Daniel Dae Kim (Puszan, Dél-Korea, 1968. augusztus 4. –) koreai származású amerikai színész.
Leginkább a Lost – Eltűntek című sorozatból ismert, Kvon Dzsinszu szerepében. 2010-től 2017-ig a Hawaii Five-0 című amerikai sorozat egyik főszereplőjét, Chin Ho Kellyt alakította.
Élete és pályafutása A dél-koreai Puszanban született, majd a pennsylvaniai Eastonban nevelkedett. A Freedom High School középfokú tanintézménybe járt, ezután a Haverford College hallgatója lett államtudomány és színjátszás szakon. A színjátszás tanulását a Bryn Mawr College-ben folytatta.
Mielőtt megkapta Kvon Dzsinszu szerepét, már olyan sorozatokban játszott, mint az Angel, a 24, a Star Trek: Voyager, a Star Trek: Enterprise, a Crusade, a CSI: A helyszínelők és a Vészhelyzet. Dzsin szerepét azért találta szimpatikusnak, mert a látszat ellenére kedves és gyengéd is tud lenni, és realisztikusnak érezte, hogy egy nemzetközi járaton angolul nem beszélő emberek is utaznak. A nehézséget az okozta, hogy Kim alig tudott koreaiul, hisz anyanyelve az angol.
2006-ban megkapta a People magazintól a Legszexisebb férfi címet.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1992 Amerikai Shaolin American Shaolin Gao Yun 1997 Meglesni és megszeretni Addicted to Love asszisztens A Sakál The Jackal Akashi 1998 No Salida Hu-jan 1999 A pálya csúcsán For Love of the Game doktor a sürgősségin 2001 Looking for Bobby D (rövidfilm) Timmy 2003 Bölcsőd lesz a koporsód Cradle 2 the Grave szakértő Hulk Hulk tanácsadó Rap-halál Ride or Die Miyako Bűn Sin Lakorn Zámbori Soma 2004 Pókember 2. Spider-Man 2 Raymond Ütközések Crash Park 2005 A barlang The Cave Alex Kim Holl Nándor 2008 Hantahíradó The Onion Movie Ivy Leaguer 2011 Aréna Arena Taiga Mori / Fehér Szamuráj 2015 Ktown Cowboys David A beavatott-sorozat: A lázadó The Divergent Series: InsurgentJack Kang Epres Attila 2016 A beavatott-sorozat: A hűséges The Divergent Series: Allegiant Epres Attila 2018 Mirai – Lány a jövőből Mirai dédnagyapa (angol hangja) 2019 Hellboy Hellboy Ben Daimio Dányi Krisztián Mindig csak talán Always Be My Maybe Brandon Choi 2020 Blast Beat Dr. Michael Onitsuka 2021 Raya és az utolsó sárkány Raya and the Last Dragon Benja (hangja) Tokaji Csaba A potyautas Stowaway David Kim Epres Attila 2023 Kéjutazás Joy Ride Dae Han
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1992–1993 Megoldatlan rejtélyek Unsolved Mysteries Su-Ya sógora 2 epizód 1994 Esküdt ellenségek Law & Order Harry Watanabe 1 epizód All American Girl Stan 1 epizód 1995 All My Children Dr. Kim 1 epizód 1997 Pacific Palisades – Siker, pénz, csillogás Pacific Palisades Kate ügyvédje 1 epizód Night Man Roland Yates 1 epizód Beverly Hills 90210 Beverly Hills, 90210 Dr. Sturla visszatérő szerep (8. évad) New York rendőrei NYPD Blue Simon Lee 1 epizód 1998 A Kaméleon The Pretender Lenny Duc 1 epizód Seinfeld Seinfeld diák 1 epizód Szép új világ Brave New World Ingram tévéfilm Ügyvédek The Practice rendőrtiszt 1 epizód Ally McBeal Ally McBeal 1 epizód Fantasy Island Chip Weston 1 epizód 1999 Crusade John Matheson hadnagy főszerep Walker, a texasi kopó Walker, Texas Ranger