis, Alberto: Travels into Dalmatia, London, 1778. Alfons Pavich v. Pfauenthal: Beiträge zur Geschichte der Republik Poljica bei Spalato mit besonderer Rücksicht auf die Reihenfolge der Veliki Knezen (Staatsoberhäupter), in Wissenschaftliche Mitteilungen aus Bosnien und der Herzegowina, 10. szám. Moriz Hoernes (szerk.), Vienna, 1907, 156–345. oldal.

További információk Poljički zbornik, svezak prvi, Kulturno-prosvjetno društvo Poljičana - Priko, Zagreb, 1968. Stipe Kaštelan: Povijesni ulomci iz bivše slobodne općine - Republike Poljica, Split, 1940.

Kategória:Horvátország történelme