Cserepes Gyula (Zenta, 1986. június 10. - ) koreográfus, táncművész, táncpedagógus. Az Atelier 21220 kortárs előadó-művészeti alkotóműhely alapítója.
Életpályája Cserepes Gyula a vajdasági Zentán született, nyolc éves kora óta foglalkozik tánccal. Édesanyja, Csasznyi Diana, édesapja Cserepes Zoltán. Nagyapja Csasznyi István, vajdasági-, nagybátyja Csasznyi Dénes, magyar szobrászművész.
Általános iskolai tanulmányait Óbecsén, a Zdravko Gložanski Általános Iskolában kezdte el. Jugoszlávia 1999-es NATO bombázását követően családjával a Somogy megyei Marcaliba költözött. A 7-8. osztályt itt végezte el a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskolában. Kiemelkedő művészeti munkájáért Noszlopy-díjjal tüntették ki. Középiskolai tanulmányait 2001-2005 között a Fóti Népművészeti Szakközép-, Szakiskola és Gimnázium néptánc szakán végezte. 2005-2006 között a Budapest Tánciskolában tanult. 2006-2007 között a Budapest Kortárstánc Főiskola kortárstánc művész szakán folytatta tanulmányait. A főiskolán 2019-ben kortárstánc művész BA, 2022-ben pedagógus MEd diplomát szerzett.
Hivatásos táncművészi pályáját a 2007/2008-as évadban a budapesti Közép-Európa Táncszínháznál kezdte. 2008-tól 2012-ig a szlovén En-Knap Group táncosa volt. 2012-től szabadúszó alkotó- és előadóművész. Előadóművészként számos magyar és nemzetközi koreográfussal, színházi rendezővel, alkotóval (pl. Hód Adrienn, Jérôme Bel) dolgozott együtt. 2013-tól a genfi Cie József Trefeli, 2015-től a lausanne-i Cie Philippe Saire társulatok előadásaival bejárta a világot Mexikótól Maliig, Mozambiktól Ausztráliáig.
A tánc mellett színházi előadásokban és filmekben, köztük Nemes Jeles László Oscar-díj nyertes filmjében, a Saul fiában is szerepelt.
Táncpedagógusként számos országban tart tréningeket és kurzusokat. 2015-2021 között az International Dance Week Budapest, 2018-2021 a Színház- és Filmművészeti Egyetem óraadó tanára volt.
Jelenleg Franciaroszágban, Marseille-ben él és alkot.
Munkássága Előadói, alkotói és pedagógusi munkájában egyaránt hangsúlyos szerepet kap néptáncos és kortárstáncos háttere. Önálló előadásai a helyspecifikustól az interaktív táncelőadásig ívelő skálán mozognak. Munkájának kiindulópontja a ritmus, mint univerzális nyelv. Ezeken az alapokon elindulva olyan innovatív darabokat hoz létre, amelyek a táncnak az esszenciáját, az emberi életben betöltött alapvető szerepét kutatják.
Előadásai 2025
Seagulls Fly Early / Ljubljana, Szlovénia ULTRA WHITE / MU Színház - Budapest, Magyarország
2022
Fonó-Dó / Nemzeti Táncszínház - Budapest, Magyarország
2021
La Pomme de Vie / BBB KultPont - Budapest, Magyarország Lucifer Árnyéka / BBB KultPont - Budapest, Magyarország Táncra Fel! jam-sorozat / különböző helyszínek - Budapest, Magyarország Táncra Fel! online táncnépszerűsítő program / Instagram
2020
Bardo / Bethlen Téri Színház - Budapest, Magyarország Fragile / MU Színház - Budapest, Magyarország
2019
Rave / MU Színház - Budapest, Magyarország Tiszavirág / Bethlen Téri Színház - Budapest, Magyarország
2018
Late Night Show / MU Színház - Budapest, Magyarország
2016
Selfy / Španski Borci – Center Kulture - Ljubljana, Szlovénia
2013
The Bridge / Volksroom - Brüsszel, Belgium
Díjai
Koreográfusi Nívódíj, Bugojno, Bosznia-Hercegovina (2014) Különdíj, III. Országos Ifjúsági Szólótáncverseny, Eger, Magyarország (2004) Noszlopy-díj, Marcali, Magyarország (2001)
Források
IMDb.com Port.hu Táncélet.hu
Jegyzetek
Kategória:Zentaiak Kategória:1986-ban született személyek Kategória:Magyar koreográfusok Kategória:Magyar táncművészek Kategória:Élő személyek