Kahn 1 epizód 2000 Star Trek: Voyager Star Trek: Voyager űrhajós 1 epizód Gyilkos sorok: Rideg harcos Murder, She Wrote: A Story to Die For Everett Jang tévéfilm 2001 Még egyszer és újra Once and Again munkatárs 1 epizód Bűbájos boszorkák Charmed Yen Lo CSI: A helyszínelők CSI: Crime Scene Investigation Beckman különleges ügynök 1 epizód 2001–2003 Angel Angel Gavin Park 12 epizód 2002 Sírig tartó barátság Any Day Now Mr. Chung 1 epizód 2003 Feltételes szabadlábon Street Time Vo Nguyen 1 epizód Miss Match Clifford Kim 4 epizód Médium – Veszedelmes erő Momentum Frears ügynök 2003–2004 Star Trek: Enterprise Star Trek: Enterprise Chang tizedes visszatérő szerep (3. évad) Vészhelyzet ER Ken Sung visszatérő szerep (10. évad) 24 24 Tom Baker visszatérő szerep (2-3. évad) 2004 Nyomtalanul Without a Trace Mark Hiroshi 1 epizód The Shield – Kemény zsaruk The Shield Thomas Choi 1 epizód 2004–2010 Lost – Eltűntek Lost Kvon Dzsinszu 2006 Avatár – Aang legendája Avatar: The Last Airbender Fong tábornok (hangja) 1 epizód Az igazság ligája: Határok nélkül Justice League Unlimited Metron (hangja) 2 epizód 2007 AZN Asian Excellence Awards önmaga házigazda 2007–2008 Lost: Missing Pieces Kvon Dzsinszu minisorozat (3 epizód) 2008 Az Androméda-törzs The Andromeda Strain Dr. Tsi Chou főszerepminisorozat (4 epizód) 2009 Ace of Cakes önmaga 1 epizód 2010–2017 Hawaii Five-0 Hawaii Five-0 Chin Ho Kelly 2011 CBS Cares önmaga 1 epizód G. I. Joe Renegátok G.I. Joe: Renegades Teddy Lee (hangja) 1 epizód 2012 Iron Chef America önmaga 1 epizód NCIS: Los Angeles NCIS: Los Angeles Chin Ho Kelly 1 epizód 2012–2014 Korra legendája The Legend of Korra Hiroshi Sato (hangja) visszatérő szerep (7 epizód) 2013 Hollywood Game Night önmaga 1 epizód 2015 Egyszer volt, hol nem volt Once Upon a Time gyorséttermi dolgozó (hangja) 1 epizód 2017 Big Pacific önmaga narrátor MacGyver MacGyver Chin Ho Kelly 1 epizód 2019 Drop the Mic önmaga 1 epizód Family Style 1 epizód Doktor Murphy The Good Doctor Dr. Jackson Han visszatérő szerep (2. évad)vezető producer 2019–2020 She-Ra és a lázadó hercegnők She-Ra and the Princesses of Power Micah király (hangja) 9 epizód 2020 Asian Americans önmaga narrátor Flack Gabriel Cole visszatérő szerep (2. évad) 2020–2021 A Casagrande család The Casagrandes Mr. Hong (hangja) 3 epizód 2020–2023 New Amsterdam New Amsterdam Dr. Cassian Shin 2021 Dramaworld Doug főszerep (2. évad) A tétel The Premise Daniel Jung 1 epizód Halálzóna The Hot Zone Matthew Ryker főszerep (2. évad) 2022 Üvöltés Roar Harry minisorozat (1 epizód) 2022–2023 Pantheon Pantheon David Kim (hangja) főszerep 2023 Dr. Doogie Doogie Kameāloha, M.D. Max Lee 1 epizód Star Wars: Látomások Star Wars: Visions Bichan (hangja) 1 epizód Mechakadétok Mech Cadets Aiden Park tábornok (hangja) főszerep 2024– Avatár – Az utolsó léghajlító Avatar: The Last Airbender Fire Lord Ozai főszerep 2025 Pillangó Butterfly David Jung 6 epizódvezető producer 2026 K-Everything önmaga házigazda
Jegyzetek
További információk
Kategória:1968-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Amerikai szinkronszínészek Kategória:Koreai-amerikaiak