Witold Marian Gombrowicz (Lengyelország, Małoszyce, 1904. augusztus 4. – Franciaország, Vence, 1969. július 25.) lengyel regényíró, novellista és drámaíró.

Életrajza

Nemesi családban született 1904-ben. 1911-ben családjával együtt Varsóba költözött. A gimnázium elvégzése után, 1922-ben a Varsói Egyetem jogi karára iratkozott be, ahol 1927-ben végzett. Közel egy évet Franciaországban töltött. Visszatérte után megkezdte bírói gyakorlatát, amelyet azonban csakhamar odahagyott. Írói próbálkozásait az 1920-as években kezdte meg. A két világháború közötti Lengyelországban írta meg Ferdydurke című regényét, amely máig nagy népszerűségnek örvend.

A második világháború kitörése Argentínában érte, ahová egy hónappal korábban utazott egy új óceánjáró hajóval, és úgy határozott, hogy Buenos Airesben marad. Itt 1947 és 1955 között a „Banco Polaco” (Lengyel Bank) hivatalnoka. Művei 1953-tól kezdtek el megjelenni, többnyire a párizsi lengyel emigráns Instytut Literacki (Irodalmi Intézet) kiadásában, és ebben az évben kezdte el írni később háromkötetesre bővült Naplóját, amely életművének egyik sarokpontja.

1963-ban egy ösztöndíjjal Nyugat-Berlinbe, majd rövidesen Franciaországba utazott. Itt ismerkedett meg egy kanadai francia diáklánnyal, aki később Rita Gombrowicz néven a felesége, majd hagyatékának gondozója lett. A Nizza melletti Vence-ban halt meg asztmában 1969-ben.

Művei Lengyelországban a rendszerváltást megelőzően csak töredékesen jelentek meg. Drámáit játszották, ugyanakkor Gombrowicz kikötötte, hogy regényeit csak abban az esetben adhatják ki, ha a naplóját is megjelentetik, amit a cenzúra nem engedélyezett, így ezekre 1989-ig várni kellett. Életművének szülőhazájában és külföldön egyaránt kiterjedt irodalma van. Születésének századik évfordulóját, 2004-et Lengyelországban hivatalosan Gombrowicz-évvé nyilvánították.

A biszexualitását nyíltan vállaló író munkássága újabban politikai viták kereszttüzébe került, mivel Roman Giertych lengyel oktatásügyi miniszter – műveit „homoszexuális propagandának” minősítve – azt javasolta, Gombrowicz kerüljön ki a kötelező iskolai tananyagból.Feketelistán Gombrowicz a lengyel iskolákban melegsége miatt? (Háttér.hu, 2007. július 27., elérés: 2007. augusztus 8.)Culture Minister: Why I Defend Gombrowicz (Gazeta Wyborcza, 2007. július 5.)

Életműve bélyegkép|jobbra|250px|Witold Gombrowicz mellszobra Kielcében Pamiętnik z okresu dojrzewania (Rój, Varsó, 1933) Ferdydurke (regény, Rój, Varsó, 1937, magyarul: Ferdydurke, Kerényi Grácia fordítása, 1982, később Körner Gábor fordításában is, 2001) Opętani (regény, 1939, magyarul: Megszállottak, Körner Gábor fordítása, 2008) Trans-Atlantyk (regény, Instytut Literacki, Párizs, 1953, magyarul: Transz-Atlantik, Kerényi Grácia és Fejér Irén fordítása, 1987, később Körner Gábor fordításában is, 2006) Ślub (dráma, Instytut Literacki, Párizs, 1953, magyarul: Esküvő, Spiró György fordítása) Dziennik 1953-1956 (napló, Instytut Literacki, Párizs, 1957, magyarul: Napló 1953-1956, Pályi András fordítása, 2000) Bakakaj (elbeszélések, Wydawnictwo Literackie, Krakkó, 1957, magyarul: Cselédlépcsőn, Körner Gábor és Pálfalvi Lajos fordítása, 1997) Iwona, księżniczka Burgunda (dráma, PIW, Varsó, 1958, magyarul: Yvonne, burgundi hercegnő, Pályi András fordítása) Pornografia (regény, Instytut Literacki, Párizs, 1960, magyarul: Pornográfia, Fejér Irén fordítása, 1987) Dziennik 1957-1961 (napló, Instytut Literacki, Párizs, 1961) Kosmos (regény, Instytut Literacki, Párizs, 1965, magyarul: Kozmosz, Körner Gábor fordítása, 1998) Dziennik 1961-1966 (napló, Instytut Literacki, Párizs, 1966) Operetka (dráma, Instytut Literacki, Párizs, 1966, magyarul: Operett, Eörsi István és Pályi András fordítása) Rozmowy z Gombrowiczem (Dominique de Roux, Instytut Literacki, Párizs, 1969) Wspomnienia polskie. Wędrówki po Argentynie (Instytut Literacki, Párizs, 1977)

Magyarul Napló. Részlet; ford. Pályi András; AB Független, Bp., 1982 Ferdydurke; ford. Kerényi Grácia; Magvető, Bp., 1982 (Világkönyvtár) Drámák; ford. Eörsi István, Pályi András, Spiró György, utószó Pályi András; Európa, Bp., 1984 (Drámák) Transz-Atlantik / Pornográfia; ford. Kerényi Grácia, Fejér Irén; Magvető, Bp., 1987 (Világkönyvtár) Testamentum; ford. Pálfalvi Lajos; Pesti Szalon, Bp., 1993 Cselédlépcsőn; ford. Körner Gábor, Pálfalvi Lajos; Magvető, Bp., 1997 Kozmosz; ford. Körner Gábor, előszó Pályi András; Kalligram, Pozsony, 1998 Drámák; ford. Eörsi István et al., szerk., előszó Pályi András; Pesti Kalligram, Bp., 1998 (ebben szerepel a Történelem [Historia] című, korábban magyarul meg nem jelent dráma is, Körner Gábor fordításában) Napló. 1953-1956; ford., előszó, jegyz. Pályi András, szerk. Reiman Judit; Kalligram, Pozsony, 2000 Ferdydurke; ford. Körner Gábor, szerk., előszó Pályi András; Pesti Kalligram, Bp., 2001 Transz-Atlantik; ford. Körner Gábor; Kalligram, Pozsony, 2006 Megszállottak; ford. Körner Gábor; Kalligram, Pozsony, 2008

Jegyzetek

További információk

Eörsi István: Időm Gombrowiczcsal. Naplónapló; 2. jav. kiad.; Pesti Szalon, Bp., 1997 Pálfalvi Lajos: A Transz-Atlantik megállói. Gombrowicz; Pesti Kalligram, Bp., 2015 Arc és álarcok. Magyarok Gombrowiczról; összeáll. Jerzy Snopek; Napkút, Bp., 2020

Külső hivatkozások

Witold Gombrowicz Witold Gombrowicz életműve (lengyelül) Gombrowicz élete és munkássága (lengyelül)

Gomrowicz életrajza magyarul és részlet műveiből Bábel Web Antológia Institut national de l'audiovisuel (INA)

Kategória:A Varsói Egyetem hallgatói, oktatói Kategória:Lengyel írók Kategória:Lengyel drámaírók Kategória:LMBT költők, írók Kategória:Lengyel emigránsok Franciaországban Kategória:1904-ben született személyek Kategória:1969-ben elhunyt személyek