A Noé Kertje Élménypark 2021 augusztusában nyitott meg, Eger határában , a 25-ös számú főút mellett. A környék legmagasabb pontján állatszobrokkal körülvéve már messziről látszik a bárka.

Története Hajdu Levente szobrász és felesége, Zsuzsa több év alatt hozta létre a szoborparkot. Levente készíti a szobrokat, Zsuzsa pedig szoborkészítés mellett olajfestményeket is fest.

Az özönvíz klasszikus bibliai története ihlette őket, annak állatait és magát a bárkát is. A történet kiválasztását több szempont is befolyásolta. A házaspárt egyrészt erősen spirituális vonzódása, és a saját vallási kiteljesedésük is ebbe az irányba vonzotta őket. Egy olyan történetet kerestek, amit mindenki ismer, és több korosztály is talál örömöt, értékeket a történet szobrokkal történő bemutatásában.

A munka 5 évig tartott. Fontosnak tartották, hogy minden szobrot, sőt még magát a bárkát is saját maguk építsék fel.

Anyaghasználata A parkban 150 szobor található. Az anyagválasztásnál olyan anyagokat kerestek, amik kültéren időjárásállók, s még kevesen használták, vagy teljesen új anyagok eddig még nem alkalmazott felhasználási formái.

Az újrahasznosítás ekkor került képbe. Napjainkban használt anyagok, amik körülvesznek minket, nagyon hosszú élettartammal büszkélkedhetnek, hosszú lebomlási idővel.

A Noé Kertjében található anyagok: alumínium kerékpár és motorgumi PET palack különféle fajtái csatornázási és vízcsövek műanyagból különféle kerítés hálók vékony és vastag öntött beton kötöző zsinórok és kötelek építési vas és acél építési müanyagcsíkok luc borovi és tölgyfa kerámia és csempe mozaik tükörmozaik cd és dvd lemezek fűzfavessző

A park szereplői Három részre bontható a felvonultatott látványosságok sora.

Maga a bárka a történet vége felé a domb tetején kitüntetett helyen áll, előtte Noéval. A bárka kilátóként funkcionál 2 fedélzettel.

A szobrok sora hosszú, az orrszarvútól kengurun át pandák, zsiráfok, majomfajták, erdei állatok, nagymacskák, madarak. Egy idö után a választott alap téma szükössége miatt már jármüveket és mitologiai lényeket is bemutatnak.

Végül az egyik főszereplő, az Úr szobra méreteiben is hangsúlyozza és uralja a parkot. Az ábrázolás 6 méter magas ülő alkotás haragos tekintettel és kinyújtott kézzel jeleníti meg az özönvíz földre szabadítását.

Vendégváró Noé Kertje Egerben márciustól augusztus végéig tart nyitva, ahol maguk az alkotók - Zsuzsa és Levente - várják a gyerekeket, felnőtteket.

Vizi világ nevü 2026-os ujdonságuk,Spielberg cápáját,Hemingway kardhalát és Verne polipját mutatja be.

A bárka mögött található nyuszi tanyában nyulakat etethetnek a gyerekek.

Jármü gyüjtemény már 4 alkotásból áll,a motor és oroszlán vonat mellet a két hatalmas autóba is beszálhatnak a vendégek.

Érdekességek Noé kertjében élő, valaha ezen a földön élő állatok szobrai találhatóak, egy kivétellel. A parkolóban egy mitológiai, fantázia szülte madár szobor áll. Griffmadár a maga 3 méteres szárnyaival, az istenek és az értékek őrzője.

A bárka eredeti tervek alapján majd kétszer nagyobb lett volna a mostaninál. A félig elkészült vázat visszabontották, mert így arányosabb lett a végeredmény.

A 30 autóra méretezett parkoló helyén egy kis tó volt.

Az alkotók 25 kilométer zsineget és kötelet használtak fel, hogy állatoknak szőrborítást készítsenek.

Jegyzetek

Források Gidai Zsanett: Egyedülálló kiállítás meséli el Noé történetét Eger mellett – Fotók . Heol.hu. 2021. szeptember 2. Barna Benedek: Noé bárkájának történetét eleveníti meg az Eger mellett nyílt különleges szoborpark – VIDEÓ. Egriügyek.hu. 2021. szeptember 8. A szerelem ihlette a Noé szoborkert állatait. Tveger.hu. 2021. szeptember 8. https://www.facebook.com/m2petofitv/videos/283482196693748/ Az élménypark honlapja Facebook-oldala

További információk Noé Kertje Élménypark, M4 Sport, 2021. szeptember 22. Noé Kertje Élménypark, Petőfi Live

Kategória:Eger kulturális intézményei Kategória:Élményparkok