Percz János (Budapest, 1920. augusztus 12. – Budapest, 2000. június 23.) Munkácsy Mihály-díjas (1961) magyar grafikus, ötvös, fémműves, aranyműves, ezüstműves, éremművész és ékszertervező.
Életpályája Szülei: Percz János és Fischer Rozália voltak. 1940–1946 között a Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt; mesterei: Varga Nándor Lajos, Bory Jenő, Sidló Ferenc, Kisfaludi Strobl Zsigmond voltak. A II. világháború idején katonának állt; Nyugatra került, ahonnan 1945 őszén jött haza. 1946–1948 között a Képzőművészeti Főiskolán Krocsák Emil és Fónyi Géza tanársegéde volt. 1948–1960 között az ipariskolákban műszaki rajzot tanított. 1949-ben a Magyar Grafikusok Egyesületének tagja lett. 1952-től foglalkozott fémek (réz, ezüst, vas) megmunkálásával. 1957–1960 között hét iparművészeti pályázaton vett részt: hat alkalommal I., négyszer II., hatszor III. és egyszer IV. helyet ért el. 1958-tól ösztöndíjat kapott. 1959-től volt kiállító művész. 1960-ban szabadfoglalkozású iparművész lett.
23 egyéni kiállítása volt itthon és külföldön. Kollányi Ágoston Ének a vasról (1963) címmel filmet készített a munkásságáról.
Kiállításai Egyéni 1962, 1969, 1974-1977, 1980 Budapest 1964 Pécs, Komló, Hódmezővásárhely, Szeged 1968 Róma 1969 Nagykanizsa 1974, 1977 Szombathely 1975 Balatonfüred 1976 Helsinki 1977 Balatonboglár, Hajdúböszörmény 1979 Szeged, Mohács Válogatott, csoportos 1959, 1965, 1972, 1975 Budapest
Köztéri művei fémapplikáció (1959, Budapest, Gellért Szálló bárja) Világtérkép (lemezdomborítás, 1960, Debrecen, vasútállomás kultúrvárója) bélyegkép|jobbra|300px|Nagyállomás, kultúrváróterem, a falon a Világtérkép c. kompozíció (Percz János, 1961., vas, réz) faldísz (fémlemez, 1961, Miskolc, Szakszervezetek Országos Tanácsa-székház) faldísz (fémlemez, 1961, Budapest, Fővárosi Tanács kiállítóterme) faldísz (fémlemez, 1962, Budapest, Aero Presszó) térelválasztó rács (vas, 1963, Siófok, volt járási pártbizottság) lépcsőházi térplasztika (vas, 1964, Budapest, Lágymányosi Óvoda) Szózat-illusztráció (lemezdomborítás, 1966, Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum) kapudísz (vas, 1967, Debrecen, Vízügyi Igazgatóság) megyetérkép és -címer (lemezdomborítás, 1967, Szombathely, Megyeháza) ajtófogók (fém, 1969, Budapest, Fészek Klub) faldísz (lemezdomborítás, 1970, Miskolc, Szakszervezetek Országos Tanácsa-székház)
Díjai Munkácsy Mihály-díj (1961)
Jegyzetek
Források Hermann Péter: Magyar és nemzetközi ki kicsoda 1998 CD-ROM, Biográf Kiadó, Budapest, 1997. Artportal.hu Kieselbach.hu Köztérkép.hu
További információk Koczogh Ákos: A díszítőművészettől a monumentalitásig (Magyar Építőművészet, 1963/1) Koczogh Ákos: Percz János művészete (Művészet, 1963/1) Koczogh Ákos: Modern magyar fémművesség (Budapest, 1964) Koczogh Ákos: Mai magyar iparművészet (Fémművesség, Budapest, 1977) László M.: Percz János (Műgyűjtő, 1972/2) Szíj Rezső: Percz János (Budapest, 1981)
Művészeti lexikon. Felelős szerkesztő: Lajta Edit. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1965-1968.
Kategória:1920-ban született személyek Kategória:2000-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar ötvösművészek Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Munkácsy Mihály-díjasok